Tildával az edzõteremben

A tizenkilenc éves lány a sorozat mellett főiskolára jár, színpadi álmokat dédelget, és ha kifogna egy aranyhalat a folyóból, anélkül, hogy kívánna valamit, visszadobná. Kívánságai nincsenek, akaratereje annál inkább: hetente háromszor edzeni jár, hogy megőrizze karcsú alakját. Ez alkalommal mi is elkísértük a konditerembe.

– Nyolc évig röplabdáztam, azután aerobikoztam – magyarázza, amint copfba teszi a haját, belép a terembe, és elkezd bemelegíteni. – Amikor bekerültem a sorozatba, kevés időm jutott a sportra, de az alakomon kezdtem felfedezni a mozgás hiányát. Így, ha törik, ha szakad, hetente háromszor kondizom.
Közben már az erőgépeket próbálgatja, súlyzókat emel, kezdi megdolgoztatni a kar- és hátizmait.

– Erőgépen kezdesz. Kemény lány vagy?

– Sokszor érzem úgy, hogy keményebbnek kellene lennem. Érzékeny, néha kicsit hisztis vagyok, s időnként munka közben is kibújik belőlem a gyerek. Véletlenül csöppentem a filmezésbe: versmondó-versenyen voltam Győrött, amikor anyukám felhívott, hogy a Barátok közt produkció válogatást rendez. A hajnali busszal “feljöttem” Pestre, némi bolyongás után megtaláltam a helyszínt, és a válogatás után megkaptam a szerepet. Próbatételnek gondoltam a válogatót. A Színművészeti Egyetemre készültem – énektanárhoz, táncórákra jártam, már kis “repertoárom” volt –, s kíváncsi voltam, hogy van-e olyan kisugárzásom, amelyre a szakmabeliek felfigyelnek.

– A színházról lemondtál?

– Egyáltalán nem, hiszen ez a gyerekkori álmom. A sorozat miatt nem tudtam felvételizni a színművészetire, ám remélem, egyszer majd színpadi szerepet is kaphatok. Munkám mellett az Általános Vállalkozási Főiskola vállalkozásszervező szakán tanulok. Csupa hasznos dolgot sajátítok el ott, hiszen ma már elvárás, hogy az ember értsen a cégalapításhoz, a könyveléshez. Élvezem a sulit, s bár az előadásokra sajnos ritkán tudok bejárni, rendszeresen tanulok az évfolyamtársaimmal a vizsgákra. Tartalmasak a napjaim, szeretem a munkámat, és élem a húszéves csajok életét. Szombatonként bulizom a barátaimmal.

Ahogy emelgeti a súlyzót, figyeli magát a tükörben. Szerintem tetszik neki a látvány, bár ő nem ért egyet velem.

– Nem tudok úgy elmenni egy tükör előtt, hogy ne néznék bele – mosolyog. – Azonban általában nem vagyok elégedett azzal, amit látok. Mindig találok magamon valami hibát.

– Azt hallottam, annyira boldog voltál, amikor a sorozatba kerültél, hogy róttad a buszon, villamoson a köröket, felismernek-e az emberek…

– Úh, ez nem igaz! Azért járok tömegközlekedéssel, mert nincs autóm! Persze, örülök, ha megismernek az utcán, érdekelnek az emberek, és szívesen beszélgetek ismeretlenekkel, hiszen így érdekes sorsok tárulnak fel előttem, ezekből később talán majd beépíthetek egyik-másik szerepembe. Igyekszem tanulni mindenhol, mindenkitől: a járókelőktől, az operatőröktől, a színészektől. Még nem érzem magam felnőttnek, de igazán nem is szeretnék felnőni.

– Mégis elköltöztél Dabasról, a szülői házból.

– A fővárosban bérelünk lakást egy barátnőmmel, így gyorsabban beérek a forgatásokra, és tovább alhatok reggelenként. Hétvégenként gyakran hazamegyek a szüleimhez. Most élvezem, hogy saját magamról kell gondoskodnom. Igaz, a lakótársnőmmel már tervbe vettük, hogy kiírjuk a hűtőre: “Sugárzásveszély!”, mert általában kicsit sokáig tároljuk benne az ételeket…

– Hogyhogy nem a barátoddal, Babicsek Bernáttal, a jelenleg tavaszi szünetet tartó Szeress most! című sorozat szereplőjével költöztél össze?

– Fél éve járunk együtt, még korai lenne az összebútorozás. A Barátok közt és a Szeress most! ismerkedő partiján találkoztunk először, szimpatikusak voltunk egymásnak, és elkezdtünk moziba, színházba járni. Lassan melegedett a barátság szerelemmé, s már ismerjük egymás szüleit is.