 |
A mi iskolánkban nemrégiben megjelent egy muzeológus, múzeuma küldötteként, előadást tartani ásványokról. Örömmel hallgattam gyermekeim beszámolóját. Azonban ismertetője végén az árakat is ismertette, mármint, hogy melyik kövecskét mennyiért viheti haza a gyerek. Nekem Jézus esete jutott eszembe a templombéli kereskedőkkel. Anyagiakkal átszőtt világunkban, miért nem maradhat meg jól védett fellegvárként az iskola, ahol a megismerésre kellene vágyakozni, és nem pedig a hulladékgyűjtő pénzverseny dobogójára? Tulajdonképpen hol van a pénz vagy akár a zsebpénz helye egy (kis)gyermek világában?”
Dr. Vekerdy Tamás válasza:
Ha a “milyen cipő?, milyen mobil?, mennyi pénz? válik értékmérővé egy gyerek életében, ez mindig azt jelzi, hogy érzelmiekben, a család nyújtotta biztonságban az ő személyére irányuló elfogadásban nélkülöz valamit. Ilyenkor a tárgyak világa, a fogyasztás “vigasztaló, szórakoztató (valójában pedig csak helyettesítő) szerepet játszik, és persze, mindig csak pillanatnyilag hatékony, hiszen az az igény, amelyik megbújik e vágyakozások mögött, ezekkel a tárgyakkal, pénzzel kielégíthetetlen.
Ez a fajta fogyasztás így is mondhatnánk a depresszió (a szomorúság, a lehangoltság, a magány) tüneti kezelése.
Ugyanakkor persze, helyes, ha a gyereknél van “valamennyi pénz, ez növeli a biztonságérzetét (haza tud menni, akkor is, ha elveszíti a bérletét, tud enni, vagy inni valamit, ha megéhezik, ha megszomjazik…). És az is jó, ha a gyereknek ezen felül zsebpénze is van. Mikortól? Körülbelül iskoláskorától… És ahogy növekszik és ahogy ezt anyagi erőnk engedi valamicskét a zsebpénz összege is nő. Kilenc-tíz év alatti kisgyereknek semmiképpen sem adnék heti száz forintnál több zsebpénzt, de lehet, hogy ennek csak a töredékét adom, mert ennyire van módom. A zsebpénz jelentősége abban van, hogy erősíti a gyerek autonómiáját. Ugyanis a zsebpénzt arra költheti, amire ő akarja. Ha akarja, nem költi semmire, hanem gyűjti, hogy majd “biciklit vagy bármi mást vegyen belőle. És tőlünk, a szüleitől kér pénzt kiflire, vagy mozira. Ilyenkor nem mondom, hogy “de hiszen ott a zsebpénzed, hanem adok neki, ha különben is adtam volna. A zsebpénz hozzásegíti a gyereket ahhoz, hogy a pénzt értékelni, és idővel majd költeni vagy valamilyen célra félretenni tudja.
Ha a pénz úgy, vagy csak úgy jelenik meg az iskolában, ahogy ír róla hogy a gyerek szüleit, mint hozzájáruló adakozókat, illetve a gyereket, mint fogyasztót veszik célba , az nem jó. A hozzájáruló adakozásról az iskola ma még nem tud lemondani, és kérdés, hogy valaha is le kell-e mondania… (Ilyenkor persze, meg kellene szervezni, hogy amelyik család tényleg nem tud beszállni a kirándulás, a szakkör, vagy a színház költségeibe, ne érezze hátrányban magát; mindig legyen olyan névtelen fölülfizetés, amelyikből a fizetni nem tudó családok gyerekei ugyanúgy részt vehetnek a programban, mint a többiek.)
Igaza van, a “fogyasztásnak, illetve a gyerekek fogyasztóként való kihasználásának nem volna inkább azt mondanám: nincs! helye az iskolában.
Viszont: a pénzt, és a pénzzel való bánás képességét nem tiltanám ki az iskolából! Jók és fontosak azok a próbálkozások, amelyek a gyerekeket bevezetik a pénz, a gazdasági élet, és a vállalkozás világába, megismertetve őket ennek elemeivel, az üzleti levéltől a költségvetés készítéséig, illetve az elszámolásig (netán a mérlegkészítésig). Tapasztalatból tudom, hogy a gyerekek remekül játszanak a kamaszkor felé közeledve ilyen lehetőségekkel.
Mind e fentiekből talán elővillan a pénz kétarcúsága.
Igen, Jézus kiűzte a kufárokat a templomból; azt mondta, hogy könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni a mennyek országába; a pénzt Mammonnak, hamis istenségnek nevezte De persze, azt is mondta, hogy “szerezzetek magatoknak barátokat, a hamis Mammonból, és az egyházi spirituális tanítások arra hívják fel a figyelmünket, hogy a pénz feladatot, kötelezettséget jelent annak a számára, akihez került, akinél van. A feladat: helyesen használni. Helyesnek felismert célokra, másokat megtámogatva, “testvériesen, szolidárisan. Mindezt a gyerekek mint minden mást, ami emberségük része elsősorban a családban tanulják meg, sajátítják el. Az ilyesmire szavakkal nem lehet tanítani, és még az időnkénti “példamutatás is kevés, mindennek az alapját a családban folyamatosan jelenlevő érzület alkotja. Ha mi értékén kezeljük a pénzt, és érzelmi intimitásban élünk gyerekeinkkel és ebben a légkörben soha nem a pénz az alapvető érték, hanem maga ez az érzelmi bensőség, ez az intimitás akkor gyerekeink is ezt az értékrendet fogják követni (ahogy ezt vizsgálatok is bizonyítják).
