nlc.hu
Aktuális
Interjú Somával a Megasztárról

Interjú Somával a Megasztárról

Bizonyára ismeritek az nlcafe általános életvezetési és szerelem-tanácsadóját Spitzer Gyöngyit, azaz Somát. Ezúttal Bus István kérdezi õt a Megasztárról, a tehetségrõl, és a zsûrizés megható pillanatairól.




– Nem mondanám, hogy a kedvencem, de kiemelem Kandech Evelyne zenei ízlését, stílusát, és Oláh Ibolya nagyon közel áll hozzám. Annyi mélység és lazaság van benne, hogy – nyilván munkával –, ki lehet hozni belőle egy olyan magas szintet, amellyel Londonban és Párizsban is színpadra állhatna. Van karizmája.

– Néhány tulajdonságában mintha kicsit hasonlítana hozzád…

– Talán annyiban hasonlítunk, hogy mögöttem is nagyon sok “történés” van. Mindkettőnk életében sok nehéz helyzet adódott.

– Szerinted a játék után kiből lesz valóban sztár – abban az értelemben, ahogy Magyarországon ez lehetséges?

– Merthogy Magyarországon nincsenek sztárok…?

– Tudod, akinek lemeze lesz, haknizik diszkókban, meghívják a kereskedelmi tévék reggeli műsoraiba satöbbi…

– Dér Heniben van ehhez adottság, és Tóth Veronika is utat fog találni magának.

– Mi szükséges egyáltalán ahhoz, hogy valaki érvényesülhessen?

– Karizmatikusnak kell lennie. Szüksége van személyes erőre. Az állhatatosság is nagyon fontos. Jó, ha van egy olyan képessége, amellyel túl tud lépni a bántásokon, sértéseken. Fel kell tudni dolgozni azt, hogy rosszakat írnak rólad, lesik a hibáidat, és várják, hogy ezt felnagyíthassák.

– Te ezt hogy oldod meg?

– Nekem is meg kellett emészteni, hogy ha állandó reflektorfényben vagyok, nem hibázhatok. Az emberek, sajnos, kárörvendők. Meg kell tanulni „profinak” lenni: ösztönösnek és őszintének maradni, ám hibát sem szabad elkövetni, ugyanakkor hazudni sem szabad. Ehhez nagyon fontos, hogy az ember találjon energiát; legyen honnan feltöltődni. Ekkor újra és újra el tudja hitetni magáról, hogy “jó vagyok, tehetséges és szeretetre méltó, és megérdemlem a sikert.”

– Tervezel – vagy terveznek veled – saját tévéshowt?

– Mostanában egyre kevésbé érdekel a média, és inkább a zene kerül előtérbe. Tizenhét év underground zenélés után végre lett egy menedzserem. Egyetlen szálat hagytam meg. A Radiocaféban ismertem meg egy Cyborg Templar nevű remek DJ-t, és ketten lépünk fel: ő pörgeti a bakelitlemezeket, én pedig énekelek. Vendégzenészeket is hívunk, fúvóst, kongást. Ezzel klubozom minden hónap első szerdáján az Erzsébet téri Gödörben. Március második felében “indulok be” a Soma Jazz Most nevű zenekarommal.

– Visszatérve a műsorra: élvezed a zsűrizést?

– Minden pillanatát! Nagyon sok jó fej és tehetséges ember van ebben a csapatban és érdekes, szórakoztató benne lenni a műsorban. Presser Gábor azt mondta a múltkor, hogy ő a Megasztárban “kapcsol ki”.

– Segíthet a műsor a néhol siralmas állapotú magyar popzenén?

– Ezek után egy tátogó, egyéniség nélküli, kishangú liba nem adhat ki egy harmatgyenge anyagot, mert az ciki. Eddig is ciki volt, de mostantól azzal szembesülni, hogy a tiszadobi, intézetis lány “leénekli” – ez már túl sok. Hivatkozási alap lesz a műsor, amely megemeli a lécet a profi produkciók számára is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top