Aktuális

Harmadik harmincadik szülinap

A Nõk Lapja szinglije, Paár Petra harminchárom éves lett. A nagy napon családtagjain kívül senki sem gondolt rá – vagy mégis?





Botond ajándékdilemmája

„Ha a csillagokat is lehoznád az égről, vegyél neki csillagot!” – hangzott Péter kollégám elmés ötlete. Éreztem, hogy túl nagy fába vágtam a fejszémet, amikor magamra vállaltam Petra meglepetésbulijának szervezését. Petrának beadtam, hogy színházjegyünk van, a kocsim lerobbant, így kénytelen lesz eljönni értem. Megállítom majd az előszobában, szélesre tárom a nappali ajtaját, ahol már várja őt az ünneplő tömeg. Ezt már megszerveztem, kaja, pia, zene rendben. De mit vegyek neki a harmincadik születésnapjára? Az első harmincadik születésnapjára hatalmas csokor virágot kapott, és praktikus könyvet arról, hogyan éljük túl a jeles dátumot. A második harmincadikra hatalmas csokor virágot adtam, és egy wellness-bérletet. Mit adjak a harmadik harmincadikra?

A nagy csokor virágot már megvettem, de kellene valami ötletes, frappáns, részint, mert ilyen alkalom csak egyszer van, másrészt, mert le kellene pipálni az előző kettőt. Közvélemény-kutatást végeztem a barátaim között. Első helyen végzett a tortából előugró Chippendale-fiú. Ezt az ötletet elvetettem, mert már megrendeltem a puncstortát, amelybe nem fér bele egy mini Chippendale sem.

Második lett a tűzijáték és a repülővel vontatott légi transzparens. Az előzőt tűzvédelmi, a másodikat anyagi okból kellett elvetnem. Sok szavazatot kapott még a saját csillag is, de az egyszerűen marhaság. Végső kétségbeesésemben előkaptam egy női magazint, amely arról biztosított: a harmincadik születésnap könnyen túlélhető, ha változtatunk a külsőnkön. Ez az! Berohantam a legközelebbi plázába, és Petrát befizettem egy neves szépségszalon „Átváltoztatjuk” programjára. Boldogan vártam az estét, hogy meglepjem őt az év bulijával és az évszázad ajándékával.


Petra és a torták

„Csak ne kapjak senkitől tortát, nagy 33-as számmal a tetején!” – ez a kívánság dübörgött bennem egész nap. Munka után Botond szólt, hogy ugorjak fel érte. Gyanúsan nagy sötétség volt a lakásban, aztán kigyúltak a lámpák, rengeteg barátom nevetett rám, és előadták a Happy birthday-t. Felfedeztem a tortát – a tetején egy nagy 30-assal. (Vajon hogy jut eszébe valakinek, hogy puncstortát vegyen, amikor marcipánost is árulnak?!)

Remek este volt, mindaddig, amíg Botond át nem adta ajándékát: befizetett egy ÁTVÁLTOZTATJUK programra! Magam alá zuhantam. Hát már át kell változnom ahhoz, hogy jó nő legyek?!

– Jobb lett volna, ha elnevezek rólad egy csillagot az égbolton? Vagy rendeztem volna tűzijátékot? – nézett rám Botond ijedten. – A csillagodat úgysem látogathatod meg, a tűzijáték pedig elszáll. A praktikumot néztem.

– Igen, egy csillag… vagy egy tűzijáték… az igazi ajándék lett volna – feleltem könnyes szemmel. – De azt úgysem kapok senkitől…

Gazdasági szakember barátaim azonnal a „haszontalan” kategóriába sorolták a csillagot és a tűzijátékot. Mit tudják ezek, mi kell egy nőnek?

Másnap délután – szőkés loboncom helyett – fekete hajjal, zöld kontaktlencsével, arany műkarmokkal távoztam az átváltoztató-programról, szüleim először meg sem ismertek, s miután kiszörnyülködték magukat, előhozták a tortát, rajta hatalmas, 33-as felirattal. Legalább marcipános volt. Még aznap visszafestettem szőkére a hajam, és alig várom, hogy a karmaim leessenek. Hazaérve robajt hallottam, és az ablak előtt fények villództak. Az erkélyre rohantam. A társasház kertje kilövőállomássá változott: egy cölöp volt leszúrva, és lövöldözte az égbe a petárdákat. Mellette Botond vigyorgott, és felkiabált: „Boldog születésnapot!”. Az összes szomszéd engem nézett, de nem bántam, legalább azt hihették, hogy a lovagias srác a fiúm. Ráadásul saját tűzijátékot kaptam! Amikor az utolsó petárda fénye is elhalványult, Botond feljött, és megettük a marcipántorta maradványait. A 33-as szám elfogyasztását magára vállalta.


Szülinapi ajándéktippek barátnők részére

Vagy kifürkészed legtitkosabb vágyának tárgyát, vagy, ha többen vagytok barátnők, kérdezzétek meg, mit szeretne? Ha rád törne a vágy, hogy saját magad készíts ajándékot, de nem vagy kézmunka-tündér, akkor jusson eszedbe, hogy egy dadaista terítővel maximum anyukád szemébe csalhatsz örömkönnyeket. Persze, ha jó a kézügyességed – és pénzszűkében vagy –, nyugodtan szabj-varrj-agyagozz, egy szép tárgy minden háztartásban jól jön.



Ha fiú vagy…

Kérj tanácsot a barátnőd barátnőitől, szállj be a közös ajándékba! Ha saját ötleted van, egyeztesd a barátnőkkel! Ha szorít az idő, ne próbálkozz ruhával, fülbevalóval, vegyél egy csokor, esetleg egy cserép virágot, annak minden nő örül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése