Az én történetem…
“Ápolónőként végeztem, sebészeten helyezkedtem el. Hamar rájöttem, kevés a fizetés és az elismerés, tehát dolgoztam egy öregek otthonában is, és a gazdag nagynénémhez jártam vasalni. Amit így összeszedtem, az sok volt az éhen haláshoz
Közben anyuékkal laktam (öten huszonnyolc négyzetméteren). Aztán a raktáros megvádolt, hogy hazavittem egy tekercs leukoplasztot. Betelt a pohár. Felmondtam, majd feladtam egy hirdetést, hogy fiatal ápolónő magánbetegek ápolását vállalja. Jöttek a telefonok: férfiak hívtak, a külsőm felől érdeklődtek. Eleinte lecsaptam a telefont, de a pénzem fogyott. Aztán egy szimpatikusnak tűnő férfival találkoztam. Hotelba mentünk. Egy óra alatt megkerestem annyit, amennyit a kórházban egy hónap alatt! Utáltam magam. Utáltam anyuékat, hogy rám erőltették az egészségügyi szakközepet, utáltam a férfit
Egy hónapig éldegéltem, a pénz megint fogyott. Ekkor már tudtam, prostituált leszek. Eleinte nagyon jól ment. Új hús voltam a piacon, kialakult a törzsvendég-köröm. Lakást béreltem, jogosítványt szereztem, mentem házhoz is. Eleinte kispolszkival, most gyönyörű Toyotával. Ma már jelentősen visszaesett az igény, mert már huszonhat éves vagyok. Sok a szép, tizenhat-tizenhét(!) éves lány közöttünk, egyre többet kell nyújtani. Ma nemcsak a testemet akarják, hanem a lelkemet is! Van olyan vendégem aki hatvanhárom éves, és azt hiszi, szerelmes vagyok belé, csak ő van nekem. Megtanultam hazudni. Azt mondom nekik, amit hallani szeretnének. Áldozatok vagyunk? Nem tudom. De egy átlagnál kicsit jobb életért eladjuk a büszkeségünket! Nincs magánéletünk. Nincsenek barátaink a titkolózás miatt… Azzal nem lehet dicsekedni, hogy főállású kurva vagyok! Meddig csinálom? Amíg egy férfi is akad, aki kívánatosnak tart. Nem kérem, hogy válaszoljon, de jólesett magamból kiírni az életemet. Tisztelettel: L 666
Szívből köszönöm a leveleiket, köszönöm, hogy oly sokan ajánlottak állást a levélírónak! Valamennyi levelet továbbítottam neki, és tudomásom szerint ő megpróbál mindenkinek válaszolni. Kedves Olvasók, ez a történet jól végződött. Egy nagy cég vezetője (utazás előtt, a repülőtérről telefonált a szerkesztőségbe) recepciós állást ajánlott az angolul és oroszul beszélő hölgynek, és ő rövidesen munkába áll! A megpróbáltatásainak remélhetőleg vége. De kérem, folytassuk a beszélgetést! Mondjátok, mi lesz a többiekkel? (Várom leveleiteket!)
