 |
Itt van például Bea, a tizenhat éves, rózsaszínre festett hajú, szaggatott, fekete cuccokat viselő lány, aki punkkoncertekre jár, és csak olyanokkal barátkozik, akik külsőségekben is hasonlítanak hozzá. Bea édesanyja kétségbeesett levelében hangot ad annak a félelmének, hogy a lányát “végképp beszippantják a normális társadalom ellen lázadó barátai. Nos, a pszichológus nem látja ennyire tragikusan a helyzetet, ugyanis a serdülőkor az identitáskrízis időszaka, vagyis ez az a kor, amikor a “félig gyerek-félig felnőtt keresi önmagát. Még csak próbálkozik a lehetséges későbbi “szerepekkel, amelyeknek egyelőre csak nagyon kevés közük van a felnőttkori önmagához. Az erőteljes külsőségek (ez esetben a punkok “eszköztára) biztonságérzetet adnak a serdülőknek. Mivel Bea belül még bizonytalan, ezért próbál határozott képet sugallni kifelé. Várnai Dóra szerint ezt előbb-utóbb szinte biztosan “kinövi: mihelyst stabilabbá válik az énképe, önmagáról alkotott véleménye, már nem lesz szüksége ilyen erőteljes külső eszközökre.
A saját magunkról kialakított képet énképnek nevezzük, s ez tartalmazza az összes olyan vonást, amelyet önmagunknak tulajdonítunk. A szülői hatások nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogyan is értékeljük önmagunkat. Ha a nevelés inkább megengedő, akkor általában nő a gyerek önbizalma, felelősségérzete, önállósága, és valószínűbb, hogy pozitívan látja saját magát. Ha azonban valakit szinte mindentől tiltanak, akkor ez önbizalomhiányt, a felelősség áthárítását okozhatja, az illető önállótlanná válhat, s negatívan ítélheti meg saját magát.
Megismerni önmagad kerékpártúrán
Az ókori delphoi jósda felirata volt: Ismerd meg önmagad! A világ megismeréséhez önmagunk megismerésén keresztül vezet az út. Önismereten azt értjük, hogy milyen áttekintésünk van saját személyiségünk összetevőiről, határairól és lehetőségeiről, képesek vagyunk felfedezni viselkedésünk mozgatórugóit, és helyesen ítéljük meg az emberi kapcsolatokban játszott szerepünket. Az önismereti úton segít, ha a hozzánk közel állók tükröt tartanak elénk, vagyis elmondják, hogyan, milyennek látnak bennünket.
A harmincéves Rita elveszítette az állását, és négy évig tartó párkapcsolata is véget ért. Rita három hónapig ült a leredőnyözött szobában, teljes elkeseredésben, és többször úgy érezte, nem vár rá már semmi jó az életben. Aztán megcsördült a telefon: egy régi osztálytársa jelentkezett, aki kerékpárral akart eljutni egy távoli országba. Rita, amint meghallotta a tervet, döntött: csatlakozik! Azóta megjárták a több hónapos kerékpártúrát, Rita most könyvet ír élményeiről, és turisztikai vállalkozásba fogott az egyik ismerősével. Emellett megismert egy külföldi fiút, aki egyre többet látogatja őt Magyarországon… A lány úgy érzi, a biciklitúra több volt számára egyszerű fizikai kihívásnál. A tekeréssel töltött hónapok alatt személyiségének számára is új dimenzióit fedezte fel: rájött, hogy mennyire jól viselkedik új, teljesen idegen helyzetekben, új emberekkel való ismerkedéskor. Érdekes az is, hogy kerékpáros társa el sem tudta képzelni Ritát elkeseredetten. Kifejezetten az volt a véleménye, hogy a lány határozott, nyitott és életvidám, aki minden helyzetben feltalálja magát. Rita mára elhitte, hogy sokkal színesebb és érettebb személyiség, mint amilyennek akkor képzelte magát, amikor elveszítette az állását és régi kedvesét.
Várnai Dóra úgy véli, az önismereti úton többek közt úgy indulhatunk el, hogy kipróbáljuk magunkat olyan helyzetekben, amelyek kihívást jelentenek számunkra például betegeknek, rászorulóknak segítünk, intellektuális kihívásokat keresünk, elhatározzuk, hogy olyasvalakivel találkozunk, akivel néhány éve csúnyán összevesztünk, vagy kipróbáljuk, mennyi idő alatt jutunk el odáig, hogy képesek legyünk lefutni öt kilométert. Bármit válasszunk is, a lényeg, hogy önmagunkon túlmutató dolgokban vegyünk részt, és ne szégyelljük tévedéseinket!
