– Mit gondolsz mostanában Berényi Miklósról?
– A figura nem változik, csak átalakul. Miklós érett férfikaméleon. Nekem nagyon sokat segített, megtanított egy pár dologra. Nem olyan nagy talány a figurája. Ha megnézzük a világirodalom híres intrikus karaktereit, látjuk, hogy ez a típus viszi előbbre a cselekményt. Ahhoz, hogy a jó érvényesülni tudjon, szükség van ellenpólusra. A jót nehezebb is eljátszani, nincsenek olyan árnyalt színei, mint a démoni figurának. De meg kell mondanom, Berényi Miklós nem tölti ki az életemet. Most készülök egy új monodráma bemutatójára. Egy régi jó barátom írta, akivel még Zalaegerszegen dolgoztam együtt, Pozsgai Zsolt. Megkérdezte, mit szólnék ahhoz, ha én alakítanám Jávor Pál szerepét egy monodrámában. Elolvastam a Jávor naplója alapján összeállított darabot, és azonnal igent mondtam. A napló a sopronkőhidai meghurcoltatásról szól, tehát a második világháború végén játszódik. Hihetetlenül izgalmas belebújni egy színészóriás bőrébe. A darab az Uránia kávéház kisdobogóján lesz látható.
 |
Anikó tökéletesen megadja a biztonságos érzelmi hátteret |
– Régóta nem játszottál színpadon, igaz?
– Igen, de úgy érzem, “le tudom porolni” a tudásomat.
– A memóriád milyen? Gondolom, a Barátok közt felvételein nem nagyon kell használni.
– Éppen hogy kell! Egy-egy jelenet memorizálására sokszor húsz perc jut.
– Nem elbújtatott papírlapokról vagy súgógépről olvassátok?
– A súgógép a kamera lencséje alatt szokott lenni. Zavaró volna, ha állandóan oda bámulnánk.
– Hívtak a Barátok közt évei alatt más rendezők is?
– Nem. Igaz, nem is mozogtam olyan körökben, ahol a meghívás megtörténhetett volna. Örültem a szabadidőnek, amelyet a családommal tölthettem.
 |
A filmben Nórát szereti |
– A legtöbb színésznek vannak szerepálmai. Te hogy vagy ezzel?
– Lapozzunk! Nekem ilyen vágyaim nincsenek. Sok kollégám számon tartja, hogy a megélt korához képest, vajon eljátszotta-e azokat a szerepeket, amelyeket az ő karakterére írtak. Én nem foglalkozom ezzel, mert bízom abban, hogy a sorozatban nyújtott teljesítményem megfelelő referencia. Hiszem, hogy a kellő időben mindig megtalál az a szerep, amely akkor és ott nekem való. A monodrámával is ez a helyzet. Lehet, hogy egy éve még visszautasítottam volna. De most ki vagyok éhezve annyira, hogy ezt ne tudjam megtenni. A darab tele csemegékkel: tizenhét szín, tizenhét lelkiállapot és tizenhét figura van benne. A bennem rekedt öt évet bele lehet sűríteni ebbe az előadásba.
– Egyedül vagy a színpadon. Nehéz ez a műfaj?
– A kollégák nem ronthatják el, csak én! Mégsem érzem magányos műfajnak a monodrámát, mert képzeletbeli partnereim vannak, akiket oda kell varázsolnom, hogy a néző lássa őket.
– Most kaptál feladatot, de nem gondoltad korábban, hogy szerep egy sorozatban bezárja előtted a kapukat?
– Nem. Az elmúlt öt év bizonyítja, hogy erre a műfajra szükség van. Sokan leszappanoperázzák a produkciót, a hozzáértő inkább drámai sorozatnak nevezi. A lényege, hogy a közönséget szolgáljuk ki, mint ahogy a színpadi színész is közönséget szórakoztat. Azt sem nehéz belátni: nem rossz, ha valakinek az arca minden este ott van a képernyőn.
Újra színpadra lépek – II. rész>>
