És ha téged várakoztatnak?
Nem csinálok belőle különösebb ügyet. Egyszerűen csak hisztizek, tombolok, kiborulok
Végül is, akkora probléma, ha kell várni valamennyit?
Egy bölcs ismerősöm mondta: ha bármit elvesznek tőle, pénzét, házát, földjét, szeretőjét, az nem izgatja, mert mindez pótolható, egyetlen dolog nem adható vissza csupán: az idő. Ebben tökéletesen egyetértek vele. Ezért nem bírom elviselni, hogy bárki is fölöslegesen fecsérelje az időmet. Az életemet rövidíti meg ezzel, ezt meg inkább ne tegye senki! Ráadásul az esetek jó részénél kiderül, hogy csupán nemtörődömség miatt késik az illető.
Ez így abszolút igaz, csak azzal hogyan tudunk elszámolni, amikor saját időnket vesztegetjük hiábavalóságokra? Olykor hónapokat, éveket az életünkből
Nem hiszek az ilyesfajta hiábavalóságokban. Az elvesztegetett hónapokban, években. Léteznek rossz döntések, melléfogások, de ezek mind arra valók, hogy tanuljunk belőle. Lehetőséget teremtenek arra, hogy ezekből okulva lényeglátóbbak, érettebbek legyünk.
Így, elmondva szépen hangzik, de vajon akkor is így gondoltad, amikor a veled egykorú lányok főszerepeket játszottak vezető színházakban, te pedig vokáloztál ötödik tagként Nevesincs Gizi mögött? Nem hinném, hogy lelked mélyén béke honolt, és arra gondoltál, legalább tanulsz belőle
Egy frászt honolt béke! Világrengető igazságtalanságnak tartottam, hogy miért ő, és miért nem én
Ugyanakkor tény, hogy azok közül, akik akkoriban oly könnyen érvényesültek, és gyors sikereket értek el, ma alig vannak a pályán, és többen közülük keserű, meghasonlott emberek. Ma úgy látom, hogy még nem voltak kellően felkészülve a sikerre, így többet ártott, mint használt némelyiküknek.
Vagy amikor érettségi találkozón a többiek mutogatták az esküvői képeket, meg a fotókat gyermekeikről, te pedig éppen magányos voltál, nem evett az irigység?
Dehogynem! És még nem is volt szabad mutatni! Persze, hogy szörnyű volt. Ugyanakkor legtöbbjük azóta már túl van az első, második váláson, és az ezzel járó kié legyen a gyerek, kit illet a kerti bútor? problémán. Ma azt mondom, érdemes volt kiélni mindenféle-fajta-rendű-rangú kalandvágyamat, hogy szépen lenyugodjak. Meg azt is mondom, érdemes volt kivárnom azt az embert, akivel, úgy érzem, békében leélhetem az életemet, akitől úgy éreztem, hogy gyereket szeretnék.
Igen, Réka, Isten adja, hogy így legyen, de ilyesfélét máskor is érezhet az ember
Ez nem igaz! Voltam én korábban is halálosan szerelmes, szinte belegebedtem a szakításba, mégis kiszálltam, mert úgy éreztem, nem lennék vele képes leélni az életet. Hogy belőle majd egy otthon alsógatyában megülő, folytonosan a tévét kapcsolgató, üvegből sört ivó nyárspolgár lesz. Azóta néha látom, és olyankor magamban somolygok. Na ezt megúsztam! Mi lehetett volna belőlem mellette? Tisztaságmániás, zugivó, házsártos feleség.
Gondolsz a jövőre?
Másra sem
És?
Mi a kérdés?
Mamád, miután megszülettél, gyakorlatilag felhagyott a pályával, azóta hivatásos családanya
Anyu csodálatos hanggal megáldott nő, de sohasem volt igazán zenész. Énekelni szeretett, és gyönyörűen tudott, de mindig idegen volt számára a pálya, így természetes módon lényegült át anyává. Engem erősebb szenvedélyek mozgatnak, nagyobb becsvágyak, jobban izgatnak még bizonyos feladatok. Szeretnék például egy lemezt összehozni, jó volna még két-három musicalszerepet eljátszani, de ha esetleg úgy alakul, hogy fájdalmas lesz a gyerektől egy fellépés miatt eljönnöm, akkor habozás nélkül fogom feladni a pályát. Kár volna tehát most bármit is eltervezni, majd úgyis kialakul.
Felpattan. Mennie kell, Zuglóban várják. Fürge léptekkel megy kifelé, aztán hirtelen megfordul. Még megmutatja innen is, onnan is a pociját.
Na, milyen? kérdezi kacéran.
Pompás! Remekül áll neked
Ugye? Én is így érzem.
Mikorra várjátok?
Október végére, ha pontosan érkezik
Ami azt illeti, eziránt nincs sok kétségem
