 |
Amikor a kisfiam megszületett most nyolc éve egy ideig minden rendben volt (soha olyan jól nem éreztem magam, mint a terhesség idején). Hároméves elmúlt, amikor dolgozni mentem. Amikor először láttam őt elsápadni, egy óvodai reggelen, hirtelen belém állt, Istenem, csak nem lesz ő is olyan szorongós, mint amilyen én voltam, és részben vagyok is. Azt gondolom, hogy ilyesmi egy fiúnál még rosszabb. Végül is, az óvodai évek is rendben teltek, de mióta iskolába jár, most másodikos, egyre többször érzem úgy, hogy talán ő is szorong, elkomorodik, öklébe szorítja a hüvelykujját, vagyis látni vélem rajta a szorongás első jeleit. És ezért figyelem!
Egyelőre azt látom, hogy egy-egy ilyen hosszabb-rövidebb időszak után megint vidám. De mintha nehezebben engedne el, akárcsak bevásárolni is, mint eddig. Időnként már egyszerűen nem tudok másra gondolni, minthogy őt figyelem, nem szorong-e. A férjem azt mondja, hogy ezt verjem ki a fejemből, mert ezekkel a figyelgetésekkel csak ráhozom a gyerekre a szorongást, de hát ilyenkor mire gondoljak? Mi lenne az a pozitív gondolat, amellyel ezt elűzhetném? Már az is felmerült bennem, hogy forduljak-e én pszichológushoz? A barátnőm azt mondja: Úgyse tud segíteni Mit tehetnék?
Imagine del cuore – II. rész
