 |
A kislányuk hatéves forma, fekete hajú, sápadt bőrű, kíváncsi szemű kislány. Már úgy érkeztek, hogy a derekán ott van egy piros, katicás úszógumi. Álldogál, nézelődik, a közelben van a gyerekmedence, az neki legfeljebb a fürdőbugyijáig ér, a külső körben meg, ahol a kisbabák másznak a vízben, ott bokáig. Rajta is kétrészes fürdőruha van, a felsőrészt a vállánál húzogatja.
A férfi nézi a gyereket. Aztán a feleségéhez hajol.
– Nem kell még neki az a fölsőrész…
Az asszony fölnéz a könyvből, látszik, nem érti, miről van szó. A férfi megismétli.
– Nem kell még Dudusnak fölsőrész…
– Ő akarta.
– Kislány még.
– Nem érted, hogy ő akarta.
– De fölösleges.
– Ha engedi, vedd le róla.
Az asszony hátradől a nyugágyban, egyik kezét a feje alá gyűri, a másikban a könyvet tartja. Olvas tovább.
A férfi a kislányhoz fordul. Az még mindig bámészkodik. Három gyereket néz a medencében, egy nálánál egy-két évvel nagyobb kislányt, egy tíz év körüli kisfiút és egy vele korú kislányt. A három gyerek – igazi rosszcsontok –, együtt játszanak a vízben. A fiú lebukik és próbálja a víz alatt mászva megfogni a lányok lábát. Azok sikongatnak, fröcskölik, közben menekülnek előle. De nem olyan nagyon. Amikor a fiú már nem bírja tovább a víz alatt, feláll és valamelyik lányra vetődik. De csak a vizet éri, a lányok kicsúsznak. Dudus vágyakozva áll az úszógumijában és elneveti magát. S mintha ez erőt adna, elindul a medence felé.
Apja utánaszól, de nem mozdul az ernyő alól.
– Dudus, gyere vissza egy kicsit!
A kislány csak félig néz hátra, úgy, hogy a szeme sarkából azért láthassa a gyerekeket.
– Bemehetek a vízbe, apus?
A férfi bólint, de int neki:
– Előbb vegyük le azt a felsőrészt. Ez csak néniknek kell. Meg nagylányoknak. Te még kislány vagy.
A kislány engedelmesen visszamegy, apja segítségével kibújik az apró melltartóból, megigazítja az úszógumiját és elindul a medence felé.
Az asszony a férfira néz.
– Túl vadak azok a gyerekek…
A férfi nem szól, a gyerekeket nézi.
Azok elcsöndesedtek. Az új vendéget kémlelik. A lányok nem sokáig hallgatnak. A fiúra kiáltanak.
– Na, gyere! Folytassuk!
Dudus most már a vízben áll, se közel a játszókhoz, se nem nagyon távol tőlük. A fiú kísérletet tesz, odaveti magát, ahol áll. Dudus nevetve hátrál. Az egyik lány lefröcsköli, de nem ellenségesen. A fiú víz alatt közeledik és elkapja a lábát. Dudus a meglepetéstől elesik, az úszógumi megtartja, látja, hogy nincs semmi baj. Nevet.
Abban a pillanatban, ahogy a kislány eldőlt a vízben, az apja talpra ugrott. De nem ment oda, csak most már állva nézi őket.
A két lány és a fiú egymást fröcskölik. Dudus is elkezdi óvatosan, persze a fiút fröcsköli, mire az minden vizet az ő nyakába zúdít. Dudus felszabadultan nevet, most már bátrabban fröcsköl vissza.
A férfi alig tudta visszatartani magát, hogy oda nem menjen. Toporog a fűben. Az asszony, eddig mintha semmiről nem tudna, fel se nézett a könyvéből. Most sem a gyerekekre néz, hanem a férjére.
– Vidd el a nagymedencébe. Tanítsad úszni.
Hogy a férje nem szól, odasziszegi.
– Nem érted, vidd már el úszni. Ezek az idegeimre mennek.
A férfi lassan odamegy a medencéhez.
– Gyere, Dudus, elmegyünk úszni.
A kislány nem mond ellent, vonakodva elindul kifelé a vízből. Látszik, hogy legszívesebben maradna. Az apja nyújtja a kezét. A gyerekek őket nézik. Az asszony is az ernyő alól. Egyszer csak a nagyobbik lány csúfolódva rákezdi:
– Dú-dus-dú-dus-dú-dus…
Az asszony az ernyő alól a kislánya után kiált.
– Tessék! Ezekkel kellett neked játszani…!
De azok nem fordulnak vissza. Ránéz a gyerekekre, akik már megint hármasban játszanak és előveszi a könyvét. Olvasni kezd.
