Aktuális

Szeretetszolgálat Kft.

A rokonszenves arcú fiatalember komolyan bólogat. – Igen-igen sokan veszik igénybe a "bosszúszolgálatot”. Bizony, cégünk jó néhány munkatársa foglalkozik már – törvényes keretek között – a bosszúval, a megleckéztetéssel.




– Aztán elmond egy példát is, amelyből kiderül, hogy az első kliensek egyike egy fiatal lány volt, aki a diszkóban nyakon vágott egy szemtelen-részeg fiatalembert, mire a fiú, amolyan “klassz férfimódra” megverte… Nos ezt a bátor lányverőt leckéztette meg a cég…

Szombat hajnal van, alszik a család – a hálószobai nagyszekrényben békésen lapulnak az ajándékok, a nappali sarkából új karácsonyfadíszek mosolyognak rám, csupa ünnepi várakozás a ház –, közben belőlem egy csapásra kiszáll a karácsonyváró hangulat. Már nem hallom a riporter kérdéseit, nem hörpölgetem a kávémat, inkább csöndesen ízlelgetem a hallottakat: bosszú… Virágzik a bosz-szú-szol-gá-lat… – Hej, de gyönyörű! Hú, mekkorát fejlődtünk! – mondom félhangosan, majd hirtelen meglódul a fantáziám. Eszembe jut sok kedves riportalanyom, akiket megaláztak a munkahelyükön, akiket megtaposott egy hatalommániás “percfőnök”, akiket bántott vagy éppen tönkretett a férjük (feleségük), élettársuk. Eszembe jutnak azok a huszonéves édesanyák, akiket a végzettségük ellenére laza mozdulattal pöcköltek ki az állásukból – kinek kell egy gyerekorvoshoz rohangáló munkaerő? –, és azok a tehetséges, tapasztalt, negyvenes-hatvanas ismerőseim is, akiket gátlástalanul küldtek el olyan cégektől, amelyekről az életük szólt. És most íme… egy jóképű fiatalember megoldást kínál: nosza, állj bosszút!

Büntesd meg, ijessz rá, törlessz! És a bosszú jót tesz majd neked! Ugyan az állásodat nem kapod vissza, ugyan a férjed, feleséged, élettársad nem fog hozzád visszatérni, az embertelen főnököd is a helyén marad, de te csudára boldog leszel attól, hogy ő is rosszul érezte magát néhány percig…

E furcsa hajnali gondolatok egyre élénkebbé tesznek. Lezárom a tévét, zavar a tépelődésben, eszembe jutnak a bölcsészkari Babits-előadások. Uramisten, mit szólna a mai, bosszúra éhes világ egy olyan zsenihez, aki a vérben tocsogó világháború közepén beleordította a gyilkolástól részeg tömeg képébe: “Ó, béke! béke!/ legyen béke már! Legyen vége már! Aki halott megbocsát,/ ragyog az ég sátra./ Testvérek, ha túl leszünk, sohse nézünk hátra!/ Ki a bűnös, ne kérdjük,/ ültessünk virágot,/ szeressük és megértsük/ az egész világot…”

Most nincsen háború, legalábbis itthon nincs. Nem rohangálnak fegyveresek az utcákon… De mondhatjuk-e, hogy béke van? Mondhatjuk, hogy nálunk nem csörömpöl a gyűlölet, hogy a reklámok karácsonyváró kiabálása tényleg a szeretetről – és nem a fogyasztásról! –, egymás elfogadásáról, a toleranciáról szól? És e csoda modern, “békés” világ nem öl? Nem kerget infarktusba, nem tesz ronccsá, földönfutóvá százezreket?

Csörren a telefon. A legeslegjobb barátném hív – ő mindig a kakasokkal ébred… –, azonnal ráöntöm a hajnali élményeimet. – Ne lírázz, ne dühöngj, inkább csináljunk egy ellencéget! – jelenti ki határozottan. – Alakítsuk meg a szeretetszolgálat kft.t!

Alaposan átbeszéljük a tervünket, mire a családom felébred, már egészen jó hangulatom kerekedik. – Mitől vagy ilyen élénk kora délelőtt? – néz rám a párom csodálkozva.

– Ó, én épp a “Húsvét előtt”-ből idézgetek Babitscsal, és kft-tét alakítok Zsuzsival – felelem komolyan.
– Álljon meg a menet, te most nem húsvét előtt, hanem karácsony előtt vagy, méghozzá velem! A kft-alakításhoz pedig szegények vagyunk…! – szögezi le semmit sem értve.
– Akkor nem kft. lesz, hanem bt. – legyintek dühösen, majd lelkesen elmagyarázom, hogy igenis szükség volna egy szeretet- és hálaszolgálatra. Szemben a bosszúszolgálattal! Hogy az emberek elküldhessék az olyan üzeneteiket, amelyek arról szólnak, hogy szeretlek, becsüllek, hálás vagyok neked! – Hidd el, az üzenet küldői éppúgy boldogabbak, nemesebbek lennének, mint azok, akik kapják!

A párom (már) semmin nem lepődik meg. Egy ideig óvatosan lesi, nem bolondultam-e meg végleg, majd lassan, megfontoltan kérdezi: mondd, annak a valahai kollégádnak mit küldenél, aki miatt éjszakákat sírtál át…? No, e gonosz kérdés teljesen felébreszt: azt írnám, hogy csak azért is szeretem, nagyra tartom, és köszönöm, hogy a bántásaival újságírót faragott belőlem… – jelentem ki harciasan, de nem tudok kibontakozni, mert újból csörren a telefon.

– Micsoda?? Kirúgtak? Most, karácsony előtt? – kérdezi a párom döbbenten (a számítógépes Péterrel beszélek, súgja nekem…), majd egy idő után elmosolyodik. – Igen, megpróbálunk segíteni, csak azért is lesz állásod jövőre! De most ne átkozódj, ne gyűlölködj, inkább megadom neked a Szeretetszolgálat bt. telefonszámát, meglátod, ott majd kisimítják a lelked ráncait…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top