– Miért kezdett vizsgálatba a hálapénz.hu internetes honlappal kapcsolatban?
Az egyik elektronikus médium keresett meg a két ünnep között. Hivatalosan tehát nem kaptam az ügyben megkeresést, csak az újságírói kérdésre mondtam el a jogszabályi körülményeket. Feltételezhetően ezen jogi helyzet felvázolásának eredményeképpen, lekerült a szolgáltatás az internetről, vagyis a honlapon nem szerepelnek az orvosok nevei és a hozzájuk rendelt adatok sem. Ezt nagy örömmel állapítottam meg. Amikor azt is feltüntették a honlapon, hogy a jogi helyzet tisztázásáig a halapenz.hu nem üzemel, arra indított, hogy hivatalból indítsam meg a vizsgálatot. Ezt az idei első munkanapon, január ötödikén, meg is tettem.
|
Dr. Péterfalvi Attila |
Mi az álláspontja a halapenz.hu-val kapcsolatban?
Az internetes honlap tulajdonképpen olyan adatbázis volt, amely személyes adatokat tartalmazott. Személyes adatok gyűjtése, tárolása és nyilvánosságra hozatala adatkezelésnek számít, és ez akkor jogszerű, ha erre törvény felhatalmazást ad, vagy az érintett hozzájárul. Törvényi felhatalmazás nincs arra, hogy valaki nyilvántartsa az orvosokat és a nekik fizetendő hálapénzt. Azt pedig a vizsgálat fogja kideríteni, hogy az érintettek hozzájárultak-e ahhoz, hogy szerepeljenek a honlapon. Ha ilyen engedélyeket nem találunk, akkor a halapenz.hu honlap jogszerűtlenül működött.
Mikorra várható vizsgálati eredmény?
A vizsgálat lezárásához néhány hétre lesz szükség.
A vizsgálat csak az adatkezelésre vonatkozik?
Természetesen. Nem az orvosokat és a hálapénzt védem, hanem a személyes adatok védelmére szolgáló jogszabályok betartását.
Rendszerint azzal védik a halapenz.hu honlapot, hogy tulajdonképpen fogyasztóvédelmi és társadalmi érdek, hogy tudjuk, mennyi paraszolvenciát kell fizetnünk az orvosoknak.
Ez egy nagyon hatásos, bár kissé már elcsépelt szlogen. Azt tudom válaszolni erre, hogy ha a köz érdeklődik valami iránt, attól az még nem lesz közérdekű. Ha felmerül egy ilyen társadalmi igény, meg kell nézni, hogy ezt milyen módon lehet kielégíteni de csakis a jogi normák betartásával.
Hogyan lehetne megoldani a halapenz.hu problémáját?
Itt egy összetett problémáról van szó, amelynek csak egy része tartozik az adatvédelmi biztosra. A kérdés megnyugtató rendezéséhez az egészségügyi hálapénz kérdését is meg kell vizsgálni, de a parlament engem csak az adatvédelem szempontjából ruházott fel hatáskörrel.
Ha netán külföldi számítógépes szerverre telepítik az adatbázist, azzal kikerülhetik a magyar jogszabályokat?
A honlap működése így sem lesz jogszerű. Ebben az esetben személyes adatok külföldre továbbításáról lenne szó, a magyar adatvédelmi jogszabály pedig ehhez is törvényi felhatalmazást vagy az érintettek beleegyezését követeli meg.
Van ennek az ügynek egyáltalán pozitív hozadéka?
Talán annyi, hogy a hálapénz kérdésével elkezdett erőteljesebben foglalkozni a társadalom. Mindenki rájön, hogy ez egy égető probléma, amelyre mindenképpen megoldást kell találni.