Aktuális

“Egy kép többet mond, mint ezer szó”

A fent idézett mottó nem újságírói bravúr, hanem az amúgy bürokratikus nyelvezetet kedvelõ Európai Bizottság dohányzás elleni kampányáról szóló legutóbbi döntés költõire sikeredett címe.







A kanadai kampány a várandós mamákat is figyelmezteti

A dohányzás káros az egészségre! Az unalomig ismételt szlogen jelentésével tisztában van mindenki, annak igazságát még a legelszántabb dohányos sem vitatja. Mégis sokan hódolnak e szenvedélynek. E passzív tudás tehát, úgy tűnik, nem elégséges ahhoz, hogy a dohányzásnak hódoló milliókat lebeszélje, a még nem füstölő, ám veszélyeztetettnek tekinthető sokaságot pedig elrettentse attól, hogy rágyújtson egy szál cigarettára, majd sorban a többire.

Vélhetően imígyen elmélkedett az Európai Unió kormánya is, amikor meghozta legutóbbi döntését. Az újdonsült szabály arra ösztönzi a szervezet 25 tagállamát, hogy a cigarettásdobozokon a figyelmeztető feliratok mellett vizuális eszközökkel is harcba szálljon a dohányzás ellen. De mi történt eddig?







Az unalmas szlogentől a gyászkeretig


Az Unió a mostani és korábbi rendelkezéseiben is a tengerentúli – kanadai, amerikai és brazil – példákat követte. Egy három éve kelt brüsszeli iromány rendelte el az uniós tagállamok és azok dohánytermék-gyártói számára, hogy 2003 szeptemberétől úgynevezett egészségügyi figyelmeztető feliratokkal lássák el a cigarettásdobozokat.

A precíz brüsszeli bürokraták – akárcsak tengerentúli társaik – azt sem bízták a véletlenre, mit tartalmazzon a figyelmeztető felirat, és a külcsínt is szigorú szabályokhoz kötötték. Körülbelül 20 jelmondatot fogalmaztak meg, felülírva ezzel a semmitmondó „A dohányzás káros az egészségre!” szlogent.

A figyelmeztető feliratokat a szabályok szerint fehér alapon, a köznyelvben gyászkeretnek becézett boxban, fekete betűkkel, meghatározott betűmérettel és -típussal kell elhelyezni a cigarettásdobozokon úgy, hogy a csomagolás elülső felének legalább 33, fonákjának minimum 50 százalékát lefedje. Ma ezeket a feliratokat olvashatja minden hazai dohányos a Magyarországon gyártott cigarettásdobozokon is.

…és a vizuális elrettentés

Nem telt el sok idő, és megérkeztek az első közvélemény-kutatási eredmények, amelyek a gyászkeretek hatékonyságát vizsgálták. Az eredmény lehangoló: a dohányosok nagy részét hidegen hagyják a nagyméretű, gyászkeretes feliratok, egy csekély hányadukat pedig egyenesen irritálják a dohányzás valódi veszélyeit latolgató szlogenek. Ami a legfontosabb: a dohányosok több mint 80 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a feliratok egyáltalán nem sarkallják a leszokásra.


Mit volt mit tennie az uniós bürokratáknak, új megoldások után kellett nézniük. A keresgélés során az uniós polgárok egészségéért felelős illetékesek egészen Brazíliáig és Kanadáig mentek, ahol a cigarettásdobozokat már jó ideje elrettentő fényképekkel illusztrálták. A képeken többek között a tüdőrák utolsó stádiumában lévő beteg, vagy például infarktuson átesett szív látható. Ráadásként a kanadai hatóságok lenyűgöző adatokkal is szolgáltak arról, hogy a fényképek megjelenése óta felgyorsult a dohányzásról leszokók arányának növekedése.

Több sem kellett az Európai Unió megfelelő hatóságának: a vizsgálódást gyors ütemben a döntés megszövegezése követte. Az EU direktívája nem teszi ugyan kötelezővé a fényképes elrettentés eszközének bevezetését az egyes tagországokban, a trendet figyelve azonban egyértelmű: nem sokáig ülnek nyugodtan a dohányosok babérjaikon. Rövidesen nap mint nap szembesülni fognak tevékenységük nem túl szívderítő eredményeivel.

Füstmentes bárok





Időközben nagyot haladt a kor a tengerentúlon. A dohányzás elleni kampány hevében újabb megoldásokat vettetek be jelenlegi és leendő dohányosokat megcélozva. A dohányzás tiltásának hulláma először az ír partokat érte el. A szigetországban az amerikai példán felbuzdulva megtiltották a dohányzást a vendéglátóipari üzemegységekben. Az intézkedés komoly felháborodást váltott ki az aktív dohányosnak mondható szigetországban. Az ír példán felbuzdulva aztán az Európai Unió is felvetette, hogy egy központi rendelettel az egész Unió, így Magyarország területén is betiltaná a dohányzást a bárokban, éttermekben.
Az ágazat képviselőinek persze a hír megjelenése is elég volt ahhoz, hogy testületileg tiltakozzanak Brüsszelben a készülő tervezet ellen. A vendéglátó-ipar képviselői csődökkel, a munkahelyek tömegének elvesztésével fenyegetve próbálta és vélhetően próbálja a mai napig elvenni a kedvét az Európai Bizottságnak a törvényszöveg tollbamondásától.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top