 |
Ezek után képzeljék el az ámulatomat, amikor a legutóbbi látogatásomkor a birkatürelmű barátném sárkányként rivallt rám! Már az érkezés furcsa volt: úgy emlékeztem, hogy a kapu bal oldalán van a csengő, most mindkét oszlopon virított egy zajforrás. Megnyomtam a szokásosat, semmi. Utána a másikat, mire az felvisított, sőt, akkor is szólt, amikor elengedtem. A következő percben szeretett Ágotám hatalmas késsel vágtatott a kapu felé – “ne nyúlj a csengőhöz!”-ordítással –, majd az ijesztő szerszámmal addig feszegette a herkentyűt, míg az rémülten elhallgatott.
– Újabban disznóölő késsel jársz kaput nyitni? – kérdeztem, de a megsemmisítő tekintete elhallgattatott. A következő sokk akkor ért, amikor megpillantottam a korábban pukkadásig öntudatos férjet. Karikás szem, szürkés arcbőr, csöndes zavar.
– Mi van veletek? Ágota ordít? Te meg olyan lettél, mint egy hervadt virágszál? – tört ki belőlem. És csak lassan-lassan derült ki, mi forgatta fel fenekestül az életüket…
A dráma akkor kezdődött, amikor Ágota megadóan bólintott a családfő szózatára, miszerint az új házba ISDN-telefonvonal kell, majd azt is tudomásul vette, hogy a kétszintes épület minden szobájában lesz telefon. Csak akkor értetlenkedett, amikor a férje bejelentette, hogy a bejárati csengőt a ház telefonközpontjába kötteti, hogy a kaput a telefonnal lehessen nyitni. Ám a Mindentudó lassan – mintha fogyatékoshoz beszélne – elmagyarázta: “megnyomja valaki a csengőt, erre a házban megcsörrennek a telefonok. Te felemeled az egyik kagylót, beütöd a negyvenkilences számot, és a kapu kinyílik. Azért vettünk fel a kölcsönt, hogy e finomságokat megengedjük magunknak…” Mit tett Ágota? Megint bólintott. Pedig a gyomra gyakran összerándult, ha eszébe jutott a havi törlesztés.
De a telefonközpont nem tisztelte úgy a Mindentudót, mint a felesége! Néhány heti békesség után – megnyomták csengőt, csörgött a telefon, beütötték a varázsszámot, erre a kapu kinyílt – hiába nyomogatták készüléket, a kapu zárva maradt. Kulcskeresés, kapkodás, magyarázkodás… Ezután egyre gyakrabban csörgött a telefon “csak úgy”, de az ajtóban nem állt senki. Ekkor a férj a számítógépen keresztül “parancsot adott” a kaputelefonnak, hogy ne csörögjön. Mire a központ felnevetett, és először óránként, később pontosan ötvenkét percenként csörrentek meg a telefonok (éjjel-nappal, megszakítás nélkül). Mivel a szerelő szabadságon volt, a családfő (négy ébren töltött éjszaka után) magabiztosan “kiiktatta” a csengőt. Hatására tizenöt percenként, majd öt(!) percenként csörgött a kaputelefon. Tizenhét évi néma tűrés után ekkor ordított először a férjével Ágota.
A sértett férfiú másnap idegen szerelőt hívott, aki megállapította, hogy a telefonközpont csak úgy javítható, ha elviszi. Elvitte. A csengő nélküli korszak még szörnyűbb lett: Ágota negyven percet szobrozott a kapuban, mert várta a vízóra-leolvasót. Futárt küldtek a munkahelyéről egy sürgős fordítással, ő kitartóan leste az ablakból, ám amíg pár percig telefonált, a srác – hiába csöngetett, a ház néma maradt –, szépen visszafordult. Este Ágota lehülyézte a férjét…
Másnap az egyik kollégája megszánta: mondd meg a zseniális uradnak, hogy vegyen végre egy olcsó, vezeték nélküli csengőt! Ágota legyűrte az önállótlanságát, maga vett egyet, majd közölte a férjével: szereld fel, ha tudod! A férfi szótlanul végrehajtotta az utasítást. (Ám másnap egy veszekedés után akkorát csapott a csengőre, hogy az beragadt. Azóta jár Ágota késsel ajtót nyitni…)
– Röhögj csak nyugodtan! – nézett rám a barátném megértően, amikor kivonultunk a konyhába kávét főzni. – De azt tudd, hogy már akkor is csengetnek az agyamban, amikor a metrón ülök, ráadásul negyvennégy éves koromban ébredtem rá: a férjem kétbalkezes hólyag!
– Ugyan, sok mindenhez ért! És ne feledd, te mondtad: “a férfiakat meg kell hagyni abban a tudatban, hogy mindenhez jobban értenek”! – próbáltam belé lelket verni, de Ágota ingatta a fejét.
– Erre csak akkor képes egy nő, ha a férfi magas piedesztálon áll!
– És a férjed?
– Ő addig nagyképűsködött, míg kiszerelte maga alól a piedesztált – mondta, majd váratlanul elmosolyodott. – De talán nem is baj, hogy végre egy vonalba kerültünk, most megnézhetem magamnak alaposan…
