“Közel vagyok az ötvenhez, ráadásul mozgásszervi problémák miatt hatvanhét százalékos mértékben leszázalékoltak. Egy panelház harmadik emeletén lakom az első gimnazista fiammal, a rezsi körülbelül negyvenezer havonta, miközben a rokkantnyugdíj a családi pótlékkal és a gyerektartással alig éri el a hatvanezret. Kettőnk életére nagyjából húszezer forint marad egy hónapra, azaz naponta harminchárom forint jut egy főre. Harminchárom!! Felsőfokú végzettségem van, és bár folyamatosan állást keresek, a próbálkozásaim sorra kudarcot vallanak. A fejvadász cégek vagy egyszerűen válaszra sem méltatnak, vagy e-mailben közlik, hogy nem én vagyok a kiválasztott. Fizikai munkát nem vállalhatok (épp a testi állapotom miatt százalékoltak le, pedig esküszöm, takarítani is elmennék), közben pénzre van szükségem, mégpedig nem luxusra, hanem evésre, szerény öltözködésre… Akinek van kamasz gyereke, tudja, hogy őrületes tempóban nőnek ki mindent. Amikor már végképp nem bírtam a szélmalomharcot, egy őrült pillanatomban feladtam egy hirdetést, mert arra gondoltam, hogy a legősibb női mesterség űzésével fogom megkeresni azt a pénzt, ami a fiam felneveléséhez kell. És a férfiak jöttek! Lám, ez a szakma mindig kelendő! Nem érdekes, hogy elmúltam húszéves, nem érdekes, hogy undorodom magamtól azért, amit csinálok, nem érdekes, hogy néha hányok, amikor elmegy a vendég, és fogytam húsz kilót…
Olcsón “dolgoztam (dolgozom), de annyit elértem, hogy nem halunk éhen. A gyerekem nem tud semmit! De mi lesz, ha egyszer megkérdezi: mondd anyu, honnan van pénzünk vasárnapi ebédre? Mit feleljek? Azt, hogy “drágám, én amolyan átmeneti kurva vagyok, mert azt akarom, hogy életben maradj? De kérlek, ne ítélj el, hiszen tapasztalod, hogy hűséges, rendes és művelt vagyok, istenien főzök, csakhogy megértem negyvenhét évet, és a kutyának se kellek a tanári diplomámmal! Rettegek! Rettegek attól, hogy kiderül az igazság, rettegek a betegségektől betegen nem tudok “dolgozni , rettegek a világ nyelvétől, és persze, a vendégeimtől is, hiszen jó néhány prostit öltek már meg… És ha azt hiszi, kedves Ildikó, hogy csak én vagyok ilyen nyomorult, akkor téved! Több, hasonló cipőben járó, normális, rendes nőt ismerek, akik az ősi mesterségből tartják el férj nélkül a gyereküket. A többségük negyvenötön felüli! Hiszen manapság a negyvenes évjárat is aggnak számít! Nem furcsa, hogy kurvának jó egy közel ötvenéves nő, de munkaerőként leírandó? Akik ebben a szellemben irányítják a cégeket, gondolnak arra, hogy a női nyugdíjkorhatár hatvankét év? Kedves Ildikó, én az ördög öreganyjához is elszegődtem volna dolgozni, de nem sikerült, a jelenlegi “foglalkozásomba viszont belehalok…”
“Egy a sok közül
Megáll az ész, elakad a szó, ilyen levelet még nem kaptam! Kedves Asszonyom, nem vagyok milliárdos, nem vagyok politikus, tehát csak azt tehetem, hogy közlöm a levelét, és bízom abban, hogy akinek módjában áll segíteni, az majd segít valahogy önnek. (Én például most rögtön összepakolok egy nagy csomó ruhát…) És kérek mindenkit, ha van ötlete a “kikapaszkodáshoz, akkor írjon, e-mailezzen nekem! Ígérem: minden ötletet, ajánlatot továbbítok (a hölgy címe, telefonszáma a birtokomban van). Várom leveleiket!
