Büntetés vagy rehabilitáció?

Mint erről korábban már írtunk, K. Franciska meggyilkolásáért a lelkileg súlyosan sérült kamaszlány, M. Viktória kilenc évet kapott, D. Máté viszont, akivel közösen követték el a bűncselekményt, gyerekkora miatt három hetet töltött rácsok mögött. Korábbi számunkban Viktória szülei beszéltek. Most egy bíró és egy pszichiáter véleményét ismertetjük.

A pszichiáter véleménye

– K. Franciska meggyilkolásáról nem lehet úgy beszélni, mint a felnőtt elkövetőknél ismert eltervezett akcióról. A kamaszcsoport mindhárom tagja sérült személyiséggel és kóros serdüléssel fejlődött. A cselekmény időpontjában mindhárman a kamaszkor kritikus időszakát élték át, mindenben bizonytalanok voltak. Ezeknek a nagyon speciális kamaszcsoportban zajló folyamatoknak lett a következménye Franciska tragikus halála – mondja Dr. Kardos Ilona gyermekpszichiáter, akit az elsőfokú tárgyalás során kértek föl igazságügyi orvosszakértőnek az ügyben. Az általa készített szakvélemény is közrejátszott abban, hogy a bíróság első fokon a kiszabható maximális büntetés kétharmadát ítélte meg.

– Én a személyiségfejlődési zavarok miatt súlyos fokban korlátozottnak tartottam a gyereket – hangsúlyozza a pszichiáter. Az Egészségügyi Tudományos Tanács középfokú korlátozottságot állapított meg az első szakvélemény – melyet felnőtt pszichiáter készített, az enyém – alapján. Addig tulajdonképpen rendben is lenne, hogy felnőtt pszichiáter véleményezzen egy kamaszt, amíg egészséges gyerekekről van szó, de abban a pillanatban, ahogy beteg, erősen patológiás eseteket kell véleményezni, egészen más a helyzet – szögezi le a doktornő. – Egy gyerekpszichiáter magától értetődő módon fejlődéslélektani szempontok mentén gondolkodik, ismernie kell a speciális korai zavarokat és azok rizikótényezőit. Ebben az esetben a szakvéleményező felnőtt pszichiáter, a „dörzsölt” felnőtt bűnözőkre kidolgozott sémát alkalmazta egy beteg serdülőre. Mégis, az ő megállapításai alapján működött több mint két évig az ügyészség, a bíróság, erre alapozta közléseit a sajtó.

– Amióta közösségbe lépett, Vikit folyamatosan bántalmazták – sorolja érveit a pszichiáter. – Nem tudott kapcsolódni a többiekhez, furcsán viselkedett, különös szavakat használt, ezért csúfolták, verték. A történtek fényében furcsán hangzik, de Viki legnagyobb problémája az volt, hogy nem tudta megvédeni magát, tökéletesen passzív, áldozat volt. Az anyagában ott láthatóak a fotók, amelyeken kék-zöld foltokkal van tele. A serdülőkorban épp kezdett kinyílni. Máté szintén nagyon komoly problémákkal küzdött. Őt az intézményünkben kezeltük, volt bentlakó is, később ambuláns ellátást kapott. Franciska esetében is volt előzménye annak, hogy miért volt az átlagostól eltérő gyerek: születése után hosszú időre csecsemőotthonba került. A lényeg, hogy a súlyos gyerekkori krízisek miatt egyikük sem tudott megfelelni a serdülőkor kihívásainak. Minimális az alkalmazkodóképességük, és egyszerűen nem érzik, hol a határ.

– Biztos vagyok abban, hogy nem volt határozott tervük a gyilkosságra – folytatja doktornő. – Elhatározták, hogy “megszívatják” Franciskát, aztán elvesztették a kontrollt az események fölött. Elszabadultak az indulatok, és nem tudtak sem maguknak, sem a másiknak megálljt parancsolni. Korábbi anamnézisükből mindkettőjükről tudjuk, hogy erre képtelenek.

– Hogyan éli meg egy ilyen helyzetben lévő kamasz a börtönbüntetést?

– Amikor találkoztam Vikivel, több mint két éve börtönben volt. Már akkor súlyos depresszív állapotot tapasztaltam nála. Teljes önfeladás, befelé fordulás, érdektelenség. Nem tudom, mi lesz vele, mire kiszabadul.