nlc.hu
Aktuális
A hálapénz honlapja

A hálapénz honlapja

A múlt év decembere óta új fejezet kezdõdött a hálapénzzel kapcsolatos társadalmi vitában. Egy televíziós újságírónak szemet szúrt ugyanis az akkor már hosszabb ideje mûködõ www.halapenz.hu címen elérhetõ internetes honlap.




Az újságíró megkérdezte az adatvédelmi biztostól, vajon a törvényeknek megfelelően működik-e ez az oldal. Ekkor gyorsultak fel az események. Mint ismeretes, a honlapon a budapesti és a vidéki városok kórházainak szülészetén dolgozó orvosokról lehetett véleményeket olvasni az ott kezelt kismamáktól és anyukáktól.
A vélemények mellett több helyen is olvasható volt, melyik orvos mennyit kért a szülések levezetéséért, illetve a terhesgondozásért.
Január ötödikén, amikor az ország visszatért a kéthetes karácsonyi szabadságról, Dr. Péterfalvi Attila, az Országgyűlés adatvédelmi biztosa bejelentette, hogy hivatalból indít eljárást a halapenz.hu-val kapcsolatban. Mint azt lapunknak is elmondta, adatvédelmi aggályok támadtak az oldallal kapcsolatban, mert az véleménye szerint személyes adatokat is tartalmazott. Ezek gyűjtése, tárolása, nyilvánosságra hozatala adatkezelésnek számít, erre viszont csak akkor van lehetőség, ha a törvény felhatalmazást ad rá, vagy az érintettek hozzájárulnak. Péterfalvi elmondta: nem az orvosokat és a hálapénz “intézményét” védi, hanem – mivelhogy ez a dolga – a személyes adatok védelmére szolgáló jogszabályok betartását.

A honlap feltámadása

Január második hetében a www.halapenz.hu eltűnt. Nyírő Balázs, a weboldal üzemeltetője – akit e-mailben és más csatornákon is kerestünk, de választ nem kaptunk – ekkor még elmondta, hogy a segítő szándék vezette a honlap megalkotásánál. Mivel neki is a közelmúltban született gyereke, látta, milyen nehézséget okoz a kismamáknak, hogy kitalálják, mekkora összeget szokás adni az orvosnak. Hogy ezt ne egymástól kérdezgetve kelljen kinyomozni, ezért hozta létre a honlapot, amelynek működését az adatvédelmi biztos bejelentése után szüneteltetni kellett.

Ehhez képest nagyon gyorsan, már január kilencedikén arról cikkeztek a lapok, hogy lemásolták a www.halapenz.hu adatbázist, és külföldi számítógépes szerverekről, a régi formájában elérhető. Az új címek halapenz.tripod.com, halapenz.com, halapenz.cjb.net lettek, de ma már egyikük sem tartalmazza a teljes adatbázist. Nyírő Balázs, az eredeti honlap létrehozója tiltakozott a másolatok ellen, és kijelentette, hogy az engedélye nélkül indították újra az adatbázist ezeket a külföldi szervereken.


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top