Ha a színészkolléga őszinte barát…
Oroszlán Szonja és Szabó Győző
Oroszlán Szonja és Szabó Győző – nálunk e két név legalább annyit jelent, mint Hollywoodban Fred Astaire és Ginger Rogers – a Valami Amerika óta váltak egy “párrá”, a “Szeret, nem szeret” Brúnója és Brigije pedig tetézte ezt. Ők ketten nemcsak a filmvásznon jönnek ki jól egymással, hanem az “életben” is barátok.
– A főiskolai büfében találkoztunk – meséli Szonja. – Én a “pillangókéses” korszakomat éltem, egy szerep kedvéért meg kellett tanulnom a használatát. Győzőnek is megtanítottam a fortélyokat, akkor barátkoztunk össze. Az évek során igazán megismertem őt, előre tudom, hogyan fog reagálni… Ám a poénjaival most is meg tud lepni! Nemrég élő adásban játszotta el, hogy elege van belőlem, képtelen elviselni a népszerűségemet. Elhittem! Kétségbeesetten hallgattam, nem értettem, miért a televízióban kell ezt megbeszélnünk. Amikor a végén elnevette magát, megkönnyebbültem.
– Sokak szerint nem kellett volna így ráijesztenem Szonjára – mondja Győző. – De tudtam, hogy nem lesz baj, hiszen ő ismer, és érti a vicceimet. Örülök annak, hogy vele dolgozhatom, együtt szinte gyerekjáték a forgatás. Attól sem tartok, hogy beskatulyázzák a kettősünket. Aki látott minket színpadon, az tudja, hogy külön-külön is jók vagyunk.
– Ritka, amikor két színész ilyen jól tud együtt dolgozni, ám, ha színpadon is együtt játszanánk, az sok lenne a közönségnek – folytatja Szonja.
– Azért én tennék egy kísérletet! – veti föl Győző.
– Félek, hogy Rómeóként és Júliaként is csak Brúnót meg Brigit látnának bennünk – érvel Szonja. – Ezért örülök, hogy nem egy színházban játszunk. Azért megnézem Győző előadásait, ő is az enyéimet, és nagyon fontos a véleménye. Például az egyik darab próbáin éreztem, hogy nem az igazi a játékom, de nem jöttem rá, mi hiányzik. Megkértem Győzőt, nézzen meg, aztán “átbeszéltük” az egészet, és minden a helyére került. Tényleg igaz barátok vagyunk! De semmi több…
– Azok közé tartozom, akik hisznek egy férfi és egy nő barátságában – helyesel Győző. – Szonja már többször bebizonyította, hogy számíthatok rá. Bármit megbeszélhetek vele, szó nélkül kölcsönadja a kocsiját, és a feleségemnek is jó barátnője. Magányos hivatás ez… Örülök, hogy ilyen kollégára találtam.
Ha a porond a legjobb békítő…
Nincs könnyű helyzetben az a feleség, aki délelőtt még tányérokat csapkodva veszekszik a férjével, este viszont emeletnyi mélység fölött kell kecsesen ugrania, abban a biztos tudatban, hogy férje elkapja a kezét… Eötvös György és Farkas Katalin harminc éve házasok, amiből huszonhatot együtt töltöttek a manézsban.
– Gumiasztal-akrobataként dolgoztunk évtizedeken át – meséli Eötvös György, a világhírű cirkuszos dinasztia egyik büszkesége.
A gumiasztalról kétemeletnyire is fölröppent Katalin, és mindig biztos lehetett abban, hogy a férje – az unterman – elkapja, és akkor sem engedi lezuhanni, ha a szaltó íve nem lett tökéletes.
– A feleségemmel az artistaiskolában találkoztam először. Aztán együtt turnéztunk, és ő egyszer megkérdezte, hogy kimossa-e az ingeimet. Megköszönöm, ha megteszi, válaszoltam több mint harminc évvel ezelőtt, és azóta együtt vagyunk jóban-rosszban. Mi is összekapunk időnként, mint bármelyik házaspár, de ahogy felmegy a függöny, minden korábbi viszály megszűnik, egyedül a produkció számít. A cirkuszi munka veszélyes: a légtornászok meg a kötéltáncosok vállalják a legnagyobb kockázatot, főleg, ha biztosítókötél és háló nélkül dolgoznak. A porondművészeknek a vérébe ivódott a bizalom. Talán ez a szigorú egymásra utaltság az, amely megerősítette a mi harminc éve tartó a házasságunkat – fejezi be Eötvös György, majd büszkén megmutatja a lánya fotóját. – Egyedül dolgozik a kötélen. Minden föllépés után fölhív: kettőt csenget, majd leteszi. Akkor tudom, hogy nincs baj. Csak ezután vagyok képes elaludni – mosolyog a mester.
Ha sofőr nélkül moccanni sem tudsz…
Bajor Imre és Lacika
Néhány éve valamiért találkoznom kellett Bajor Imrével. Amikor megbeszéltük a helyet és az időpontot, hirtelen megkérdezte: küldjek érted kocsit? – Babakocsira, vagy szippantósra gondolsz? – kérdeztem vissza abban a meggyőződésben, hogy ez a kérdés is az idétlen viccek egyike. – Készülj el nyolcra, Lacika majd felszól érted! – mondta komolyan. Másnap reggel pontban nyolckor csöngettek: – Várom a kapu előtt, szerkesztő úr…
Ettől a pillanattól kezdve semmit sem értettem. Hogy az a Bajor Imi, aki amióta látta a hajtóversenyt a Ben Hurban, ránézni sem mer kocsira – most autót vesz, és sofőrt fogad?! Pedig így történt. Azóta Imre életének állandó szereplője lett Lacika: előbb sofőr, később titkár, ügyintéző, barát, kritikus, pszichológus.
– Lacika főnyeremény! Amióta “beindultak” a dolgaim, és minden felgyorsult körülöttem, valóban kellett valaki, aki segít. Régóta ismertük egymást a Mikroszkóp Színpadról, naponta találkoztunk. Amikor négy évvel ezelőtt hallottam, hogy el akar jönni a színháztól, szóltam neki: mivel én nem vezetek autót az embertársaim iránt érzett felelősség okán, elfuvarozhatna ide-oda. Azóta több időt töltök vele, mint bármelyik családtagommal, barátommal. Egy gesztusomból megérzi, milyen a kedvem: hogy csendre vágyom-e vagy dumálgatásra, biztatásra van-e szükségem, vagy éppen arra, hogy valaki helyre tegyen. Fantasztikus intelligenciával alakítja ki a helyzetet. Jelen van, de soha nem válik tolakodóvá.
Hallgassuk meg a másik felet, Lacikát!
– Mindig rajongója voltam Imrének. Megnéztem az előadásait, élveztem a társaságát. Éreztem, hogy nem csupán hatalmas művész, hanem korrekt, tisztességes, jó ember is. Ezért mondtam rögtön igent…
– Őszintén: soha nem bántad meg?!
– Soha.
– Még akkor se, ha Imre szertelen, rendszertelen életet él?
– Nincs két egyforma napunk, de én élvezem a változatosságot.
– A családod hogy viseli el, hogy egyszer délután háromkor érsz haza, máskor este tizenegykor, utána meg reggel négyre?
– Tudomásul veszik, hogy ez a munkám, ráadásul szeretem csinálni.
– Akkor is, amikor Imre durcás, morcos, ideges?
– Ez megesik, de az nem, hogy durván vagy sértőn viselkedjen. Nem kell erre ügyelnie, belülről fakad az embersége.
– Bármennyire jóban vagytok, Imre a főnök.
– Az együttműködésünk attól jó, hogy egymás dolgába nem szólunk bele, viszont mindketten tudjuk, hogy egymásra vagyunk utalva. Azt, hogy mikor, hová megyünk, meddig maradunk, ő határozza meg, de, hogy merre menjünk, és mennyi idő szükséges hozzá, azt én.
Ha a feleség kolléga is…
 |
| Grünwalsky Ferenc és felesége Tóth Judit |
Azóta eltéphetetlenül egybefonódik az életük, a munkájuk, és ebbe az “élési és alkotási folyamatba” szép lassan belecseperedtek a lányaik is: a tízéves Ági és a tizenkét éves Anna, akik kicsi koruktól ott vannak minden forgatáson.
– El sem tudom képzelni, milyen az, amikor a házastársak egész nap járják a maguk útját, aztán este megpróbálják elmesélni, mi történt velük aznap. A “Hosszú” és én a nap szinte minden percét egymáshoz igazítjuk, nincsen előtte titkom. A filmkészítés folyamatában, a szervezési feladatokban ő éppúgy benne van, mint én. Ezért nehéz lenne megmondani, mit jelent az életemben a “Hosszú”. Olyan, mint Örkény felesége, Radnóti Zsuzsa – nélküle nincsenek a “drámák.”
– Feri megtanított arra, hogy nincs megoldhatatlan feladat – mondja Judit. – Ezért nem szoktunk munka közben veszekedni. Nincs jelentősége annak, hogy kinek az akarata érvényesül. És vannak dolgok, amelyekbe én nem is szeretnék beleszólni…
Grünwalsky szerint nyilvánvaló, hogy a felesége sok mindenben jobb. Például toleránsabb, az emberek szívesebben beszélgetnek vele.
– Egyesek viszont furcsállják – csóválja a fejét –, hogy a megbeszélésekre őt is magammal viszem. Meglepődnek azon is, hogy ő vezeti az autót, és az étteremben ő fizet. Én viszont egyáltalán nem értem, miért zavar mindez másokat…
 |
| Herczeg Jenő és Komlós Vilmos |
A klasszikus komikuspár – Herczeg Jenő és Komlós Vilmos – a színpadon több ezer előadáson volt elválaszthatatlan partner, az életben viszont…
– Nem álltak egymással szóba! – emlékezik Komlós Vilmos lánya, Komlós Juci. – Két drága, tüneményes ember, két zseniális komédiás. Ám homlokegyenest más emberek! A színpadon frenetikus sikerük volt, a színpadon kívül viszont egy köszönés erejéig sem lehetett összehozni őket. Még próba közben is a rendező közvetítésével üzengettek egymásnak: rendező úr, mondja meg a mellettem ülő pojácának, hogy várjon ki egy picit a poén előtt! Eközben hallani sem akartak arról, hogy más Hacsekkal vagy Sajóval lépjenek fel. Lehet, hogy lelkük mélyén mégiscsak létezett valamiféle szeretet? Azt mondják, hogy amikor Vilike meghalt, partnere még kimértebb lett. Néhány hónap múlva követte. Nem volt immár kinek nem köszönnie…
Hajmeresztő páros
 |
| Eszenyi Enikő és Török Attila |
Ha Eszenyi Enikőről van szó, nem lepődöm meg semmin. Kivéve egyszer… Megbeszéltük, hogy csigákba tornyozott konttyal fotózzuk, mire ő beállított sima, rövid hajjal, valamint egy helyes fiúval. Az eszem állt meg! – Ebből hogyan lesz konty? – mutattam a fejére, mire kislányosan elmosolyodott: várd ki a végét! Elvonultak, és amikor előlibbent, nem ismertem rá. Megnőtt a haja, röpködtek a tincsek az arca körül. – Ismerkedjetek meg! – tolta előre az ifjú “hajszerkesztőt”, Török Attilát.
Most a mobilján hívom Enikőt, épp Komlóról Dunaújvárosba tart – diadalmenetben –, az Ég és nő között című sikerdarabjával. – Megírhatom a történetet? – érdeklődöm óvatosan, mert nála sosem lehet tudni. – Hát persze. Melyiket? – csicsereg. Kiderül, hogy biztos, ami biztos, nem egy fodrásza van, hanem három: Zsidró Tamásnál vágat, azt a múltkori itt-ott tintakék hajszínezést tőle rendelte, a Vígszínházban pedig Wagner Judit fésüli, göndöríti. Az önálló estek pedig csak Attilával “működnek”.
Enci a sminkelésben kőprofi, még hímezni, kötni, horgolni is megtanult a nagymamájától, de a hajához hozzá nem nyúl. Ez nem megy egyedül. Viszont hamarosan új darabot rendez a Pesti Színházban, a Varrónőket. Csak annyit árul el, hogy érdekes hajak lesznek benne…
Nők Lapja-vélemény
Egyszer fenn, máskor lenn…
Van egy haverom, a Rákóczi úton szedtem fel. Rám ront, amikor a piros lámpánál ácsorgok, az orrom alá dug egy újságot, és tartja a markát. Szeretem a haveromat, mert olyan furcsa. Furcsa, mert intelligens az arca, hibátlan a beszéde – ő nem koldul, hanem “szolgáltat” –, minden gesztusa arról árulkodik, hogy valaha jobb napokat látott. Amikor faggatni próbáltam, csak annyit morgott: hölgyem, olyan az élet, mint a hullámvasút. Egyszer fenn, máskor lenn… Nem akarom én csavargó-filozófiával fárasztani önöket, de azzal magam is egyetértek, hogy senki sincs örökké fent. Idén jól megy minden – szeretnek, becsülnek, elismernek –, jövőre potty…, kiesel a jóból. Kevesebben szeretnek, alig-alig becsülnek, és szinte senki sem ismer el. Ilyenkor kellenek azok a társak, akik nem a székedet, a beosztásodat becsülték, hanem téged! Miért jutott eszembe mindez azokról a párokról, akiknek tagjai egymásra utalva érnek el sikereket? Csak azért, mert tökéletes egyenrangúság nincsen a világon. Minden párosban – kimondva, kimondatlanul – van egy főnök. Aki meghatároz, aki irányít, akihez a másik igazodik. Mit kívánhatunk magunknak és mindazoknak, akiket szeretünk? Mindössze azt, hogy a “párunkban” csak annyi sérelem rakodjon le a hétköznapi hajszában, hogy bármikor cserélni tudjunk. Hogy maradjon meg mindkettőnkben az az egészséges önismeret és alkalmazkodási képesség, amely a szolgálathoz és az irányításhoz egyaránt kell.
– kulcsi –
