Én és a jövõ

Néhány éve beszélgettem egy idős – idős? nem tudom, miért írtam ezt, hiszen csak hatvanöt éves volt – férfival. Azt mesélte, világ életében Andalúziába vágyott, már gyerekként könyveket olvasott róla, hasalt a térkép előtt. Aztán jött háború, szűkös évek, sok hátravetés az életben, egyik napról a másikra élt mindig. Még csak a közelébe sem került, hogy megvalósíthassa az álmát. Amikor találkoztunk, nyugdíjas volt, de még dolgozott, az unokák taníttatása sokba kerül, magyarázta. Esténként Garcia Lorca verseket olvas, annyi maradt az álomból, mondta mosolyogva. Akkor nem értettem, és talán most sem, hogyan lehet ilyen békével, belenyugvással elengedni egy álmot. Ki tudja, talán harminc év múlva, majd megértem. Majd meglátjuk…

Gáspár Judit

Új év, új fejezet

– Szóval én leszek a két gyerekes fiatal nő az összeállításban – nevetett Gáspár Judit jó érzékkel rátapintva az igazságra. Nem csoda, hiszen amellett, hogy beszédtanár, hatodik éve szerkeszti és vezeti a Duna Televízió Felelet az Életnek című fogyatékosokkal foglalkozó műsorát.

– A következő év elég érdekes változásokat hoz, hiszen hat év után gyesről visszamegyek dolgozni. Igaz, a műsort éppen hat éve csinálom, de a Kodolányi János főiskolán, ahol tanársegéd vagyok, most kezdem majd újra a tanítást. Szerintem ugyanazt érzem, amit minden más nő, anya az én helyemben. Hogyan illeszkedem vissza a szakmába, mi minden történt a hat év alatt, és hogyan bírják majd a gyerekeim, Zsombus, aki iskolába, és Domos, aki óvodába megy, a megváltozott életmódot? És persze, hogyan bírom én? Csak remélem, hogy a nap huszonnégy órája elég lesz minderre.

Judit életében a fontos dolgok korán eldőltek, hiszen hat évesen látott egy filmet egy beszédhibás kislányról, és bár a filmből már csak foszlányokra emlékszik, akkor döntötte el, hogy ő bizony logopédus lesz. A férjét is nagyon korán megismerte, tíz éves kapcsolat volt már mögöttük, mikor összeházasodtak.

– Harmincöt éves vagyok, és azt érzem, szeretnék kiteljesedni a pályámon, mindkét területen. A beszédtanításban az a célom, hogy abszolút az élvonalban legyek. Elég kevesen vagyunk, jól átlátható ez a terület, és amit én tanítok a kommunikáció szakos hallgatóknak, azt a gyakorlatban csinálom is, ez jó. Új műsorom indul jövőre, nagyon akartam, de hiába volt egy jó ötletem, sokat kellett keresgélnem, míg egy pályázatra beadtam, és nyertem is vele. Én ilyen vagyok. Nagyon optimista, de nem várom a csodát, mindig utána megyek, megkeresem, kinek is állna még érdekében ez a dolog. Most is így történt. Hosszú távon pedig csak ugyanolyan céljaim vannak, mint másnak. Éljünk a férjemmel, a gyerekekkel jól, teljesedjem ki a szakmámban, és legyek olyan, ami mindezt lehetővé teszi. Ha a jövő évre gondolok, leginkább a problémamegoldásban szeretnék valahogy fejlődni. A gyerekeim most élik az utánzós korszakot, nem mindegy, mit látnak otthon.

***

A barátnőm és én minden év elején összeülünk, és kitöltünk egy magunk alkotta kérdőívet az előttünk álló évről, megtippeljük, mi történik majd velünk. Lesz-e nagyobb utazás, új munka, új frizura, fogyás, hízás. Ilyen roppant fontos tételek is szerepelnek a még ennél is fontosabb kérdések között. Leülünk, kitöltjük szépen külön-külön, elzárjuk gondosan, aztán elővesszük a tavalyi lapokat, elolvassuk, megbeszéljük, és… hát szóval az elég tanulságos!
Ha van kedvük, próbálják ki!

Én és a jövő – II. rész >>