Prostituált lettem a fiamért!

A levelek közül csak egyetlenegy volt ítélkező, pálcát törő. A többi? Ötletek, munkalehetőségek, töprengések… Ezekből nyújtok át egy csokornyit. Mert meggyőződésem, hogy az emberekből nem halt ki a segítőkészség! Nem igaz, hogy a megdöbbenés, a szánalom nem váltja ki a többségből, hogy tennem kell a bajba jutottért!

Ilyen a világ

“A levél legmegrendítőbb sora az volt, amikor a hölgy csak kérdezett: “Nem furcsa, hogy kurvának jó egy közel ötvenéves (diplomás) nő, de munkaerőként már leírandó?” Tényleg őrület, hogy a cégek leöregezik a tapasztalattal, tudással rendelkező középkorúakat – akik a zeniten tudnának teljesíteni, hiszen már kevesebb rajtuk az otthoni teher –, őrület, hogy nálunk már a harmincasok is az öregedéstől tartanak, mert féltik az állásukat az “olcsóbb” huszonévesektől. (A saját húgom példa erre!) Micsoda beteg világ! Nem hiszem, hogy ezt okos törvényekkel ne lehetne befolyásolni! Én harmincnyolc éves vagyok (tolmács), biztos megélhetésem van, de állásötletem nincs. Legfeljebb ruhákat tudok küldeni a hölgynek, és biztatom! Ne veszítse el az önbecsülését – bármilyen rabszolgasors jutott most osztályrészéül –, normális ember nem ítéli el! És bízzon abban, hogy e cikk majd “állást terem”, hiszen rengetegen olvassák a Nők Lapját! De mi lesz azokkal, akik nem mernek írni, akik csöndesen belehalnak a mellőzöttségbe és a szegénységbe?” Mátrai Zsóka (Budapest)

Akik egyedül nevelnek

“Megrázott a levél, de közben – a lelkem mélyén – örültem annak, hogy a kedvenc lapomban végre olvashatok egy egyedül nevelő szülőről is. Az újságok (a tévék) agyonhallgatják, hogy százezrek váltak el, százezrek nevelik egyedül a gyereküket! Több, hasonló cipőben járó, normális, rendes nőt ismerek, akik az ősi mesterségből tartják el – férj nélkül – a gyereküket” – írta a hölgy. És én hiszek neki! Magam is ebbe a csapatba tartozom, bár nekem van munkám (így nem kell magamat árulnom). De minden hónapban borotvaélen táncolok! Én maradtam a lakásban a lányaimmal, így rám maradt az együtt felvett kölcsön is. A főállásom mellett még két állásom van. Életem egyetlen(!) célja, hogy a két lányom ne szenvedjen hiányt, és tanulhassanak. Öt éve nem voltam szabadságon… Szerintem a hölgynek nem szabad feladnia, keressen tovább (kitartóan, összeszorított foggal) állást!” Egy küszködő édesanya

Prostinak lenni…

“Iszonyatos lehet prostituáltként dolgozni! Amikor azt olvastam a levélben, hogy “undorodom magamtól, néha hányok, amikor elmegy a vendég, és fogytam húsz kilót”, komolyan mondom, kirázott a hideg. Korábban azt gondoltam, hogy csak abból lesz kurva, aki lumpen családban nő fel, akinek a mikrokörnyezete olyan, hogy már kiskorában megismerkedik a bűnnel, a lopással, a csalással, önmaga árulásával. És lám, a levél írója valaha szemben állt húsz-harminc gyerekkel, és tanította őket! Kétségbeejtő! A férfiaknak miért van szükségük pénzért vett szerelemre? (Dehogy szerelemre, inkább egy aktusra!) Nem érnek annyit, hogy megszerezzenek egy olyan nőt, aki önmagukért szereti őket? Kik veszik igénybe az ilyen szerencsétlen nők szolgáltatásait? Erről is írhatnának (hasonló őszinteséggel)!” tuci@

Küldje el a Parlamentbe!

“Megáll az ész, korábban – V. Kulcsár Ildikóhoz hasonlóan – én sem tudtam elképzelni, hogy ilyesmi megeshet 2004-ben! Csak Victor Hugo Nyomorultakjában vagy Dickens és Dosztojveszkij regényeiben fordulhat elő… Halálosan fel vagyok háborodva! Tudja, kedves Ildikó, mit tennék az Ön helyében? Ezt a cikket elküldeném az összes parlamenti képviselőnek – egyetlen embert, pártot sem hagynék ki! – (hátha nem olvasnak mind Nők Lapját.) Talán önvizsgálatot tartanának: eleget tesznek-e ebben az uniós országban a margóra szorultakért?” F. Henriett, harmadéves egyetemista

Véleményeiteket várjuk a “Prosti lettem a fiamért” topicban, itt!