Aktuális

Változik az érettségi!

Közoktatási szakemberek szerint tartalmában akár két jegy differencia is lehetett két különbözõ középiskolában szerzett azonos érdemjegy között. Az érettségi vizsgának ugyanis eddig nem volt egységes számonkérési rendszere.

Az iskolák szabadon bűvészkedhettek a diákok produkcióival: aki elhasalt az írásbelin, azt “átráncigálták” a szóbelin, hogy ne rontsa a statisztikát. Az érettségi tehát megérett a változásra. Mégis, a pedagógusok több mint hatvan százaléka ellenzi a reform 2005-ös bevezetését. Az érettségi még 1997-ben elhatározott és azóta előkészített reformja nem elsősorban az érettségiről szól. Az oktatási folyamatban olyan rossz tendenciák uralkodtak el, amelyekbe be kellett avatkozni. A kerettantervek bevezetése nem hozta meg a kívánt eredményt: az oktatás tartalmát nem sikerült egységessé tenni. Most azzal próbálkozik az oktatáspolitika, hátha az érettségi követelményrendszerének szabályozása visszahat a közoktatásra.

Ha fizetsz, megtudod a titkot

– A magyar oktatási rendszer felülről vezérelt: az egyetemek, főiskolák sokszor olyan ismereteket követelnek meg a jelentkezőktől, amelyeket normális esetben épp a felsőoktatásban kellene megtanulniuk – mondja Magyar Bálint oktatási miniszter. – A középiskolák kétségbeesetten próbálják tartani az iramot, miközben a folyamat tovább hat lefelé. Az általános iskolákba olyan anyagok oktatása “szivárog le”, amelyek messze meghaladják az adott életkorban szükséges tudásszintet, miközben kisiskolás korban a kellő alapok megszerzésére nem maradt idő.
Emiatt a gimnazisták harminckilenc százaléka egyetemi előkészítőkre jár. Mivel ennek költségeit nem minden szülő engedheti meg magának, fennáll annak a veszélye, hogy a tehetősebbek gyerekei előnybe kerülnek.

– Az egésznek ráadásul több nagyon rossz üzenete is van – folytatja a miniszter. – Azt sugallja a gyereknek, a te iskolád nem tud téged megtanítani arra, ami nekünk kell. Mi viszont tudjuk a titkot, mitől fognak téged fölvenni, és ha fizetsz, eláruljuk.

Az intézmények az előkészítő tanfolyamok szervezésével anyagilag is jól jártak. Miközben az egésznek nem volt semmi értelme, hiszen amióta a felsőoktatás “fejpénzt” kap a diákok után, egyre gyengébb felkészültségű tanulókat is kénytelen felvenni. Ma az érettségizettek csaknem fele továbbtanul, sokukat egészen alacsony pontszámmal veszik fel. Ettől a ténytől függetlenül, a magasra állított mércével mindeddig sikerült frusztrálni az oktatási folyamat szereplőit. Méghozzá azért, mert a felsőoktatási intézmények mindeközben nem szeretnének lemondani a minőségi oktatásról. Az ellentmondásnak a jelenlegi rendszerben nem volt feloldása.

Lássuk, ideális esetben mi várható az érettségi reformjától! Szebedy Tas, a Gimnáziumok Országos Szövetségének elnöke, a Városmajori Gimnázium igazgatója szerint, a kétszintű érettségi bevezetése lehetővé teszi, hogy elkülönüljön a mindenki számára elérhető, könnyebben teljesíthető alapérettségi (középszintű), illetve a felsőoktatási képzésre belépőt jelentő emelt szintű érettségi.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top