Szeretném a szerelmet – II. rész

“Ez az élet, de nem ez a szerelem”

Márai Sándor írja, Az igazi című regényében:

“A szerelem, ha igazi, mindig halálos. Úgy értem, nem célja a boldogság, az idill, a kéz a kézben, az andalgás, holtomiglan-holtodiglan virágzó hársfák alatt, melyek mögött a tornácon lámpa szelíd fénye világít, s az otthon dereng, hűvös illataival… Ez az élet, de nem ez a szerelem. Komorabb láng ez, vészesebb.”

– Hogy maradjunk a “nagyoknál” – folytatja Popper Péter –, Arthur Miller írja a Pillantás a hídról című darabjában, hogy a mai európai ember egyik legnagyobb baja, hogy fél a száz százaléktól. Megalkuszik valahol középen, hatvan százalékos szerelmekkel, ötven százalékos hivatással, hetven százalékos szeretettel a szülei, a gyerekei iránt. Nem játssza tehát végig a játékot, mert egy kapcsolat teljes felvállalásának az a kockázata, hogy ha bukás van, az is száz százalékos. André Gide pedig azt mondja: “Igazi szomjúság nélkül inni, igazi mondanivaló nélkül beszélni, és igazi vágy nélkül lefeküdni valakivel, ez az a három halálos bűn, amit az európai ember minduntalan elkövet.”

– Azt mondják, a szerelem idővel átalakul csendes, mély szeretetté… Nem lehet, hogy ha van bátorságunk “végigjátszani a játékot”, akkor ez a jutalom?

– Van, akinek ez a meggyőződése, de én még nem láttam ilyet. A szerelem ugyanis rendkívül önző érzés. Birtokolni akarja a másikat, keményen követeli: “nem lehet örömöd rajtam kívül”. Ez pedig teljesen ellentétes a szeretettel. Nem arra való az emberi lélek, hogy birtokolják.

– Mi a helyzet az “Igazi” kérdésével? Annyira szeretjük azt hinni, hogy mindenkinek létezik valahol a neki rendelt Egyetlen.

– Ki tudja… Úgy gondolom, ha szerencsénk van, találkozunk az életben két-három olyan emberrel, akiből lehetne egy Igazi. De ehhez együtt kell élni, rengeteg lemondásra, alkalmazkodásra, a másikra való tekintetre van szükség. Akkor aztán évek alatt annyira “becsiszolódhatnak” a másik életébe, hogy egy idő után valóban az Igazivá és pótolhatatlanná válhatnak egymás számára. Ezt pedig nem adják ingyen. De úgy érzem, nagyon sok múlik még a következőn:

Egy okos nő örül annak, ha kap egy gyűrűt, vagy egy autót, de az teszi a legboldogabbá, ha egy férfi időt ad neki az életéből. Ennél többet nem nagyon adhat egy ember a másiknak. Minél rohanóbb a világ, a szerelemeseknek is egyre kevesebb jut egymásból, és ez rombolja a kapcsolatokat. Több idő kellene… De nincs. Nem ebbe az irányba fordult ez a kultúra. A szerelem még most sem megoldott kérdés az életünkben.