A Nagy Õ és a Nagy Döntés – II. rész

Így lett a kis Noszály Sándorból Nagy Ő: első képünkön még kisbabaként csodálkozik a világra

– Mennyire volt játék számodra a Nagy Ő?

– Mesterséges helyzet volt, amelyet az elején játéknak fogtunk fel. Aztán mégis komolyra fordultak a dolgok, kialakultak az igazi érzelmek, és nem lehetett előlük elmenekülni.

– Mennyire zavartak a körülmények? Laikus vagyok, így, azt képzelem, hogy mellettetek állt a szerkesztő, és néha ilyet mondott: “Ezt a csókjelenetet vegyük föl még egyszer, de most látni akarom a nyelveket is!”

– Azért is vállaltam el ezt a műsort, mert benne volt a szerződésben, hogy nem szólhatnak bele a döntéseimbe. Semmilyen szöveget nem adhattak a számba, nem irányíthatták a dramaturgiát. Az sem működött, amikor elhatároztam, miket mondok majd a rózsaceremóniákon. A rózsaceremóniát egyébként nem szerettem. Minden lány feszült volt, és néhányan nem értették, nem arról szól, hogy ki mennyire jó nő, hanem, hogy nekem tetszik-e…

– Mi volt a legnehezebb helyzet, amelybe keveredtél?

– Az majd csak most jön el. A műsor után is jóban leszek mindkét lánnyal, ám az utolsó döntésem nemcsak az egyiküknek lesz fájdalmas, nekem is. Muszáj választanom.

1972-ben, a másodikon már két és fél éves nagyfiú

– Mi alapján fogsz dönteni?

– Amit a szívem súg.
 
– Mit súg? Kit válassz?

– Nem tudom még.

– Melindát?

– Tényleg nem tudom.

– Tegyük fel, hogy elhiszem. Mi lesz a döntésed után? Ha a lány elfogadja a rózsát, újrakezditek?

– Újrakezdeni nem kell, legfeljebb annyiban, hogy onnantól kezdve hétköznapi körülmények között kell megfelelnünk egymásnak. A játékból belecsöppenünk az igazi valóságba.

– Nem volt néha lelkifurdalásod korábban, hogy valakit nagyon megbántottál, mert nem kapott rózsát?

– A lányok szinte már hamarabb tudták, hogyan fogok dönteni, mint én. Érezték azt is, hogy Melindával és Mónikával jobban szimpatizálok, mint a többiekkel. Azért is lesz nehéz, mert a való életben nem kell választani a szeretteink között.

A nyolcvanas évek végén-kilencvenes évek elején már teniszbajnokként láthatjuk viszont a majdani Nagy Ő-t.

– Dehogynem! Azt, hogy kivel jársz, vagy kivel élsz együtt, az életben is el kell döntened. Itt meg például egyszerre – vagyis egymás után – csókolóztál mindkét lánnyal. Azt is olvastam egy napilapban – a műsorban ez viszont egyértelműen nem derült ki –, hogy mindkettővel lefeküdtél.

– Ez utóbbi hadd maradjon a mi titkunk! De, ha őszinte akarok lenni, mindketten nagyon tetszenek. A többi lánnyal például még a csókig sem jutottunk el.

– Az egyiknek össze fogod törni a szívét.

– Remélem, egyikük sem fogja így megélni, de akkor is pokoli nehéz lesz dönteni. De például az isztambuli randevú után, amelyen Melindával voltam, biztosan nem mentem volna más lányokkal tovább, se Párizsba, se Ciprusra, se sehova… De így legalább jobban megismerhettem Mónikát is.

– Jellemző rád, hogy több vasat tartasz a tűzben?

– Fiatal voltam, és bohó. Akadtak egyéjszakás kapcsolataim, volt, amikor megcsaltam valamelyik barátnőmet, de amikor valakivel együtt éltem, soha nem volt mellette párhuzamosan szeretőm.

– Mi az a legfontosabb dolog, amit a műsor alatt megtanultál a nőkről?

– Eddig is azt gondoltam – de most megerősödött bennem –, hogy egy kapcsolatban nem szabad megváltoztatni a másikat, hanem tiszteletben kell tartani a szabadságát. Nem szabad elnyomni, hanem hagyni kell kibontakozni a másik egyéniségét. Talán megtanultam jobban odafigyelni a nőkre. Attól is erősödött a személyiségem, amikor a sajtótól elég kemény kritikákat kaptam. Meg jött ez a könyv is…

– A könyvben azt is olvashatjuk, hogy egy vagon pénzt összeteniszeztél, aztán ebből már semmi nincs.

– Ez így nem igaz. Annyit fűznék hozzá, hogy nagyon szeretem a barátaimat, és kölcsön is adtam néhányuknak. Ha az ember barátnak kölcsönöz, előfordulhat, hogy nem kapja vissza a pénzét – de ez nem rajtuk múlott, hanem a körülmények áldozatai lettek. Nem vagyok multimilliomos, de nagyon jó minőségű életet tudok nyújtani a társamnak és magamnak. A pénz soha nem érdekelt. Ha nincs, az persze, baj, de amikor a kocsim elromlott, simán eljártam az anyukám “kispolszkijával”… Ma már egyetlen igazi luxust ismerek: az emberi kapcsolatokét.

– Nagyon jó teniszező voltál. De miért nem lettél a legjobb?

– Magyarországon tíz évig az első helyen álltam, és megvertem négy Grand Slam-győztest is. Emocionális voltam a teniszpályán, túlságosan beleéltem magam. A kezdeteknél, gyerekkoromban, ráadásul nem is találtunk jó edzőt. Sok az alázat bennem a tenisz iránt, azonban nem vagyok aszkéta típus, élveztem az életet, és nem mindig mondtam nemet a bulikra. De nem bántam meg semmit.

– Mit gondolsz a házasságról?

– Nem a papír számít. Családcentrikus vagyok. A boldog együttélésben hiszek, de a “holtomiglan-holtodiglan”-ban… Az ember kimondhatja, ám az érzések mindig változhatnak.

– Sokszor bántottál meg nőt?

– Az ember akarva-akaratlanul időnként fájdalmat okoz.

– Te zuhantál már meg nő miatt?

– Engem is utasítottak már vissza, de azt nem tudnám megmondani, hogy a sértett hiúságom vagy az egyéb érzelmeim miatt voltam-e letaglózva. Ilyenkor csak járkálok körbe-körbe, és egy darabig azt sem tudom, mit csináljak. A szerelem mézes penge: nagyon édes, de hamar megsebezheted vele magad.

Noszály Sándorné, Steicz Anna büszke fiára. Nemcsak a sportpályán, de a képernyőn is tetszett neki Sándor szereplése

“Bár mindenki ilyen lenne!”

– Mit szólt, amikor Sándor elvállalta a Nagy Ő szerepét?

– Először féltettem – mondja Noszály Sándorné, Steicz Anna, Sándor édesanyja, aki szintén sportoló (atléta) volt. – A Sanyiról megjelent újságcikkek kemények voltak. Aztán rájöttem, hogy nem kell mindent készpénznek venni. Csak a rosszindulat bántott.

– Hogy tetszett a fia a tévében?

– Nem tudtam, hogy mi lesz ebből az egészből, ezért nem örültem az elején, de aztán megnéztem néhány műsort, és megnyugodtam. A kezdeti merev viselkedése után fokozatosan felszabadult, aztán teljesen olyan volt, akár az életben. Egy kedves, okos, szimpatikus gyerek.

– Ön szerint hibázott Sándor a játék alatt?

– Nem. Sanyi olyan, hogy ha valaki nem tetszik neki, még azt sem mondja meg.

– Konfliktuskerülő?

– Igen.

– Mi a legjobb tulajdonsága?

– Nagyon becsületes ember. Ez a mai világban, sajnos, nem mindig előnyös. Talán túlságosan hiszékeny is. De nagyon jó szíve van, és ezért sokan szeretik. Bár mindenki ilyen lenne!

– Mi a legrosszabb tulajdonsága?

– Rendetlen. Sorozatosan elhagyja a holmijait. Ám az alapvető tulajdonságai mind pozitívak.

– Mit szól a lányokhoz?

– Volt közöttük, aki nagyon rokonszenves. Sőt, van is.

– Melinda?

– Nem akarom megmondani. Még a fiamnak sem. Sándorra bízom a döntést.

– Elfogadná valamelyik lányt menyéül?

– Bárhogy is döntsön, elfogadom. Nekem az a legfontosabb, hogy Sanyi boldog legyen.