Hogy áll a számokkal, Andrea?
Nézze, ha eddig az volt az én matricám, itt a homlokomon, hogy őszinte és pózmentes vagyok, akkor pont most változnék meg? Igen, negyvenéves lettem néhány napja.
Beszéljünk kicsit az imidzséről!
Mármint miről?
Arról, hogy jópofa, magabiztos, vagány, harsány, mindig jókedvű, tele élettel, csupaenergia, csupalobogás, csupacsupa, mindez jócskán megfűszerezve öniróniával. Spontán formálódott így, vagy megcsinálta magát?
Akik felületesen ismernek, ilyennek látnak. Nem mindig a legmélyebb önmagamat adom. Lehet, hogy ez nem is jussa másoknak. Az igazi lényeget nagyon-nagyon kevés embernek tartogatom.
Rejtőzködik? Szulák Andrea?
Abszolút. Rejtem a sebezhetőségemet. A kiszolgáltatottságomat, az igazi gondjaimat fedi ez az arcom. Korábban őrült szeretetszomj, bizonyítási vágy volt bennem, valószínűleg gyerekkoromból hoztam. A húszas-harmincas éveim erre mentek rá. Hogy mindenkinek bebizonyítsam az értékeimet, mindenkivel megszerettessem, mindenhol elfogadtassam magam. Aztán rájöttem, ez naivitás és hihetetlen teher. Ma már nem akarok megfelelni. Aki mindenkié, az senkié.
Keddről szerdára jött rá, vagy egy folyamat eredményeként?
 |
Még tinilány, de már nő. Almási Tamás filmjében (Ballagás, 1980) |
Inkább folyamat volt. A közvetlenségemet sok ember félreértelmezte, és kvázi birtokolni akart. Olyanok is, akikkel csak napi köszönőviszonyban vagyok. Kezdték félreértelmezni a nyitottságomat, s egyszer csak azt éreztem, csupán adok, adok, adok magamból, és magamnak lassacskán már nem marad belőlem semmi. Ezt a túlfűtöttséget több fronton is megsínylette az életem.
Ilyenkor hajlamosak vagyunk átesni a ló túlsó oldalára.
Az genetikusan nem megy nálam. Nem tudom levetkőzni az emberszeretetemet, érzékenységemet, empátiámat. Időnként erőszakot teszek rajta, de megszüntetni nem tudom.
Tehát ma is változatlanul türelmes, toleráns?
Kopnak már a kerekek, de még tartom magam.
Tud bocsánatot kérni, bocsánatot adni?
Igen, tudok bocsánatot kérni. Megbocsátani? Azt is. Tudja, van egy fura turbulencia most a világban. Majd’ minden gépies, rideg, ami engem nem tud igazából begyúrni. Minden sejtemmel, idegszálammal igyekszem az emberi érzelmeket, gesztusokat, szívdobbanásokat felfogni, közvetíteni. Nem tudok, nem is akarok steril érzelmekkel működni.
 |
Hatévesen is lehet az ember trendi tengerész a Balatonon |
Egyirányú utcában, szemben a forgalommal?
Nem egyedül. Azt gondolom, mi itt Közép-Európában. talán nem vagyunk annyira lángolóak, mint a déliek, de olyan fegyelmezettek, túlkontrolláltak sem, mint a nyugatiak, északiak. Valami egészen speciális vibrációink vannak. Ezt értéknek képzelem. Nem akarok politizálni, nem is szeretem, de ha most itt minden a csatlakozás felé mutat, akkor nekünk egy sor olyan dologgal szembesülnünk kell, ami egészen a sejtjeinkig fog visszahatni.
Nem is lesz könnyű.
Nem. Ezért próbálom én a sajátos eszközeimmel megtartani, vagy legalább följegyezni, hogy ne felejtsem el, ami a miénk, ami az enyém.
Uraim, kapaszkodjanak! – II. rész >>
