Ez volt a legnagyobb probléma az elmúlt harmincegynéhány év alatt?
A rendetlenség és a szerencsejáték. A mai napig emlékszem, mit éreztem akkor, mikor a hároméves fiammal egy cipőboltban álltunk, két kis tízcentis cipő fölött. Háromszázharminc forintba került volna, de nekem összesen volt háromszáz forintom! Abban az időben Robi képes volt egy futamra föltenni öt-hétezer forintot, a havi fizetésünk dupláját.
Hogy tudta átvészelni a házasságuk az ilyen pillanatokat?
Robi kitartása, ereje, ragaszkodása miatt maradtunk együtt.
Volt olyan pillanat, amikor komolyan be akarta fejezni?
Egyszer minden addiginál nagyobb adósságot csinált. Előtte megbeszéltük, hogy együtt megadjuk a tartozásokat, és aztán legyen vége. A következő évad elején jött egy véletlen telefon, és kiderült, hogy csak az adósság egyharmadát vallotta be.
Mit csinált?
Elküldtem. Befejeztük, vége mondtam, pakolj össze, és menj el! Megkérdezte, hova? Mondtam, hogy az apunál az ő papájánál van egy szobád. Összeszedett két zacskó holmit, elbúcsúzott, elment. Ez történt éjjel egy körül, negyed négykor csöngött a kaputelefon, beleszólt Robi: Nem hoztam zoknit. Mit válaszolhattam volna?
Ez volt az utolsó krízis?
Annyi szerethető dolog van benne, hogy mindig ugyanaz lett a vége: muszáj megbocsátani. Együtt mégiscsak jobb. Ha a másik ember ennyire bájos, ragaszkodó, családszerető, ráadásul hihetetlenül tehetséges és még szereted is, akkor a végsőkig ragaszkodsz hozzá.
Ezt nevezik szerelemnek. Pedig azt mondják, a szerelem elmúlik.
Talán ilyen hosszú idő után már nem is a kapcsolat, a szerelem fizikai része az érdekes. Robinak minden hangulatában szüksége van arra, hogy fölhívjon, és részletesen elmondja, kivel miről beszélt, ő mit mondott, az illető arra mit válaszolt. Mindenben szüksége van a közlésre, a véleményre. Ezek egy nagyon biztos kapcsolat jelei.
Hányszor volt szerelmes?
Én?
Igen.
Sajnos, én nagyon-nagyon szerelmes típusú ember vagyok! Egyszer ötéves koromban belázasodtam, hogy a szomszéd fiú ne hagyjon egyedül. Élt Kaposváron egy fiú, aki megszólalásig hasonlított Kozák Andrásra. Olyan szerelmes voltam belé, hogy amikor megtudtam, hol lakik, a házuk előtt bujkáltam, vajon nem tudok-e belesni a függönyrésen. De Robi ablaka alatt is elmásztam négykézláb, mikor tudtam, hogy van nála egy lány. Akkor még másnak udvarolt.
Hogy kerültek össze?
Segédszínészként dolgoztam a kaposvári színházban, bár nem voltam egy hosszú lábú nő, imádtam táncolni, sokszor szerepeltem a tánckarban, a kórusban, énekeltem, kis prózai szerepeket is kaptam. Az akkori barátnőm, Bessenyei Zsófi, megmutatta a fényképét láttam, hogy egy kerek arcú, kedves fiú, éreztem, hogy más, mint a színészek többsége, és magamról is ezt gondoltam. Reménykedtem, hogy hátha lesz valami közös rezgés.
És azonnal rezegtek?
Amikor megérkezett a második produkció olvasópróbájára, én már ott topogtam a portán. Leplezetlenül örültem neki, és megpusziltam. Szerinte a nyakába ugrott egy vadidegen nő, és hanyatt esett. Ez nem igaz, de Robi mindenből sztorit csinál.
És ezzel el is dőlt a sorsuk?
Nem. Először másnak udvarolt, azt még ki kellett bírnom. Aztán annak vége lett, és én jöttem.
Sokáig minden filmjében szerepelt.
A korábbi forgatókönyvírói nagyon szerettek, és mindig beleírtak egy karaktert számomra. A mostani filmjében nincs ilyen figura, és Robi lenne az utolsó, aki csak azért osztana rám szerepet, mert a felesége vagyok. Időm se lenne forgatni. Négy bemutatóm volt idén, a legutóbbi a József Attila Színházban Méhes László Primadonnák című bohózata. Itt életemben először egy darabban játszhatom Sztankay Istvánnal. Hatvanöt óta vagyok a pályán, és most először találkozunk a szakmában. Diáklány koromban olyan szerelmes voltam bele, mint egy ágyú. Az Egy hölgy a Maximból, avagy Osztrigás Miciben pedig Bodrogi Gyulával kerültem ugyanígy össze.
Akkor most végre megkérdezem, amit az elején akartam…
Igen, ez nagyon fontos nekem! Kilenc év után ismét társulati tag vagyok. Leszerződtem a Mácsai Pál vezette Madách Kamarához, amely nemsokára az Örkény Színház nevet veszi föl. Végre megint van gazdám. Nagyon hiányzott.
Kedves Pogány Judit, sok boldogságot!
Köszönöm.