nlc.hu
Aktuális
Ijjájúgy élveze ména strandot…!

Ijjájúgy élveze ména strandot…!

Szülõk, kislánnyal. Két nyugággyal egy napernyõ alá telepednek. Az asszony haja rövid, festett barna, vörössel melírozott. Ápolt. Teltkarcsú. Kétrészes fürdõruhát visel, az idén most van rajta elõször.




Szépen elrendezi a két táskát, a cipőket egymás mellé rakja a fűre. Egy törülközővel letakarja a kupacot. Könyvet vesz elő, olvasni kezd. A férfi magas, erősen őszül. Most, hogy levetkőzött, még esetlenül mozog. A kislányt nézi tétován.

A kislányuk hatéves forma, fekete hajú, sápadt bőrű, kíváncsi szemű kislány. Már úgy érkeztek, hogy a derekán ott van egy piros, katicás úszógumi. Álldogál, nézelődik, a közelben van a gyerekmedence, az neki legfeljebb a fürdőbugyijáig ér, a külső körben meg, ahol a kisbabák másznak a vízben, ott bokáig. Rajta is kétrészes fürdőruha van, a felsőrészt a vállánál húzogatja.

A férfi nézi a gyereket. Aztán a feleségéhez hajol.

– Nem kell még neki az a fölsőrész…
Az asszony fölnéz a könyvből, látszik, nem érti, miről van szó. A férfi megismétli.

– Nem kell még Dudusnak fölsőrész…
– Ő akarta.
– Kislány még.
– Nem érted, hogy ő akarta.
– De fölösleges.
– Ha engedi, vedd le róla.

Az asszony hátradől a nyugágyban, egyik kezét a feje alá gyűri, a másikban a könyvet tartja. Olvas tovább.
A férfi a kislányhoz fordul. Az még mindig bámészkodik. Három gyereket néz a medencében, egy nálánál egy-két évvel nagyobb kislányt, egy tíz év körüli kisfiút és egy vele korú kislányt. A három gyerek – igazi rosszcsontok –, együtt játszanak a vízben. A fiú lebukik és próbálja a víz alatt mászva megfogni a lányok lábát. Azok sikongatnak, fröcskölik, közben menekülnek előle. De nem olyan nagyon. Amikor a fiú már nem bírja tovább a víz alatt, feláll és valamelyik lányra vetődik. De csak a vizet éri, a lányok kicsúsznak. Dudus vágyakozva áll az úszógumijában és elneveti magát. S mintha ez erőt adna, elindul a medence felé.

Apja utánaszól, de nem mozdul az ernyő alól.

– Dudus, gyere vissza egy kicsit!
A kislány csak félig néz hátra, úgy, hogy a szeme sarkából azért láthassa a gyerekeket.
– Bemehetek a vízbe, apus?
A férfi bólint, de int neki:
– Előbb vegyük le azt a felsőrészt. Ez csak néniknek kell. Meg nagylányoknak. Te még kislány vagy.
A kislány engedelmesen visszamegy, apja segítségével kibújik az apró melltartóból, megigazítja az úszógumiját és elindul a medence felé.

Az asszony a férfira néz.
– Túl vadak azok a gyerekek…

A férfi nem szól, a gyerekeket nézi.
Azok elcsöndesedtek. Az új vendéget kémlelik. A lányok nem sokáig hallgatnak. A fiúra kiáltanak.

– Na, gyere! Folytassuk!

Dudus most már a vízben áll, se közel a játszókhoz, se nem nagyon távol tőlük. A fiú kísérletet tesz, odaveti magát, ahol áll. Dudus nevetve hátrál. Az egyik lány lefröcsköli, de nem ellenségesen. A fiú víz alatt közeledik és elkapja a lábát. Dudus a meglepetéstől elesik, az úszógumi megtartja, látja, hogy nincs semmi baj. Nevet.

Abban a pillanatban, ahogy a kislány eldőlt a vízben, az apja talpra ugrott. De nem ment oda, csak most már állva nézi őket.

A két lány és a fiú egymást fröcskölik. Dudus is elkezdi óvatosan, persze a fiút fröcsköli, mire az minden vizet az ő nyakába zúdít. Dudus felszabadultan nevet, most már bátrabban fröcsköl vissza.

A férfi alig tudta visszatartani magát, hogy oda nem menjen. Toporog a fűben. Az asszony, eddig mintha semmiről nem tudna, fel se nézett a könyvéből. Most sem a gyerekekre néz, hanem a férjére.

– Vidd el a nagymedencébe. Tanítsad úszni.

Hogy a férje nem szól, odasziszegi.

– Nem érted, vidd már el úszni. Ezek az idegeimre mennek.

A férfi lassan odamegy a medencéhez.

– Gyere, Dudus, elmegyünk úszni.
A kislány nem mond ellent, vonakodva elindul kifelé a vízből. Látszik, hogy legszívesebben maradna. Az apja nyújtja a kezét. A gyerekek őket nézik. Az asszony is az ernyő alól. Egyszer csak a nagyobbik lány csúfolódva rákezdi:

– Dú-dus-dú-dus-dú-dus…

Az asszony az ernyő alól a kislánya után kiált.

– Tessék! Ezekkel kellett neked játszani…!

De azok nem fordulnak vissza. Ránéz a gyerekekre, akik már megint hármasban játszanak és előveszi a könyvét. Olvasni kezd.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top