Interjú Fullajtár Andrea színmûvésznõvel

– Azt beszéltük meg a Katona József Színház vezetésével, hogy a nyolcadik hónap közepén hagyjuk abba. Akkor én sem gondoltam, hogy ilyen jól megy majd minden, most még simán vállalnék pár előadást.

– A talizmán című darab női főszerepét – most puskáznom kell: Von Cypressenburgné figuráját – nem terhes nőre írta a szerző. Nem zavarta meg a dramaturgiát, hogy előadásról előadásra terjedelmesebben jelent meg a színen?

– Olyan jelmezt csináltattak, amelyikben nem látszik, mekkora a hasam. Aki nem tudta, hogy babát várok, csak azt látta, hogy egy nagydarab nő jön-megy a színpadon.

– Másképp játszik, amióta terhes?

– Igen. Az az állapot változott meg, amelyben felmegyek a színpadra. Sokkal erősebben érzem, hogy nő vagyok, valahogy olyan, mintha megnőttem volna. Máté Gábor, a rendező észre is vette, hogy lelassultam. Más állapot, amelyben mély, alapvető elégedettség töltött el, és ez korábban nem volt jellemző rám. Nyilván érződik a játékomon is.

– Hogy tetszik a babának az előadás?

– Végig ébren van, hiszen hangosan beszélek, sokat mozgok. Nagyon figyel, meglepődik a tapson, élvezi az egészet. A színházban egyedül az egyik kollégám, Nagy Ervin okozhatott számára kellemetlen pillanatokat. Ő ugyanis folyton ráhuhog a hasamra. Figyelmeztettem Ervint, hogy szerintem a gyerek nem felejt, és pár év múlva jól meg fogja pofozni, de ez már legyen a kettőjük ügye!

– Hogy reagál a kicsi azokra az érzelmi viharokra, amelyek egy szerep eljátszása közben tombolnak az anyukájában?

– Ezen én is gondolkodtam, megkérdeztem a gyerekes kolléganőimet, de mindenki azt mondta, a baba valószínűleg tudja, hogy ezek másfajta érzelmek, mint amilyeneket “civilben” élünk át. Megtanulja, hogy ez csak játék.

– Mit szeret legjobban a kisbabája?

– Azt, amikor este simogatom. Tökéletesen látszik a hasamon, ahogy fészkelődik, és oda dugja a hátát a kezem alá.

– Nemsokára közvetlenül is élvezheti a simogatást, hiszen megszületik, és az anyukája egy ideig nem viszi rendszeresen színházba. Mi lesz A talizmánban játszott főszereppel? Ki veszi át öntől?

– Senki. Március végén megjön a baba, aztán úgyis beköszönt a nyári szünet. Októbertől pedig, ha minden jól megy, újra én játszom majd.

– Hány darabbal folytatja?

– Ez attól is függ, levesznek-e a műsorról olyan produkciót, amelyben játszom. Szerintem két-három szereppel folytatom ősszel.

– Mozi?

– Lett volna a Teréz Anyu, lezajlottak a próbafelvételek, ki is írták az első forgatási hetet tavaly októberre, amikor még vígan belefért volna. Sajnos, kiderült, hogy bizonyos helyszínek és anyagi okok miatt el kellett tolni az időpontot, és így egyszerűen lecsúsztam róla.

– Tart attól, hogy az anyaság miatt sérülhet a karrierje?

– Majd kiderül, mit hoz a jövő, de alapvetően nincs bennem ilyen félelem. Ha az ember egyszerre több dolgot is szeretne az életében, akkor megtalálja a megoldást.

– Sok múlik az apukán. Nem tudom, ő kicsoda.

– Nem csoda, hiszen nem művész, nem ismert ember. Színházi értelemben „civil”.

– Ő marad otthon a picivel, amikor a mama játszik?

– Ha megteheti, akkor biztos, de szintén sokat dolgozik, így nyilván kell majd egy állandó bébiszitter. Ma Magyarországon, egy átlagos anyagi helyzetű családban sajnos, szükség van két keresőre.

– Fiú lesz vagy lány?

– Fiú. Nem akartuk megkérdezni, de annyira férfias volt már négy hónapos korában is, hogy egyszerűen muszáj volt észrevenni az ultrahang-felvételeken, mekkora legény.