Aktuális

Elvesztette ártatlanságát – II. rész







Exbarátjával, Justin Timberlake-kel
Kényelmetlen erényöv

Britney második albuma, az Oops!… I Did It Again ismét hozta a tőle elvárt profizmust: fülbemászó, vidám popdallamok, könnyed balladák és szexuálisan bizsergető, ám mindig a határokon belül maradó videoklipek. Az énekesnőnek azonban a rózsaszín cukormáz alatt egyre kényelmetlenebb volt a rá osztott szerep. A világsajtó még tizenkilenc évesen is többet foglalkozott a szüzességével, mint a zenéjével. Szerelmével, Justin Timberlake-kel, az N’Sync fiúegyüttes frontemberével is folyamatosan rivaldafényben voltak.

Rá egy évre a harmadik lemez már a lázadás jegyében született. Britney egyre inkább levedlette puritán imidzsét, és immár érettebb nőként próbálta megtartani rajongótáborát. Bár a lemez már nem fogyott úgy, mint az előző kettő, a popcsillagnak sikerült egy rövid időre ismét felkapaszkodnia a lemezeladási listák élére. Kicsit később az önmagát kereső lány a mozivásznat is megpróbálta meghódítani, de az Álmok útján című film nemcsak a kritikusok, hanem a rajongók körében is csúfosan megbukott. A szakmai sikertelenséggel párosult, hogy a felnövő Britney egyre inkább “ciki” lett az amerikai fiatalok körében, és Justin is szakított vele, talán, mert megunta mellette a szűzi életet.







Mindenki róluk beszélt: Madonnával a színpadon
A show folytatódik…


Muszáj volt megújulnia. Követte hajdani Mickey Mouse Klub-os társai példáját, és ő is megszabadult a habkönnyű popzene kötöttségeitől. Nemrég megjelent negyedik lemezében végleg felhagyott a régi szereppel. Kirúgta korábbi lemezeinek producerét, Max Martint, és ma már egy fiatal, szexuálisan fűtött nő énekel a huszonéves korosztálynak. “A jövőben már nem akarok felelősséget vállalni kisgyerekek tetteiért. Imádom őket, tényleg tündériek, de én már felnőttem, ezért a dalaim olyan témákról szólnak, amelyekhez egy hétéves nem kötődik. Nemrég múltam huszonegy, természetes, hogy egyre többet gondolok a szexre.” A lemez tavaly novemberben jelent meg, az első dalt Britney példaképével, minden idők talán legnagyobb átváltozóművészével, Madonnával énekelte. A két énekesnő hatalmas felhördülést okozott, amikor az amerikai zenetévé gálaestjén szájon csókolták egymást. “Nem tehetek róla, hogy az emberek lenéznek, és szerintük egyetlen célom az, hogy írjanak rólam az újságok. Én előadóművész vagyok, ez a munkám. Vegyük például a csókot Madonnával! Az is a produkció része volt, csak a munkánkat végeztük, az újságok haraptak a témára.” Januárban ismét Britneyről szólt minden, amikor a popdíva egy őrült délutáni buli után “brahiból” összeházasodott gyerekkori barátjával, Jason Alexanderrel. A fiatalok az “igen”-t a futószalagon köttetett esküvőkről elhíresült Las Vegas-i Kicsi Fehér Kápolnában mondták ki, majd két nap múlva fel is bontották a házasságot. A huszonegy éves lányban ismét csalódtak a kiábrándult kisvárosi anyukák, az időközben megedződött sztár azonban kiállt az igaza mellett: “Nem lehet mindenkinek megfelelni. A lelkipásztorom nemrég azt nyilatkozta, hogy csalódott bennem. Nem igazán értem, miért. Csak egy ember vagyok. Tudom, hogy neki megvannak a maga baptista elvei, de nekem is vannak elveim, és nem biztos, hogy rosszak. Egyébként, ha belegondolunk, manapság épp a vallás miatt törnek ki háborúk”. 2004-ben az énekesnő ismét a sikerlisták élén mosolyog. A popkirálynővé érett Britney jelenleg világ körüli turnéján mutatja be azt, amit igazán tud: énekel és táncol. A The Onix Hotel Tour május 23-án hazánkba is megérkezik, az interneten ódákat zengenek a műsor színvonaláról.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top