Inkább munkaértekezletet tudnék itt elképzelni, mint kellemes társalgást…
Többet is értekezünk itt, mint amennyit társalgunk.
Nincs is igényed arra, hogy belakjál egy szobát? Hogy valami személyes legyen benne?
Ami személyes, az a komputeremben van. Egyéb külsőségek nem fontosak számomra. Mondhatnám, hogy ezt a szobát a személyem súlya jelöli ki.
Az mennyi?
Piaci egy kiló…
Azaz, mint a kofák mérlegén: egy kilónak mérik, de valójában csak nyolcvan deka…
Pontosan.
Te jársz piacra?
Persze. Tegnap is voltam, holnap is ott kezdek.
Hova?
Főleg a Fény utcába, de a Nagycsarnokba is, vagy olykor átugrok ide a Hold utcába. Az a furcsa, hogy egyébként inkább nem szeretek emberek között császkálni…
Miért?
Lehet, hogy furcsán hangzik, de inkább vagyok zárkózott, visszahúzódó, ám a piac nyüzsgése magával ragad.
Alkudozol?
Ez hozzátartozik a játékhoz. “Adja mán annyiért az ötöt! “Dehogy adom, művész úr, de magának háromban megszámítom. Tudjuk mindketten, hogy négy lesz belőle végül, de egy kicsit elhuzakodunk.
 |
Párjával, Judittal |
Művész úr vagy?
Mint minden törzsvásárló: művész úr, doktor úr, igazgató úr. Régebben még létezett úgynevezett sztárbónusz: ismertebb emberek kaptak olykor a pult alól, ritka kincsnek számító borjúhúst, bőrös virslit, velős csontot. Ma már ilyen nincs…
Miért? Talán, mert azok a sztárok még mások voltak? Fajsúlyosabbak, természetesebbek, és nem manipuláltak?
Ez is lehet. Meg az is, hogy eleve a kapcsolataink személytelenebbek, mint voltak. Emlékszem, ugyanabban az időben a szüleim karácsonykor még természetes módon vittek ajándékot a hentesnek, vagy a házmesternek. Ma ilyen gesztusok sincsenek. Ahogyan korábban harminc évig ugyanaz a postás járt hozzánk, most két év alatt a hatodik hordja a levelet. Vagy ugyanaz volt a pincér évtizedekig a vendéglőben, aki tudta, ki szereti borssal, és ki cukorral a káposztás cvekedlit, ma olyat keres a főnök, akinek jobb a feneke.
Nálad mi az a húsz deka, ami kilóssá tesz?
A személyes hitelem, az eddigi ténykedésem, az ismertségem. Ez némileg megemeli a személyiségem súlyát. Kiteszi a húsz dekát.
 |
Két gyermekét imádja. Dorottya tizenöt, Marci két és fél éves |
Nem félsz, hogy a hitel fogyóeszköz? Hogy a hírműsor felfalhatja? Hiszen bemondasz, mert be kell mondanod olykor olyan híreket is, amelyekről te is tudod, hogy nem, vagy legalábbis nem így igaz.
Nézd… ez egy nagyon nehéz kérdés… Azt pontosan tudjuk, hogy más az információ, más a hír, és más a tény. Hogy más az élet igazsága, és más a kommunikáció valósága, hogy jó, ha a kettő legalább egy irányba mutat. Átestünk valamennyien a rendszerváltást követő eufórián, amikor hittük, hogy most már csupa igazságot mondunk, és átestünk a kiábrándultságon, amikor rádöbbentünk, hogy a politika éppen úgy megpróbálja manipulálni a sajtót, mint korábban. Ebből ki-ki levonhatta a maga következtetését. Az enyém az, hogy a magam eszközeivel, lehetőségeivel igyekezzek hiteles és erős maradni, szuverenitásomat megőrizni.
Pálffy István – II. rész >>
