 |
“Úgy érzem, Klárcsi érett az ovira, szereti a társaságot, járunk most is gyerekek közé (játszótér, babaúszás, baba-mama klub stb.). Sőt, azt hiszem, kifejezetten jót tenne neki az óvodai foglalkozás, én néha talán már nem vagyok elég. Különösen miután van egy kilenc hónapos öccse, aki sok időmet leköti, és amikor Klárcsival játszom, akkor is kúszik-mászik-rombol. Produkáljuk a tipikus testvér-féltékenység minden tünetét.
Segítségem alig, csak nagyon ritkán tudom megoldani, hogy Klárcsival kettesben tölthessünk egy kis időt, csak vele foglalkozzam. Erre persze, nem megoldás az ovi, de ott legalább az öccse nincs mindig ott, és talán délutánonként én is jobban tudok majd rá figyelni, ha a délelőttöket a kicsinek adom. (Ebéd után mindennap elhoznám.) Amitől viszont elbizonytalanodtam: nem tudom, nem árt-e többet, mint használ, ha most két hónapig jár oviba, és épp mire beszokik, már hozom is el. A dél-afrikai kisvárosban, ahová megyünk, nem biztos, hogy lesz ovi, de ha mégis, ott megint újabb dolgokkal kell majd megbirkóznia (nyelv, bőrszín stb.).
Ugyanakkor szeretne ovis lenni, különösen, mert minden kis barátja is az lesz; egy barátnőjével egy csoportba is kerülne. Néha azt hiszem, én se bánom, ha megy, mert az egész napos nem szabad, ne bántsd, ne vedd el tőle miatt lassan úgy érzem, hárpia lesz belőlem, és Klárcsiból is a rosszat hozom ki, pedig pár héttel ezelőttig azt hiszem, türelmes, egész jó anyuka voltam, és ő is élénk, huncut, de nem szándékosan rosszalkodó kislány volt. Mit tegyek? Változtatna-e valamit a helyzeten, ha esetleg csak január elején utaznánk (ez is felmerült, mint lehetőség)?”
Óvoda, kistestvér, külföld … – Dr. Vekerdy Tamás válasza
