Amikor kiderül, hogy tizenegy éve vagyunk együtt a párommal, az emberek többsége ledöbben kezdi nevetve Ruman Csilla rendezvényszervező. Aztán azonnal megkérdezik, hogy te jó ég, és hány évesek vagytok? Ilyenkor jön a következő döbbenet, mivel én harmincegy vagyok, a Péter pedig két évvel idősebb, tehát húszéves korom óta szinte együtt élünk. Ennek ellenére a kapcsolatunk nyitja, hogy ritkán látjuk egymást. Mindketten nagyon nagy társadalmi életet élünk, imádunk bulizni akár külön is. Nem egyszer előfordult, hogy az ismerősök félve odasomfordáltak hozzám, és rákérdeztek, hogy te, fél éve csak külön látlak titeket, szakítottatok? Szó sincs róla, csak más típusú szórakozáshoz volt kedvünk, ezért én egy táncos buliba mentem, ő pedig egy beszélgetősbe. Nem korlátozzuk egymást semmiben: a kapcsolatunk kibírta, hogy én ösztöndíjjal egy évet töltöttem Indonéziában, Péter szintén egy évet dolgozott Svájcban. Épp azért, mert nem vagyunk sülve-főve együtt, mindig vágyunk a másik társaságára. Sok új élmény ér minket külön-külön is, így amikor találkozunk, rengeteg mesélnivalónk van. Nagyon fiatalon jöttünk össze, egyikőnk sem úgy tervezte, hogy a másik lesz élete párja, ezért nem is voltak teljesíthetetlen elvárásaink, természetesen idomultunk egymáshoz. Az első három évben olyan nagy volt a szerelem, hogy számomra egyszerűen nem létezett más férfi a világon. Aztán, amikor oszlani kezdett a rózsaszín köd, amikor a kapcsolatok laposabb része következik általában, nálunk valamelyikünk mindig távol volt, így folyamatosan hiányoztunk egymásnak, és földöntúli boldogság volt újra együtt lenni.
Szoros érzések kötnek össze minket, ezért nem csábulunk el könnyen. Felmerülhetne, hogy ha olyan sokat vagyunk külön, egy-egy félrelépés becsúszhatna, de nem csúszik be. Egyrészt tudjuk, hogy többet veszítenénk, mint amennyit nyernénk egy kis kalanddal. Másrészt mindig van körülöttünk pár közös barát, akik azért rajtunk tartják a szemüket! Pont ezek a pillanatok azok, amikor elgondolkodhatunk, hogy jó-e még a kapcsolatunk.
Az elmúlt tizenegy évben nem emlékszem olyan nagy problémára, amit ne tudtunk volna áthidalni. Ha veszekszünk is, valamelyikünk mindig elneveti magát közben, és máris nem tűnik olyan nagy gondnak az, ami miatt kitört a botrány. Egyébként is sokat szurkálódunk, ismerjük egymás hibáit, és ki is mondjuk őket kegyetlenül így nincs olyan ellentét, sértés, amit a szőnyeg alá söpörnénk.
