nlc.hu
Aktuális
Élet melléktermékekkel – II. rész

Élet melléktermékekkel – II. rész

Ki fizessen a csomagolásért?

Ahol szemernyi gazdasági érdek is fölbukkan, nehéz egyszerű kérdésekre egyszerű válaszokat kapni. Ilyen probléma az egyszer használatos, úgynevezett eldobó, illetve az újratölthető, többutas palackok kérdése. Az utóbbi tíz évben az italgyártó cégek fokozatosan kivonták a magyar piacról a visszaváltható palackokat. Ezzel megnövelték a saját hasznukat, hiszen az eldobó palackokat mindannyiszor meg kell fizetnünk, másrészt a lakosságra (közvetlenül az önkormányzatokra) terhelték a palackok visszagyűjtésének terhét (ömlesztve vagy válogatva), egyúttal többszörösére növelve a begyűjtendő hulladék térfogatát.

A csomagolási hulladékokkal kapcsolatos rendelet mennyiségi kvótát ír elő az ipari vállalatoknak, ennek értelmében 2004-ben az általuk kibocsátott összes csomagolási hulladék 45 százalékát kell visszagyűjteniük újrahasznosításra.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium hamarosan a kormány elé terjeszti a termékdíjjal és a betétdíjjal kapcsolatos új tervezetét.

– A javaslat eredeti formájában többek között alkalmas lehet arra is, hogy biztosítsa a vásárlóknak a választás lehetőségét az egyszer használatos és az újratölthető, kevésbé környezetterhelő visszaváltható csomagolások között – mondja Tömöri Balázs. – Ha most nem fogadják el a tervezetet, akkor valószínűleg hamarosan eltűnnek a visszaváltható csomagolású termékek boltjainkból. A tejnél, az ásványvizeknél és gyümölcsleveknél már el is tűntek, és a sör, bor, pezsgő esetében is egyre kevesebb a visszaváltható üveges termék.

(A HuMuSz a zöld tárca tervezete mellett áll, érveiket www.humusz.hu oldalon olvashatják.)

A mérgek útja

A háztartásban keletkező hulladék fele csomagolóanyag. Összetétele szerint egyharmada komposztálható szerves anyag (a kevésbé iparosodott területeken ez az arány ötven százalék körüli), a többi papír, fém, üveg, és egyre több műanyag. A környezet számára a legsúlyosabb terhelést a veszélyes anyagok aránya jelenti: a háztartási hulladék 1-2 százalékában találni kimerült szárazelemet, lejárt szavatosságú gyógyszereket, festék- és vegyszermaradványokat, tönkrement akkumulátorokat. Ezek jelenléte azért veszélyes, mert a szemétlerakók 78 százaléka alatt nincs műszaki szigetelés. A kimosódó mérgező anyagok elszennyezhetik az alattuk levő talajt és a vízbázisokat. Az ország 1300 legális lerakójának 70 százaléka nem felel meg az alapvető környezeti-közegészségügyi követelményeknek sem.

Rejtőzködő zöld ládák

Találomra kiválasztottunk két áruházláncot, hogy utánanézzünk, biztosítanak-e az elhasznált szárazelemeknek gyűjtőládát. Az áruházláncok országos központjában azt mondták, hogy valamennyi üzletükben található kihelyezett gyűjtőláda. Felhívtuk hát tizennégy nagyváros áruházait, egyenként letesztelve a kapott információt. Az egyes üzletek irodáiban többnyire nem tudtak arról, hogy náluk szárazelemgyűjtő volna. Volt olyan áruház, ahol tőlünk hallottak először a gyűjtőládák létezéséről. Egyedül Budapest néhány (de nem az összes!) üzletében, és Szolnokon vannak kirakva a zöld fémládák.

Hogyan csökkentsük a keletkező hulladék mennyiségét?

• Ne vegyünk agyoncsomagolt terméket, mérlegeljük a termék és a csomagolóanyag arányát (például dobozos bonbon helyett táblacsoki)!

• Vásároljunk nagyobb egységcsomagokat (kis pohár tejföl helyett 5 deciliterest)! A joghurtos poharak kiválóan alkalmasak palántázásra, átadhatjuk kertészeknek fólia alatti hajtatásra.

• Vásárláskor vigyünk magunkkal otthonról szatyrot, kosarat!

• A mosóporos, kutyaeledeles műanyag zsákokat használjuk el szemeteszsáknak!

• Válasszuk az utántöltős termékeket, hajtógázas palackok helyett a pumpásat, golyósat!

• Kerüljük az egyszer használatos termékeket!

• Élelmiszert ne alufóliába, hanem “többutas” fedeles dobozba tegyünk!

• Ne vásároljunk polisztirolba (hungarocell) csomagolt élelmiszert, előállítása súlyosan károsítja a környezetet.

• A felesleges műsoros kazettákat szívesen fogadják a könyvtárak, családsegítő szolgálatok vagy a Pro Hungaris Alapítvány.

• Az üres PET palackokat, fém italdobozokat (üdítő, ásványvíz) nyomjuk össze! Ezzel kevesebb helyet foglal el a lerakóban.

• A fáradtolajat, használt sütőzsiradékot gyűjtsük palackba, és vigyük a Lakossági Hulladékgyűjtő Udvarokba!

• Erős vegyszerek helyett használjuk nagyanyáink módszereit: például ablaktisztításhoz, vízkő-eltávolításhoz a leghatékonyabb a háztartási ecet, 1:10 arányban.

• Szedjük fel a kutyapiszkot, erre felhasználható a háztartásban feleslegessé vált nejlonzacskó!

• A kertes házban élők ne égessenek, inkább komposztáljanak! (Útmutatót ingyenesen beszerezhetnek a Hulladék Munkaszövetségtől!) Ha erre nincs mód, a kerti hulladékot a Hulladékgyűjtő Udvarokban erre a célra kapható zsákokban gyűjtsék!

• Gyűjtsük az esővizet kerti locsolásra, ne használjunk mérgeket, csak természetes permetezőszereket!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top