Ha a nõ okos…

Annát folyamatosan csalja a férje. Évek, sőt, évtizedek óta. Csúnyán, megalázva, kíméletlenül. A férj osztályvezető főorvos, jómódú és jóképű férfi. Anna szó nélkül néz el a legnyilvánvalóbb bizonyítékok mellett is, nem rendez jelentet, nem szól egy szót sem. Összehúzza magát, szűköl, és vár. Otthon van, neveli a három gyereket. Az ismerősök ezt mondják rá: okos asszony.

Erika pedig már akkor eldöntötte, hogy Attila felesége lesz, amikor először meglátta. Nem beleszeretett, egyszerűen csak a férjet látta meg benne. Két évig „dolgozott” szívósan, míg Attila valóban el is vette. Okos! – mondták elismerően a nőrokonok.

Történelmi hátrány

Okos? Lehet, hogy nem is olyan egyszerű definiálni, mit értünk okosság alatt. Pedig, ha egy férfiról mondják, akkor csakis olyasmit értenek e fogalom alatt, hogy az illetőnek sok esze van, kiemelkedő szellemi teljesítményre képes, jól kapcsolja össze a tudott dolgokat, azokból képes újat alkotni. Tervez, teremt, végiggondol, irányít, megvalósít. Ilyen a férfi, ha okos, és mindezért elismerés jár neki. De az tény, hogy a nőknek évszázadokon keresztül egészen más tulajdonságokra volt szükségük, ha érvényesülni akartak. Hiszen sokáig csak a férfiak révén futhattak be karriert, csak az számított, milyen házasságot tudtak kötni. Ahhoz, hogy egy nő minél kívánatosabb házastársnak látsszék, leginkább az alkalmazkodóképességét, a külső értékeit, személyiségének kiegészítő, elfogadó, elsimító részét kellett előtérbe állítania. Márpedig az ész, a teremtőképesség valahogy mindig offenzív, meg akarja valósítani magát, tehát bizonyos szempontból és bizonyos korokban inkább gátja volt a nők érvényesülésének.

Horváth Judit

– Az első két történet esetében inkább működési intelligenciáról beszélhetünk, tehát nem annyira veleszületett, inkább megszerzett képességről – mondja Horváth Judit, pszichológus. – Persze, nem kizárható, hogy ezek a nők annyira okosak, hogy tudják, milyen eszközre van szükségük egy adott cél eléréséhez, és megfelelően alkalmazzák azt. Ha megnézzük a történelmet, az emberiség fejlődésének hosszú szakaszát, azt látjuk, hogy csak a huszadik században nyílt meg a nők előtt az a lehetőség, hogy a szó igazi értelmében vett okossággal is érvényesülhessenek. Addig az irányító, a megvalósító szerep csak nagyon ritkán jutott nőknek, okosság helyett inkább olyasmire volt szükségük, amit közismerten női praktikának szoktunk nevezni.

Ezt a gondolatot fejti ki bővebben Virginia Woolf a Saját szoba című írásában, ahol is azt ecseteli, hogy a nőknek sem alkalmuk, sem módjuk, sem helyük(!) nem volt arra az évszázadok során, hogy komoly és elmélyült szellemi munkával foglalkozzanak. Érdemes elolvasni.

Több mint okos: bölcs

Vannak biológiai különbségek: a női és férfiagyról szerzett ismeretek, melyek révén a férfiakról tudjuk, miért is tájékozódnak jobban, miért reagálnak erőteljesebben a dominancia-kihívásokra, miért képesek egy dologra összpontosítani. Az ő intelligenciájuk szórtabb, köztük van a legtöbb kiemelkedő képességű és a legtöbb értelmi fogyatékos is. Mintha a Teremtő velük bátrabban kísérletezett volna, míg minket, nőket, nagyobb biztonsággal engedett a világba, hiszen ránk bízta az utódok felnevelésének minden szempontból legfontosabb feladatát.

Történetem hőse egy olyan fiatal nő, aki már az egyetemen kitűnt eredeti gondolataival a többiek közül. Volt benne valami emésztő kíváncsiság, és mindez elemzőképességgel, intelligenciával, kitartással társulva rendkívüli ígéretté emelte a lányt.
A lányt, aki nemsokára férjhez ment, szült két gyönyörű kislányt, majd visszament dolgozni a kutatóintézetbe. Nem volt kérdés, hogy ő a legtehetségesebb, a legreményteljesebb fiatal kutató, akinek eredményei már nemzetközi visszhangot is keltettek. Igen ám, de a kisfiúk óvodába kerültek, gyakran megbetegedtek, aztán úszni kellett hordani őket, vagy egyszerűen csak a játszótérre vinni, beszélgetni, gyurmavárat készíteni a konyhában. A fiatal nő soha nem habozott, mindig azt mondta, egyetlen hely van, ahol ő pótolhatatlan, és ez a hely a fiai élete. Azt is mondta, hogy ha a gyerekek betegek, úgysem képes másra koncentrálni, azt az örömöt pedig, amit akkor érez, ha nézi őket mondjuk a néptánccsoport próbája közben, nem adja meg neki semmi más. (Ugye, mondtam, hogy nagyon okos nőről van szó…) Kérdezhetik, hol volt mindeközben a férje, aki legalább a dolgok felét vihette volna, de szerintem tudják a választ. Rengeteget dolgozott azért, hogy eltartsa a családját. Ilyen történet ez, bár nincsen vége. A nő dolgozik, kíváncsian és nagyon okosan, kis lelkiismeret-furdalásokkal, nagy időzavarban – neki ez jutott.

Horváth Judit szerint lehet, hogy egy kicsit igazságtalannak tűnik ez a helyzet, lehet, hogy ebben a fiatal nőben hiátus van, de teljes életet mégis most és így él. Ha csak munkája volna, szakmai jövője, nyilván nem volna boldog.

Szép is lehetsz!

Van egy vicc. (Pontosabban számtalan vicc van, melyben a humor forrását az a gondolat jelenti, miszerint szépség és okosság csakis vagylagosan lehet jelen a nőkben…) Tehát: egy férfi kérdezi a másikat, meséljen valamit a feleségéről. A kérdezett áradozni kezd, hány nyelven beszél, mi mindent olvas, mennyire tájékozott is az ő neje, mire a másik együttérzően közbevág: ne fáradj, öregem, az én feleségem is csúnya.

Az ilyesféle viccek hátterében ugyancsak az húzódik meg, hogy egy nőtől még mindig inkább az alkalmazkodást várják el, azt tekintik nőies, tehát szépítő tulajdonságnak. Azok pedig, akik a férfiakhoz hasonlóan, kíméletlen „célra tartással” valósítják meg elképzeléseiket, általában ellenszenvet váltanak ki, sokszor még nőtársaikból is. És sokszor nem teljesen indokolatlanul, lássuk be!

– Bizonyos nők az okosságukat valóban egyfajta nőidegen viselkedéssel adják elő, férfias habitussal, megnyilvánulási formákkal – mondja a pszichológus. – Ez valóban visszatetsző, hiszen sokszor ezek a nők az önmegvalósításhoz megtagadják a saját nemüket, és férfiak közt, férfi módra akarnak érvényesülni. Az igazán okos nő megtalálja azt a területet, ahol a saját nőies, nőkre jellemző képességei segítségével tud érvényesülni a férfiak között. Személyes leszek, Polcz Alaine-t említem, aki tudományának egyik legnagyobb művelője, és kifogástalanul jó minőségű asszony. Olyan nő, aki meri vállalni, hogy bizonyos élethelyzetekben esendő, megtörhető volt, aki mélységgel és gyengédséggel fordul az emberek felé, aki tökéletesen ötvözi a szakmaiságot az asszonyisággal. Számomra ő az igazán okos nő.

Amit tudni kell

A nővéremnek rengeteg esze van, persze, hogy nem talált még senkit, aki megütné a mértéket – kesergett nekem valaki nemrég. Biztos van, aki azt mondaná az illető nőnek, hogy mutassa magát kicsit butábbnak, mások esetleg azt, hogy sürgősen helyezze lejjebb a mércét, és alkudjon meg, pedig egyik sem túl jó ötlet. Két ember kapcsolatában alapvetően az a jó, ha külön-külön minél több jó tulajdonságot visznek a közösbe, ha mindketten azt érzik, nem kell a másik előtt alakoskodni, nem kell másnak mutatkozni. A külső szemlélők nem számítanak, amíg egy kapcsolatban mindkét fél elégedett azzal, amit a másiktól kap. Így hát egyáltalán nem biztos, hogy ez a bizonyos lány akkor lesz a legboldogabb, ha szikrázó és elmés párbeszédeket folytathat a párjával, de az előfordulhat, hogy kellő tapasztalat híján még nem tudja, mire van igazán szüksége. Ha egy nálánál gyengébb intellektusú, ám nagyon vidám, nagyon tisztességes és hűséges férfival ismerkedne meg, kiderülhetne, hogy szó sincs megalkuvásról, neki éppen ilyen férfi kell. Mert az ember, ha igazán okos, mindig kész tanulni – önmagáról.