Aktuális

Szokjon le velünk a dohányzásról!

A nikotin enyhe hangulatjavító: nem csoda, hogy a lappangó pszichiátriai kórképeknél (például depresszió, lehangoltság, szorongás) igen gyakori kísérõ tünet a dohányzás.

A dohányosokat valóban érzékenyen érinthette a nemdohányzók védelmében hozott törvény, amely előírja, hogy csak a kijelölt helyeken szabad rágyújtani. Így tárgyalás, nagyobb szellemi igénybevétel közben nincs a megszokott kis mankó. Hiszen a cigaretta ezer apró szállal magához köti a dohányost. Nem is pusztán nikotinfüggőséget okoz, az élet minden apró mozzanatára rátelepszik: az igazi bagós nélküle nem iszik kávét, dohányzást tiltó szórakozóhelyre be sem ül, nélküle étkezés – sőt, szeretkezés! – véget nem ér, hivatali levél meg nem íródik. Különösen a rutinszerű cselekvésekhez kötődik olyan erősen, hogy pavlovi reflexként akár a szó (“értekezlet”, “kávé”) is elindíthatja a dohányos kezét a cigaretta és az öngyújtó irányába. Épp ettől, a napi teendőkkel való összefonódás következtében olyan nehéz a leszokás, és nem az elvonási tünetek miatt, amelyek lehetnek sokszor egészen jelentéktelenek. Emiatt aztán gyakori a visszaesés is, hiszen nem alakul ki a “megszenvedtem, most már végigcsinálom” érzése.





Zavarja, de nem szól

Hasonlóképpen szívós, sőt, mondhatni emberbarát szer a nikotin a rászokás folyamatában is. Emlékezzen csak mindenki, aki valaha is dohányzott: egyszer, legfeljebb kétszer kellett csak derekasan legyűrni eredendően egészséges szervezetünk ellenállását – fuldokolva a füsttől és a fölényesen vigyorgó “tapasztalt” dohányos osztálytársak megjegyzéseitől – harmadszor már egészen jól ki lehetett bírni. Magának a szernek az élvezete persze még nem jött egyhamar, de addig is elbűvölt a mozdulat, a szertartás, a “közös bűn” szédülete.

– A nikotin többek között abban különbözik a többi drogtól (beleértve az alkoholt) – hangsúlyozza pszichiáter-addiktológus szakértőnk, Dr. Gerevich József –, hogy a minden kábítószernél meglevő kellemes és kellemetlen tünetek együtteséből itt a kellemetlenek tűnnek el viszonylag hamar, és megmarad a szorongásoldó, ellazító hatás, tehát gyors a rászokás. Továbbá nem okoz látványos kábulatot, részegséget, másfajta tudatállapotot, nem tesz munkaképtelenné, ezért nem eredményez társadalmi kiközösítést, és ez nyilván hozzájárul a dohányzás fennmaradásához.





A dohányosokat körülvevő szokatlanul elfogadó társadalmi légkört jól mutatja a Szonda Ipsos 1996-os felmérése. E szerint bár a nemdohányzók 47 “nagyon”, 11 százalékát pedig “eléggé” zavarja a mások dohányzása, csak az 55 százalékuk védekezik ellene (további 9 százalék attól függően, személy szerint kiről van szó), méghozzá 43 százalékuk úgy, hogy ő maga kimegy a füstös helyiségből. Csupán a szenvedők 21 százalék mondja meg, hogy őt zavarja a füst. Annak ellenére, hogy az összes megkérdezett (dohányosok és nemdohányzók) 69 százaléka tudja, hogy a passzív dohányzás is “nagyon káros” az egészségre. Megjegyezzük, a nemdohányzók védelmében megalkotott törvény alighanem erősítette az antinikotinisták öntudatát és érdekérvényesítő képességét, bár újabb felmérés azóta nem készült e tárgyban.

Érdemes megnézni a Szonda adatait abból a szempontból is, hogy milyen tényezők képesek kikényszeríteni a leszokást. Minden második esetben az egészségi állapot romlása. El lehet képzelni, hány cigarettát kellett addigra elszívni, mire a leszokás kényszerítő erővé válhatott. A megkérdezettek további 16 százalékánál a gazdasági helyzet játszott még szerepet.

További, elszomorító következtetések is adódnak a vizsgálatból: a magyar dohányosok fittyet hánynak orvosuk és szeretteik szavára: csupán egytizedük tette le a cigarettát egészségügyi szakember tanácsára, s ugyanennyien családi nyomásra.

Szokjon le velünk a dohányzásról! – II. rész >>

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top