Veszedelmes játszmák

Nem használ a nyugtató, nem alszik altatótól sem, karikás szemmel, szorongva fogja az ajtófélfát. Fél. Közben kölcsönt kölcsönre halmoz, mert újra és újra nyerni akar. “Ez lesz az utolsó…” – fogadkozik ezredszer, amikor játszani kezd…

– Ne felejtsetek el játszani – figyelmeztetett bölcs tanárom –, aki játszani tud, az félig már megnyerte az életét. De legyetek észen, ha szenvedélyetekké válna bármi, akár a játék is… Mert vesztesek lesztek, elveszítitek a legdrágábbat, az életeteket…

Milyen érdekes, akkoriban mondta ezt a tanár úr, amikor nem voltak se játékautomaták, se számítógépes játékok, s a játékszenvedély–betegségről még csak nem is hallottunk. Igaz, tudtunk olyanokról, akik szerencsejátékok rabjai, hallottunk öngyilkosságba vivő kártyaadósságokról, régi legendák keringtek lóversenyen, ruletten elveszített hozományokról, de azt hittük, ezek egy régvolt világ históriái.

Ebben az összeállításban mai, s néhol a századelőről való történeteket olvashatnak – magukra nézve veszedelmesen játszó emberekről. A szöveget végigkísérik egy játékszenvedéllyel foglalkozó, ilyen betegeket gyógyító pszichiáter gondolatai.

Krisztina lesben állt

Horváth Krisztina

A Csornára való Horváth Krisztina, a soproni egyetem Benedek Elek főiskolájának szociálpedagógiai szakos hallgatója most fejezte be diplomamunkáját. A nyerőautomaták, játékgépek áldozatairól írt. Interjúkat készített, kérdőíves felméréseket végzett, és lesben állt, azaz játéktermek életét figyelte. Hogy tudja, miről van szó, még játszott is…

– Csak százforintos gépen, kíváncsiságból. De nem kötött le se az, ha nyertem, se az, ha veszítettem. A legtöbb ember így van a játékkal. Azt a játékbeteg fiút, aki őszintén mesélt az életéről, már a legelső alkalommal elkapta a játékszenvedély. Ötezer forintot tett a gépbe és majd megőrült, hogy elveszítette. Mégsem hagyta abba. Amikor már folyamatosan játszott és az egy hónap alatt összeszedett háromszázezer forintos adósságát vissza akarta nyerni, egyetlen éjszaka újabb háromszázezret veszített – ez akkor már nem is érdekelte.

– Mit mondtak a megkérdezettek, honnan van pénzük a játékra?
– Főként fiatalokkal beszéltem, közülük azok, akik kontroll nélkül játszanak, mindenüket képesek pénzzé tenni. Órát, ékszert, de elhordanak bármit otthonról és eladják. Elfogadják a kölcsönt, ami persze gyűlik… és ez okozza a legtöbb szorongást.

– Iskolákban is jártál…
– Meglepett, amit tizenhat éves gyerekektől hallottam. Nem egy közülük több ezer forint heti zsebpénzt kap. Volt aki rendszeresen heti tízezer forinttal rendelkezik. Faluról a város felé haladva egyre többet költenek játékautomatákra a gyerekek. Lehetett látni, hogy a szegényebbek a százforintos és a gyümölcskosaras játékokkal próbálkoznak, de az igazi mondják, a rulett meg a pókergép – azokat a módosabbak pakolják.

– Azt mondják, az üzemeltetők kölcsönt is adnak…
– Nekik az az érdekük, hogy menjenek a gépek. Van ahol leteszi a delikvens az óráját, a karkötőjét, ennek fejében engedik játszani. Egy fiatalembernek – hogy segítsen kimászni a zűrös ügyeiből –, egy rokona kifizette több százezer forintos adósságát. Nem tett jót vele. De ezt akkor még nem tudta egyikük sem…
Veszedelmes játszmák – II. rész>>