A legtöbb művész csak álmodik az áttörésről, neked meg könnyedén sikerült. Hogy csinálod?
Hogy könnyedén, az azért túlzás. Óriási munka fekszik ebben. Tavaly májusban szerveztünk egy koncertet Budapesten, amelyre meghívtunk sok neves lemezkiadót, ügynököt és koncertszervezőt Londontól Pétervárig. Az volt az első kérdésük, hogy ki szponzorálja a repülőjegyüket és az elegáns hotelszobát. Teljesen magamra voltam utalva, azt se tudtam, mihez fogjak hirtelen. Aztán, lesz ami lesz, bekopogtattam az egyik előkelő budai szálloda igazgatójához. Fél óra múlva rendelkezésemre bocsátott nyolc ingyen apartmant!
Mivel vetted le a lábáról?
Nem a miniszoknyámmal, ha arra gondolsz.
Hát?
Az illető utólag bevallotta, hogy bár régóta nagy rajongóm, mégsem annyira a zeném győzte meg, mint inkább az a szívből jövő lelkesedés, amellyel a produkciómról, a terveimről beszéltem. Elmondtam neki, hogy amikor kialakítottam a zenei stílusomat, Mozart papa szavai lebegtek a szemem előtt, aki ezekkel az intelmekkel fordult zseniális fiacskájához: “Fiam, mindig tartsd szem előtt a populáris elemeket, mert száz hallgatóra legfeljebb ha egy vájt fülű jut! Tedd a zenédet közérthetővé és kellemessé! Énekelték is a Figaro házasságát úton-útfélen, mindenkinek megragadta figyelmét ez a dallam. Én is ezt szeretném elérni. Hogy a zeném minél több emberhez eljusson.
Valóban jó téged hallgatni. Csak úgy árad belőled az energia!
Ne is mondd! A férjemnek néha már sok is. A múltkor kibukott belőle: “Úristen, kicsikém, néha az az érzésem, mintha négy Szentpéteri Csilla rohangálna a lakásban! Az egyik tejbegrízt főz a gyereknek, a másik kiszedi a ruhát a mosógépből, a harmadik telefonál a szponzorokkal, a negyedik zongorázik…
Csak nem egyedül csinálsz mindent?
Azt azért nem. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy két szolgálatkész nagymama lesi minden kívánságomat. Ha nem hívnának fel nap mint nap, hogy Csillám, miben segíthetnénk, nem is tudom, hogy boldogulnék. A munkámban pedig bármikor számíthatok a menedzseremre, bár mostanában jobbnak éreztem, ha kezembe veszem az ügyeimet. Nem mintha nem lettem volna elégedett, de nem láttam eléggé előre. Márpedig szeretem tudni, honnan hová tartok.
Kőkemény asszonyka!
És azt még nem is láttad, amikor huszonkét pasinak dirigálok a próbákon!
Aztán meghívod őket egy bögre tejeskávéra…
Honnan tudod? Igazából nagyon szeretek nő lenni. Gondoskodó édesanya, aki háromfogásos ebédet főz a nagycsaládnak, mindenkinek a szája íze szerint. Mert a férjem a fokhagymás fasírozottat szereti, a nagymama meg anélkül eszi. Van, aki szívesebben eszi a rizst úgy, hogy még egy kicsit kopog, van, aki meg úgy, ha egészen puha. De engem ez nem fáraszt. Imádok elveszni az ezerféle ízben, illatban! Máskor viszont hisztis kislánynak érzem magam, vagy épp bújós cica vagyok, aki kényeztetésre vár…
Kell, hogy nagyon szeressenek, ugye?
Soha nem elég belőle. A férjem pedig nem az az ajnározós típus. Persze, ha nem ilyen lenne, biztos nem is kellene. Volt nekem olyan udvarlóm is, aki mindennap egy szőrállatkával állított be. Kilencven napig bírtam. Utána már nem volt kedvem semmihez. Se vacsorázni menni, se moziba…
Mégis, mit csinálsz, ha nagyon megzuhansz?
Elmerülök a fantáziavilágomban. Hihetetlen, milyen mélységekbe jutok le. Néha meg is ijedek, olyan vad álmodozásokba kezdek. Ezeket utólag be sem merem vallani magamnak. Nem tudom, miért, szeretem, ha minden rózsaszínű körülöttem!
A játékodon is átüt időnként valami démoni erő. Nekem, megvallom, ezek a darabok tetszenek a legjobban. Tele vannak titokkal. Egy izgalmas asszony titkaival.
Az új lemezemen, az Időzónákon van egy kedvencem. Az Atlantis, amelyet Eric Satie zeneműve alapján komponáltam. Egyszer megkérdezték tőlem, hol élnék legszívesebben. Hát ott. Az óceán mélyén. Ahol az a sok korall, meg fény, meg homály van.
De néha hazamenekülnél…
Alig várnám, hogy benyithassak a nappalimba, ahol már ott ül a kanapén a párom és a fiam. Mint ma este, a turné után. Szinte látom, ahogy ugyanabban a testtartásban nézik a tévét, és megjátszott nehezteléssel, egyszerre kérdezik: Na, megjöttél végre, jóasszony?
Lazac Szentpéteri módra
Szentpéteri Csilla elárulta nekünk kedvenc halreceptjét is: Veszek egy egész lazacot. (Az eleje azoknak való, akik szeretnek szálkázni, a közepétől lefelé színtiszta hús.) Egy ezüsttálban bepácolom: leöntöm bőven olívaolajjal, rákarikázok két citromot, aprított petrezselyemzöldjét szórok rá, aztán bevagdosom az oldalát, és a résekbe halfűszert tömök. Hagyom egy-két órát a hűtőszekrényben, majd vékonyan bekenem mustárral a bőrét, hogy szép aranybarna legyen. Beborítom alufóliával, és egy hal formájú rostsütőn betolom a sütőbe. Kukoricás krumplilángost készítek hozzá: kell bele főtt burgonya, só, tojás, liszt, amennyit felvesz. Összegyúrom, és a végén beleszórom a morzsolt, főtt kukoricát. Libazsírban sütöm ki, attól lesz isteni az íze! Könnyű, fehér borocska illik hozzá.
