“Ha találkozunk, ami egyre ritkább, akkor sem vagyok képes arra, hogy ne hozzam szóba a dolgot. De hát mit tehetnék, ha egyszer nekem ez a legfontosabb? A lányok is tüzelnek, na persze könnyen teszik, mert most egyszerre mindenki nagyon okos, de abban igazuk van, hogy már két hónapja próbálom megoldani a kérdést és nem sikerül. Pedig mindent megtettem, kérleltem, sírtam, kétségbeesett voltam, de hiába. Szerintem a barátom képtelen dönteni, én viszont képtelen vagyok mindörökké várni. Ráadásul észrevettem, hogy ha nem volt túl jó hangulatú a találkozásunk, akkor csak néhány nap múlva keres meg, mintha azt várná, hogy majd elgondolkodom a viselkedésemen. Hát nem, elég volt! A lányok szerint most inkább a harag beszél belőlem, mert nagyon dühös vagyok. Ez így is van
”
Tudom, Kata, ezt pontosan érezni a panaszáradatodon. Az indulataid egyre erősebbek, az elkeseredésed is nő. Tudod, ez a lelkiállapot nem épp a legjobb tanácsadó, mert a feszültséged nagy lendülettel sodor, és könnyen azt hiheted, valóban döntéskényszerben vagy. Nehéz persze megmondani, mikor a legjobb változtatni életünk menetén, de annyi bizonyos, hogy pszichológiailag bármilyen elhatározáshoz viszonylagos higgadtság és nyugalom kell, hogy átlásd a helyzetet, mérlegeld a szempontokat, és úgy alkoss értékítéletet magadban.
A partnerkapcsolatok terén elég sok probléma merült fel, mert nem úgy mennek a dolgaid, ahogy szeretnéd, de ezzel nem vagy egyedül, rengeteg nő küszködik hasonlóval. Ennek következménye az is, hogy ebben a kapcsolatban elkezdtél hinni, és miután az első hetekben jól működött minden, átélhetted, nem vagy már egyedül. Ilyenkor mindenkiben kialakul egy idealizált állapot, emlékszel, mindent rózsaszínűnek láttál te is. Amikor a problémák megjelentek, vagyis kiderült, hogy a barátodnak elvarratlan ügye van, a te lelkedben hirtelen minden megváltozott, ugyanis a valóság másról szólt, mint az álmok.
A mostani dühödben ez a csalódás is tetten érhető, mert a saját vágyaid és az érzelmeid már a jövőről szóltak, és most úgy érzed, minderről le kell mondanod.
Sokszor hisszük azt, hogy a szakítás kapcsán kialakult érzelmi állapot csak a másik ember miatt jön létre, de ez nem így van. Beletartoznak a saját gyártású fájdalmak és veszteségérzések is. Ha belegondolsz, mennyit fantáziáltál azon, hogy átalakul az életed, érthetőbb lesz, hogy most azért is dühös vagy a barátodra, mert ezt az álomképet el kell engedned. Ez az igazi veszteség, amit igazságtalannak, méltatlannak érezhetsz.
Most, hogy döntöttél, és kilépsz ebből a helyzetből, a feszültségeid nagy része oldódni fog. Nem azért, mert jó vagy rossz a helyzet, hanem a bizonytalanság megszűnése miatt. Ezzel kiküszöbölöd a várakozást és a reménykedést, amiben valószínűleg tehetetlennek érezted magad.
Az viszont már más kérdés, hogy jókor teszed-e ezt, és biztosan a jó megoldást választottad-e?
Abban igazad van, hogy az idők végezetéig nem lehet várni arra, hogy a másik döntsön. Aki ezt teszi, egyfajta tanulási folyamaton is keresztülmegy a párjával, mert tudattalanul azt kommunikálja, hogy nincs időkényszer, vele bármit meg lehet tenni, mert türelme és pszichés energiái kifogyhatatlanok. Valójában persze ez nem így van, senkinek nem végtelenített a lelki konténere, amiben a csalódásait és a fájdalmait tárolja.
A te döntésed már véglegesnek látszik, ezek szerint nem vállalod tovább a kiszámíthatatlanságot. Az azonban idő kérdése, hogy beigazolódjon, korai volt-e a lépésed vagy sem.
Ne félj, semmi baj nem történt, legfeljebb kicsit hirtelen voltál
