nlc.hu
Aktuális
Még a hangja is gyógyít

Még a hangja is gyógyít

Hajni „civilben” nem keltene különösebb feltûnést, mondjuk, miközben a piacon alkudozik, vagy menetjegyért áll sorba. Ám amikor a Nyírõ Gyula Kórház I. Belgyógyászati osztályán belép egy kórterembe, az olyan, mintha a napsugár szökkenne be.






Baumgartner Hajnalka
Egyik betegtől a másikhoz perdül, mindenkihez van egy-két kérdése, és figyelmesen meg is várja a választ.
– Még a hangja is gyógyít! – sóhajt mellettem a sarokban valaki. Sánta Miklósné, Elvira visszajáró „vendég” ezen az osztályon. – Hajni bizonyos szempontból épp olyan, mint én: örökösen nyüzsög, egy pillanatig nem tud nyugton ülni. Eléggé feszített is a tempó itt az osztályon. Ennek ellenére sosem mondja, ha valamit kérnek tőle, hogy „majd”, csak, ha valóban olyasmit csinál, amit nem lehet abbahagyni. Szinte muzsikál a hangja, de hasonlóak a mozdulatai is: ahogy hozzányúl a betegekhez, határozottan, de gyöngéden, úgy, hogy sose okozzon fájdalmat.
Elvira meghökken, amikor mondom, fotót is készítenénk róla. Szép lassan kiderül, hogy súlyos beteg, ezért tart a fényképezéstől.







Sánta Miklósné, Elvira
Otthon is beteg várja
– Annyira irigylem a lelki erejét – mondja Hajni, amikor megtudja, hogy beszélgettem Elvirával. – Néha úgy érzem, elhagy az erőm. Persze nem szabad, hogy ezt a betegek lássák. Annyi a bajuk szegénykéimnek, mi lesz, ha még az enyémből is kapnak!
Hajni – Baumgartner Hajnalka – huszonhat éves, Alsónémediben lakik a párjával, Imrével, és nyolcvankilenc éves nagymamájával. Mivel feleannyi nővér van az osztályon, mint amennyire szükség volna, ezen a héten például mindennap hétre jár dolgozni. Négykor kel, majd este hétig folyamatosan talpal az osztályon: infúziót köt be, megmosdatja, megeteti a magatehetetlen betegeket, ugrik, ha orvosnak, betegnek szüksége van rá. Este, ha nem éri el időben a buszt, csak fél tízre kerül haza. Megmosdatja, megeteti a nagymamáját, rendbe rakja a házat, aztán bedől az ágyba, három-négy óra múlva fölkel, és kezdődik minden elölről.

– Egy dologban fáradhatatlan vagyok: a beszédben – meséli. – A kisfalumban, a Vas megyei Egervölgyben sajnálták is, amikor följöttem Pestre. Azt mondták, messziről hallották mindig, amikor mentem a boltba, úgy zengett a hangom végig a falun. A párom is megkérdezi, ha már fél perce nem szólaltam meg: „Tücsök, mi a baj?”. Akkor nagyon megváltoztam, amikor a szüleim meghaltak, 1998-ban, mindketten, egy fél év alatt. Az anyukám sokáig kórházban volt, nagyon sokat szenvedett. Mindig, amikor az idős mamikákat látom itt a kórteremben, ő jut az eszembe. Amikor hazamegyek, otthon is végigcsinálhatom a nagymamámmal ugyanazt, amit itt. Otthon is, itt is csak a betegek körüli teendők töltik ki az életemet. De ezzel nem vagyok ám egyedül itt, minden kolléganőmmel így van. Nem tudnék olyat mutatni közülük, akinek ne lenne nálam is nagyobb gondja. Aztán bejönnek ide, hülyéskednek, pózolnak. Mert a betegek azonnal észreveszik, ha valami nincs rendben velünk, és borzasztóan megviseli őket. Sokszor úgy érzem, szinte belőlünk élnek, amíg mi tartjuk magunkat, addig minden rendben, de ha kiborulunk, akkor ők is nyűgösek lesznek. Nem véletlenül mondja mindig a főnővérünk: ,,A kapuban tegyétek le





Várnai Dóra
az otthoni gondokat, és amikor innen kiléptek, hagyjátok itt az ittenieket!” Igaza van, csak nagyon nehéz megtenni.

Várnai Dóra pszichológus: – Minden tiszteletem azoké, akiknek naponta súlyos betegekkel kell foglalkozniuk saját személyes problémáik mellett. Azt hiszem, ezt csak olyan mély elkötelezettséggel érdemes csinálni, ahogy Hajni teszi. De vigyázat, az ilyen segítő típusú foglalkozásokban fokozott a veszély a kiégésre! Tudom, sok nagyon jól terhelhető ember van, ám vegyük figyelembe, hogy érzelmi és testi erőforrásaink végesek! Hajninak tudatosan kellene energiát fordítania arra is, hogy pótolja fogyó érzelmi tartalékait, és védje önmagát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top