“Majd hívlak”
Korábban már említettem: ötven megkérdezett nő közül negyvenegy nyilatkozta, hogy volt már része egyéjszakás kalandban. Tizenhárman egy alkalommal, huszonöten több ízben, hárman pedig sokszor kerültek – saját bevallásuk szerint – ilyen helyzetbe. Huszonhárman izgalmat és szenvedélyt vártak az éjszakától, tízen szerelemre áhítoztak, de nyolcan nem reméltek semmi különöset az együttléttől. Több mint ötven százalékuk mondta azt, hogy az egyéjszakás kalandja idején nem volt állandó partnere.
– A nők többségét partnerkapcsolati hiány vezeti az efféle kalandokba, mások pedig kétségbeesetten keresik az igazit – véli szakértőnk. – Gyakran előfordul az is, hogy egy nő azért adja ilyen hamar oda magát a férfinak, mert szorong, hogy másképpen nem tudja megtartani az érdeklődését. Nem ritka a “félreértelmezés” sem: a nő azt látja, hogy az újonnan megismert férfi bókol, udvarol neki, és ha ő maga már régóta vágyik komoly kapcsolatra, félreérti a gesztusait, esetleg elhiteti magával, hogy ez az érdeklődés őszinte, igazi érzelmet tükröz, nem pedig egyetlen éjszakára szóló klisé. Másnap reggel a másik így búcsúzik: “Majd hívlak!”, és ő ezt komolyan veszi. Ha a partner – hiába ígérte – nem jelentkezik egy-két napon belül, esetleg elkezdi hívogatni, s a férfi menekülni kezd üldözője elől.
Üldözési mánia
Hogyan is indul egy ilyen viszony? Félhomály, zene, esetleg némi alkohol – lássuk be, ez inkább szexuális hívóhelyzet. Arról szól, hogy szexuálisan mennyire vonzó a partner, és bár durván hangzik, a végcél ilyenkor mégiscsak az, hogy a két ember kapcsolata az ágyban folytatódjon. Szakértőnk úgy látja, hogy a férfiak – bár megszerzésükért esetenként mindent megtesznek – nem értékelik túlságosan sokra azokat, akik könnyen megkaphatók.
Ráadásul, ha a nő másnap vagy harmadnap elkezdi hívogatni, SMS-ekkel bombázni alkalmi partnerét, akkor az megpróbálja őt lerázni. Sokkal vonzóbb számára, ha az illető eltűnik, és meg kell találnia, hiszen akkor úgy érzi, hogy “megdolgozik” érte. A pszichológus szerint, ha a nő nem kezdi üldözni a férfit, az esetek harmadában kialakulhat az egyéjszakás kalandból tartós – de nem feltétlenül komoly és életre szóló – kapcsolat.
Emlék a javából
Tipikus “egyéjszakás” szituáció, amikor a két ember semleges terepen, távol a megszokott helyzetektől lobban lángra egymás iránt, de minden pillanatban tudják, hogy ez a kapcsolat egyetlen alkalomra szól.
Egyik ismerősöm, Rita a hivatásával kapcsolatosan rendszeresen részt vesz hazai és külföldi konferenciákon, és meséli, hogy a záróesteken mindig alakul egy-két alkalmi pár, akik pontosan tudják, hogy ez a viszony csupán egy éjszakára szól. “Egyszer, egy ázsiai kongresszuson engem is elvarázsolt valaki – mesélte Rita. – Ian helyes, angol srác volt, az öt nap alatt folyton egymás mellé sodródtunk, sokat beszélgettünk, és fizikailag is rendkívül vonzódtunk egymáshoz, annak ellenére, hogy őt otthon a barátnője várta, s nekem itthon éppen alakulóban volt egy kapcsolatom. Utolsó este ittunk néhány koktélt, aztán leséltáltunk a szálloda tengerpartjára. Ott, a pálmafák alatt csókolt meg, morajlott a tenger, világított a hold, olyan volt az egész, mint egy jó giccses film, és tudtuk, hogy ezt az estét a beteljesülés koronázhatja meg. Azzal is tisztában voltunk, hogy ennek a kalandnak nem lesz, nem lehet folytatása – ám az az éjszaka mindig kedves emlék marad számomra.”
Ha a kaland adja a biztonságot
Előfordulhat, hogy a nő tartós kapcsolatban él, ám időnként mégis alkalmi viszonyt létesít. A pszichológus szerint az ok ilyenkor sokszor abban keresendő, hogy az illető hölgy szorong attól, hogy egyetlen férfitól függjön, s – bármilyen furcsán hangzik is – ilyenkor biztonságérzetet adnak számára az egyéjszakás kalandok.