nlc.hu
Aktuális
Kinevette a halált

Kinevette a halált

Sokféleképp viselkedhet az, akit halálos kór támad meg. Van, aki magába roskad, és feladja, van, aki keményen küzd ellene. Sarnyai Eszter azonban sajátos taktikával játszotta ki a rákot.

Eszter megpróbált tudomást sem venni a halálos kórról. Ugyanúgy élt, ugyanúgy dolgozott, mint addig: a beteg fotómodell még a kifutón is munkát vállalt. Bár – a kemoterápia miatt – kopaszon.Gyönyörű tavaszi napon találkozom Eszterrel. Mosolyog. A tekintetében vidámság, mozdulataiban báj, és láthatóan szinte kicsattan az egészségtől. Öt évvel ezelőtt esett át műtéten, kemoterápián, sugárkezelésen.

– Öt év. Ha ennyi idő alatt nem jelentkezik újra a betegség, akkor bízhatom benne, hogy minden rendben lesz – mondja. – Bár azt még nem hallottam az orvosoktól, hogy teljesen meggyógyultam, de eddig háromhavonta kellett járnom ellenőrzésre, mostantól viszont elég lesz félévente jelentkeznem.

Szöul és a csomó

A szép modell Magyarkanizsán, a Vajdaságban töltötte gondtalan gyermekkorát.

– Amikor kicsi voltam, stewardess akartam lenni, vagy földrajz-történelem szakos tanár – mondja. – Jó gyerek voltam. A szüleim hagytak kiteljesedni. Nem mondták meg, hányra menjek haza. Rám bízták, de én mindig időben megérkeztem.

Eszter még javában gimnazista volt, amikor édesanyja meghallott egy hirdetést a rádióban: Náray Tamás divattervező iskolát indít Szegeden. Eszter nemsokára hetente háromszor lépte át a határt. A vagány tinilány stoppal ingázott a két ország között. Ahogy leérettségizett, Budapestre került, és egy nőifelsőruha-készítő cég reklámarca lett.

– Nem voltam egyedül – meséli –, mert a szüleim egyik barátja éppen ennél a cégnél volt divattervező. Aztán egyre több felkérés jött, és szépen beindult a modellkarrierem. A csúcs talán Szöul lehetett. Ott egy nap hat bemutatót tartottunk, harmincméteres kifutókon dolgoztunk, és mindnek a végén vagy húsz fotós kattintgatott egyfolytában. Esténként a városban mászkáltunk, és vásároltunk. Nagyon élveztem a pörgést. Aztán egy reggel a nyakamon, a kulcscsontom környékén kitapintottam egy csomót. Nem fájt, csak feszült.
Amint hazaért, Eszter felkereste a nőgyógyászát, aki azonnal az onkológiára küldte, ahol mintát vettek a nyaki daganatból.

– A fürdőkádban ültem, és a hajamat festette egy barátnőm, amikor felhívott az orvos. Közölte, hogy a daganat rosszindulatú. Kérdeztem, hogy ez azt jelenti-e, hogy meghalhatok. A válasza igen volt. Arra kért, hogy hamar kezdjem el a kezeléseket, mert a Hodgkin-kór gyors lefolyású. Nincs időm. Ezen elgondolkodtam, aztán a barátnőm befejezte a hajfestést. Délután elmentünk moziba, megnéztük a Halálhajó című horrorfilmet. Borzasztó volt.

Műtét és kemoterápia

– Az igazat megvallva, elröhögtük az egészet. Bennem valahogy kevés rossz érzés volt a betegségemmel kapcsolatban. Kivették a nyakamból a csomót, és találtak még egy, nagyobb daganatot, a tüdőm és a szívem között. Tudtam, hogy jön tizenkét kemoterápia és egy hónap sugárkezelés, de nem foglalkoztam vele túl sokat.

Amikor arról kérdezem Esztert, hogy viselte a környezete ezt az egészet, akkor azért egy kis fintor fut át az arcán. Azt mondja, a szüleit és a barátait sokkal jobban megviselte a betegség, mint őt magát. De senki nem mutatta, hogy el lenne keseredve. Akkor sem, amikor egy reggelen a kemoterápiától csomókban kezdett hullani Eszter haja. A beteg lány nem várta meg, amíg apránként kihullik az egész: azon nyomban kopaszra borotválta a fejét. Egyedül a barátjával romlottak el a dolgok. A viszonyuk egyre feszültebb lett, aztán a fiú összecsomagolt, és meg sem állt Amerikáig.

– Természetesen voltak rossz napjaim, és olyan időszakok, amikor kicsit elkeseredtem. De azok, akik szerettek, mindig segítettek kijutni ebből a hangulatból. A munkát sem hagytam abba. Parókákat vettem, úgy léptem fel, de volt, hogy kopaszon is végigsétáltam a kifutón. A szakma persze, tudta, mi is a bajom. Volt olyan szervező, aki azért nem hívott munkára, mert nagyon lesoványodtam. De azt is tudom, hogy sokan jótékonysági divatbemutatót szerettek volna rendezni a javamra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top