Csak azért is bizonyítani kell!
A gyermekem elvesztése után olyan lettem, mint egy tébolyult mondja, és a szeme csupa könny. Állandóan sírtam, közben azon rágódtam, hogy nekem még a kisbabámat sem sikerült világra hoznom, csődtömeg vagyok… Visszatértem Amszterdamba, és valami őrületes bizonyítási kényszer kapott el. Kinek akartam bizonyítani? Nem tudom. Mindenesetre azonnal igent mondtam annak az ismerősömnek, aki már régóta ajánlgatta a gyors pénzkeresés “legkényelmesebb módját, a kábítószer-csempészést.
Álljon meg, Ildikó! szakítom félbe. Ezidáig azt hittem, hogy a “dealerek csak szerencsétlen, tanulatlan fiatalokat tudnak felhasználni e piszkos (veszélyes) munkára. Ön érettségizett, a levelében egy vesszőhiba sincs, nyelveket beszél. Könyörgöm, hogyan vállalhatta?
Ó, én borzalmas állapotban voltam akkoriban, azt is tudnia kell, hogy nem dohányzom, nem iszom, naiv vagyok, és soha-soha nem próbáltam ki a kábítószert! Azzal csak itt, a börtönben szembesültem, hogy az anyag ronccsá tehet embereket… Higgyen nekem, miért hazudnék? néz rám komolyan. És… pillanatok alatt lebuktam. Ráadásul úgy tudtam, hogy hatszáz gramm kábítószert viszek Amszterdamból Bécsbe, aztán amikor a repülőtéren szétszedték a csomagjaimat, egy kiló kokaint találtak a táskámban. A “munkaadóim átvertek, hiszen a büntetés mértéke a mennyiségtől függ. Három és fél évet kaptam. Tudja, mi a legszörnyűbb? Hogy a megbízóim biztosan találtak újabb fehér bőrű nőket csak minket “használnak, hiszen kevésbé vagyunk gyanúsak Európában, mint a színesek erre a mocskos munkára. És minden megy tovább…
Jó helyre kerültem
Regényt lehetne írni Ildikó börtönélményeiből. Az előzetesről ahol a könyvvizsgáló éppolyan izgatottan várja a tárgyalását, mint a pitiáner zsebtolvaj, ahol hat barna bőrű cellatárs és sok egér(!) színesíti a napjait, ahol rendszeresen felmászik a magas ablakba, hogy láthassa az ég kékjét, meg a szürke betonudvart… De most nincs időnk regényre, beszéljünk a jelenről!
Szerencsém volt, jó helyre kerültem szögezi le. Egy kínai lánnyal lakom egy kétszemélyes cellában: van ágyunk, szekrényünk, asztalunk, székünk, tévénk, zuhanyzónk. Az is jó, hogy dolgozhatom, itt tanultam meg varrni, itt tanultam meg németül. Persze, nem mondom, hogy nincsenek sérelmeim: például úgy érzem, azért nem csökkentették a büntetésemet, mert szürkén rendes vagyok, nem tűnök fel. Ha leszbikus vagy narkós lennék, ha sok munkát adnék a pszichológusoknak, talán hamarabb szabadulnék. De most már mindegy! Óriási lecke volt a börtön soha többé! , rövidesen szabadulok, ráadásul akkorra férjes asszony leszek! jelenti ki, és most, először neveti el magát, mert látja a döbbenetet az arcomon.
Esküvő a börtönben
A száznegyvenkilenc nő mellett harminc férfi is raboskodik Schwarzauban, akik nem találkozhatnak a női elítéltekkel. Még a kápolnában is külön ülnek a férfiak, legfeljebb a tekintetek kapaszkodhatnak össze… Ám másfél évvel ezelőtt volt egy ünnepség a börtön parkjában, ahol Ildikó megismerkedett egy férfival.
Óvatosan közeledtünk egymáshoz meséli mosolyogva. Eleinte rövid, később iszonyúan hosszú leveleket írtunk (naponta)! Én beszámoltam a kudarcaimról, ő is elmondott mindent, azt sem titkolta, hogy csalás miatt került ide, két évre… Jobban ismerjük egymást, mintha évekig éltünk volna együtt! És ez a kedves-rendes osztrák férfi a szabadulása után sem találtatott könnyűnek! Itt, a börtönben az összes szabaduló megígéri: írok majd, látogatlak… Aztán se levél, se látogatás! Ő viszont május óta látogat kitartóan, mert szeret, mert feleségül akar venni. Én is szeretem. Itt lesz az esküvőnk! Már beszereztük a szükséges iratokat, csak az időpontra várunk fejezi be boldogan.
És a nászéjszaka?
Talán itt, talán csak a szabadulásom után… Majd megírom, hogy alakult a dolog nevet felszabadultan.
Ildikó, azt írta nekem, hogy a kortársait akarja figyelmeztetni…
Ó, igen komolyodik el az arca. Nem a váratlan boldogságomról akartam beszámolni, hanem a huszonéveseknek szerettem volna elmondani, hogy ne vágjanak neki az ismeretlennek úgy, mint én. A kalandok sokesélyesek. Olyan hirtelen lehet átlépni a határt… Oly könnyen lehet bűnbe esni! Ha Magyarország az Európai Unió tagja lesz, sokkal több fiatal próbál majd szerencsét külföldön. De én azt üzenem nekik, hogy csak akkor induljanak el, ha iskola vagy biztos munkahely várja őket! Legyenek bizalmatlanok, válogassák meg a barátaikat! Ha mindezt egy idős embertől hallják, akkor tán arra gondolnak, hogy már megint egy prédikáció… De nekem hihetnek. Én három és fél évvel fizettem egyetlen rossz döntésért. Ugye, elhiszik, hogy nem érte meg?
