Aktuális

Szent Ferenc madárkái

Talán a kettõs fronthatás miatt van – gondolta riadtan. Arra ébredt, hogy a szíve kétségbeesetten dörömböl a mellkasában, és vére a fülében zsibong. Feszülten ugrott ki az ágyból, köntöst húzott magára...




…lába vaktában, idegesen kereste a franciaágy mellett elhajított papucsot, “valahol itt kell lennie”, miközben két hüvelykujjával, ahogy a lányától tanulta, a mobil billentyűin írta be az orvos számát.

– Rengeteg a hívás! – mondta hangjában leplezetlen feszültséggel a jó doktor, mert a frontok (plusz a két infarktus, három gyerek) őt is menetrendszerűen kikészítették. – Majd jövök!

Teltek az órák. Egy, kettő. Fejét mintha abroncsok szorítanák. Szívére vészterhes, vörös felhő ült. Bal karja szélütött formán lóg, akár a Bádogemberé az Óz, a csodák csodája mesében. Nem is, hiszen ólomsúlyú. Zsibbadnak az ujjai. Löketekben árasztja el mellkasát a forróság. Tehát ilyen, amikor szó szerint “begyullad” az ember, gondolta: forró gőz bent, hideg verejték az arcán, tenyerén – próbálta kívülről, tárgyilagosan figyelni önmagát, hogy ne féljen. Ennyire. De félt. Halálosan. – Ez volna az istenítélet – gondolta a jeges várakozás harmadik órájában, két szívzűrös kalimpálásroham között –, a sürgős esetek közt utoljára kerül rá sor. Forró könny csorgott végig az arcán. Ült, hátát az ágy magas, kemény deszkájának vetette. Lelátott és ki, az ablakon, az utcára. Hirtelen észrevette, hogy az édesanyja, kint, az ónos esőben – már szakadt –, a kék-fehér csíkos plüss pongyolában ázottan, összetörten vár. Törölgeti a szemét. Az orvost várja.

Elszégyellte magát, lerohant a lépcsőn, ki a kapun.
– Anyu! – suttogta vigasztalón, de ahhoz nem volt ereje, hogy ne sírjon. Könnyezve ölelték egymást, karjában tartotta a drága, kicsi madártestet. Istenkém, de jó, ha az embernek van édesanyja, van kihez bújni, gyermek lehet. – Anyu – suttogta –, gyere szépen be, megázol. – De ő remegő, ráncos ajkát összeszorítva csak állt. És akkor befordult végre a sarkon a vöröskeresztes matricás terepjáró. A jó doktor szuszogva és ziláltan kászálódott ki.
A többi olyan volt, mintha mézsűrű álomban járna. Vérnyomásmérés, orvosság, beutaló a kórházba.

Másnap reggel nyolcra. Egy kínkeserves éjszaka után valahogy hajnal lett. Pirkadatkor ültek kocsiba a férjével, és húztak át a szél söpörte városon. Mire a Szent Ferenc Kórházhoz értek, bolondos szeszéllyel, váratlanul kisütött a nap.
Először a zsebkendőnyi téren álló szobrot pillantotta meg: Szent Ferenc két, kitárt karján, csuhája rojtjain madárkák ülnek. Ugyanolyan hangulatot áraszt, gondolta, mint Oscar Wilde Boldog hercege, aki London fölött áll, és a szenvedések láttán arra kéri a didergő, kicsi fecskét, hogy utoljára szeme két zafírját vigye el a fagyos padlásszobába, a fiatalembernek, meg az utcára kizavart gyufaárus, pici lánynak. – Ebben a vézna alakban hihetetlen erő van, és derű – gondolta. Sóvárogva nézte, bárcsak hozzábújhatna, hogy megossza vele szenvedését, mert Ferenc drága válla oly sokat kibír. Ő meg, hát igen, ő meg csak egy kis, rémült, lenge nő.

Bent meleg volt, és a szeretet nyugalma vette körül, simogatta elgyötört arcát, érzékeny bőrét. A négyes kórteremben, a beteglap tetején ez állt: a beteg neve. Mellette: hogyan szólítják? Szóval nincs leereszkedő “ketteskézés”.

– Attila vagyok – mutatkozott be a fiatal ápoló –, én fogom a vizsgálatokra elkísérni. – Kivette a kezéből az űrlapot, és kitöltötte. Aztán megérkezett Tahy Ádám professzor, a kórház igazgatója. Csillogó szemüvege mögül annyi szeretet zuhogott rá, annyi figyelmes szeretet, hogy hirtelen elfelejtette, mennyire fél. Utóbb szégyenlősen húzta el bemutatkozás közben a tanár úr két kezében felejtett kezét, de olyan jólesett a biztonság. A bent töltött napok alatt ismét értelme lett a szónak: együttérzés.

Az ablakból rálátott a szoborra. Pár nap után már úgy érezte, hogy a madárkák bizakodva néznek a kedves arcra.

– A szeretet zafírja – motyogta álmában. – Mindent köszönök, kicsi fecském. Köszönöm.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top