Úgy látszik kétévente egyszer ez a legkevesebb el kell mondanunk, hogy: rögtön!
Vagyis mihelyt a gyerek hozzánk kerül, rögtön tudomására kell hoznunk, hogy mi a valódi helyzet, és ha ezt nem tehetjük, mert és ez a szerencsés helyzet újszülöttet, csecsemőt fogadtunk örökbe, akkor magunkban kell “ápolnunk ezt a tényt, azt a képet, ahogy hozzákezdtünk a gyerekkereséshez, ahogy először pillantottuk meg a végül örökbe fogadott gyereket, ahogy végül is elhoztuk magunkkal, hazavittük…
Ha bennünk élénken élnek ezek a képek, akkor mondom én, tudománytalanul a gyerek előbb fog “tudni róluk, mint ahogy mi elmeséljük neki, mint ahogy mi beszélni tudunk róla, vele. És ez képessé fog tenni minket arra is, hogy az első adandó alkalommal, és aztán minden adandó alkalommal szóba hozzuk a dolgot, kedvesen, olyan szavakkal és gesztusokkal, amelyekben kifejeződik, hogy mi őt kerestük, megtaláltuk, őt választottuk, örülünk, hogy velünk van, örülünk, hogy együtt vagyunk.
Mindez már olyankor megtörténhet, amikor a gyerek még “egyetlen szót sem ért, és mi is csak babusgatjuk, dünnyögünk, mormogunk neki “igen, igen, téged kerestünk, téged választottunk, emlékszel Feri, egyszerre mondtuk: ott, azt a kis feketét… bevonva így ott levő párunkat is. Aztán, amikor sétálunk a gyerekkel, ha egy városban vagyunk az intézménnyel, ahonnan elhoztuk őt, mutogatunk a nagy házra: “innen hoztunk el, itt voltál, itt születtél, te persze, nem emlékszel, egy nagy kosárral jöttünk érted és a gyerek ilyenkor sokszor már értelmesen néz ránk, és bár még esetleg beszélni nem tud, jól látszik a szemén, hogy valamit felfogott a szituációból, a helyzetből, a mi intenciónkból, szándékainkból , valamit megértett. Minden késleltetés csak nehezíti a dolgot.
Ismerjük a kifogásokat, kibúvókat. “Most még olyan kicsi, úgy sem ért semmit, majd, ha nagyobb lesz, értelmesebb lesz, elmondjuk, elmagyarázzuk neki. “Mostanában (mióta már mindent beszél) olyan nyugtalan! Engedetlen, dacos. Nehéz bánni vele. Sokszor kell rászólni. Azt hinné, hogy büntetésből mondjuk neki. Úgy érezné, hogy nem szeretjük…
A mi esetünkben az ötödik életév is egy ilyen feszültebb, nyugtalanabb korszak. De aztán jön az iskola. Sok örökbefogadó szülő úgy gondolja, hogy ez önmagában is elég teher, nem kell a gyereket érzelmileg még jobban megterhelni
Aztán jönnek a kiskamaszkor, majd mindig előbb, mint várnánk! a kamaszkor nehézségei…
És mi folyton csak “kíméljük a gyereket.
Addig kíméljük, míg általában legkésőbb kamaszkora körül már furcsa elborulásai vannak, netán csavarog, esetleg sodródni kezd, “valami nem stimmel vele és még mindig nem bírjuk megmondani.
Nem akarom tovább mesélni a meg-nem-mondás történeteit, csak annyit fűznék hozzá, hogy ezek nemegyszer tragikus fordulatokat vesznek.
(Ami pedig azt illeti, hogy a kisfiú jó, csendes, ne felejtsük el Rudolf Steiner intését: A “jó, a “csendes gyerekre kell igazán odafigyelni, akivel “semmi baj nincs. A “rossz gyerek motivációi erőteljesek, akarati élete rendben van, lesz benne erő magát átküzdeni a felnőttkorig
)
Most azonnal kell pótolni az eddig elmulasztottat! Úgy, ahogy ezt a sokkal kisebb gyerekkel is csinálnánk, ahogy erről már beszéltünk róla. Például elsétálni a ház felé, ahonnan elhoztuk a gyereket, és most mondani el, hogy “innen hoztunk el, amikor még kicsi voltál, itt találtunk rád, miután sokat kerestünk, itt választottunk ki téged, és egyedül téged, sok, sok kisgyerek közül… A beszélgetés folytatását azután hozzák a kérdések vagy kérdő tekintetek és az újabb, esetleg általunk teremtett alkalmak.
Ne higgyük azt, hogy a “megmondás a legfőbb probléma a gyerekhez fűződő kapcsolatunkban! Az örökbefogadó szülőknek is szembe kell nézniük mindazokkal a problémákkal, mint a vér szerinti szülőknek, de azzal a tehertétellel, hogy nekik még rosszabb a lelkiismeretük, ha például időnként úgy érzik, hogy a gyerek kiszívja a vérüket, nyüglődéseivel, vagy hirtelen fellobbanó dühüket váltja ki. Nem tudják, hogy mindez teljesen természetes a vér szerinti kapcsolatban is. De ez már egy következő, tágabb kérdéskört érint, amelyről majd egy másik alkalommal fogunk beszélgetni.
