![]() |
Hétszáz férfit kérdeztek meg a közvéleménykutatók, kit tartanak a legvonzóbb magyar nőnek, és te végeztél a negyedik helyen. Észrevetted, hogy így csodálnak a férfiak?
Ezt nem gondoltam volna, talán azért, mert picit távolságtartó ember vagyok, és a férfiak bár nagyon kedvesek velem sosem tolakodóak. Leveleket, telefonhívásokat sem kapok tőlük, sosem kellemetlenkednek. Jó érzés, hogy emlékeznek rám, hiszen kiemelkedő sporteredményt 1996-ban értem el, amikor világbajnok lettem, majd 1999-ben lettem újra magyar- és Európa-bajnok. Azóta kevesebbet szerepelek a nyilvánosság előtt. Persze, az utcán még ma is sokszor összesúgnak mögöttem férfiak és nők egyaránt. Egyből azt nézik, mennyit változtam, be kell-e húznom a hasam, vagy hogy megnőtt-e a popsim Ez picit nyomasztó érzés.
Másoknak akarsz megfelelni?
Inkább önmagamnak. Igényes vagyok, de nem nézek ki mindig úgy, mintha skatulyából húztak volna ki. Sportolok, néha izzadt, csapzott a hajam, nem vágom puccba magam mindennap.
Volt olyan, hogy tényleg be kellett húznod a hasad, vagy hogy kigömbölyödtél a versenyformádhoz képest?
Eddig még nem, hiszen napi két órát ma is edzem. Azonban gondolj bele, a versenyek miatt én már túl vagyok életem legjobb formáján! Ezt nem jó megélni. Persze, bolond lennék, ha ezzel foglalkoznék, hiszen nem lehet az ember mindig versenyformában.
![]() |
Sába és kölyke, Arnold is a családhoz tartozik |
Hatéves koromtól napi négy órát edzettem. Szülői befolyásra kezdtem el a ritmikus sportgimnasztikát, azért vittek el, mert nagy volt a pocakom, és erősödnie kellett a hasfalamnak, másrészt izgága voltam. Megszerettem ezt a sportágat, a fegyelmezettségemet is ennek köszönhetem. Hétéves lehettem, amikor egy edzésen lazítás közben sírtam a fájdalomtól. A mamám ott volt velem, de nem bírta tovább nézni a kínlódást, odajött, megfogta a kezem, hogy elvisz innen. Könnyes szemmel ránéztem, és azt mondtam: Anyu, ezen túl kell esni!. Tizennégy évesen rájöttem, alkati okok miatt nem lehetek világbajnok. Túl izmos típus voltam, és nem elég laza. Úgy döntöttem, akkor is tovább csinálom, ha nem lehetek a világ legjobbja, hiszen annyira imádom!
Mégis világbajnokságot nyertél.
Igen, fitnessben. Tizennyolc éves voltam, amikor váltottam, mert tetszett, közel állt a sportgimnasztikához, és szerencsére jól választottam, hiszen magyar-, Európa- és világbajnok lettem.
Miért hagytad abba?
Amit lehetett, elértem, és amikor megnyitottam az edzőtermemet, már nem tudtam teljes erővel a fitnessre koncentrálni. Úgy éreztem, az edzőteremé a jövő, meg a továbbtanulásé. Ma már három termem van, zsírégető és alakformáló órákat tartok nőknek. Egyébként a nők sokkal keményebbek, mint a férfiak. Néha betéved egy-egy férfi az óráimra, és nem bírja végigcsinálni. A háromnegyedénél szokták feladni Gyerekeket, nyugdíjasokat is tanítok. Nem is gondoltam, hogy ennyit ad nekem, hogy idős emberekkel foglalkozhatom. Jó látni, ahogy fejlődnek, frissebbek, jobb a kondíciójuk.
Az igazihoz mentem feleségül! – II. rész