nlc.hu
Aktuális
Tanuld, mint egykor anyanyelved!

Tanuld, mint egykor anyanyelved!

Tíz év alatt az egyik legismertebb „alternatív” nyelvoktatási módszer lett a Relaxa VillámMódszerbõl. Makara György, az új pályára lépett mérnök kandidátus fejlesztette ki munkatársaival.

Makara György
– Úgy gondoltam, ha a megértett mondatok sokaságából fedezzük fel anyanyelvünket, működnie kell ennek más nyelvvel, felnőttkorban is. Csak meg kell mondani ehhez a mondatok jelentését előre – magyarul! – mondja Makara György. – Az alapgondolat bevált, magyar világújdonság lett belőle. Az évek során mindez egy új nyelv- és tanuláselmélethez vezetett, melyet Szimu című könyvemben írtam meg.

A VillámMódszer első változata még csak az önálló nyelvtanulást szolgálta. Ideálisnak bizonyult elfoglalt embereknek, vagy otthonukban dolgozó anyáknak. Csoportban, tanárral persze könnyebb. Öt éve alakult meg az Első VillámNyelviskola. A napi 4 órás csoportok a legnépszerűbbek, nyáron pedig a 14 napos, 8 órás szuperintenzív angol, francia, német tréningek. A módszer sokat változott, de a lényege megmaradt: nem verítékkel tanítja a nyelvet. Nem kell szavakat biflázni, mondatokba rendezgetni, drillezni. Nem kell házi feladatokat készíteni. Mindent, amit kell, bent a nyelviskolában végeznek el – magyarázza Makara György.

Ott jártamkor éppen beszéltető-ügyesítő gyakorlás folyt. A tanteremben komputer. Anyanyelvi színészek hangja szól, közben a mondatot projektor is kivetíti. Kényelmes, puha babzsák-fotelekben ülnek a tanulók. Látják, hallják, és nyomban fennhangon elismételik az elhangzott mondatot. Karmesteri pálca van a tanár és a nyelvtanuló kezében is. Mozdul, követi a beszéd ritmusát. Sorjáznak a mondatok – ezernél is több egy-egy óra alatt. A nyelvi panelek szinte automatikusan rögzülnek. Néha megállnak, a tanár néhány módosítási lehetőséget is megmutat a mondaton, és mennek tovább.

Az új leckék „tanító lehallgatása” után a régiek szövegével folyik ez a gyakorlatozás, és van persze írás, ismeretlen szövegek olvasása, hallgatása, felolvasás, nyelvtörő és daltanulás, mondatok csűrése-csavarása, nyelvtani rendszerezés, feladat-kidolgozás és társalgás – telefonon is.
Az egyik nyelvtanár szerint módszerük azoknak a kezdő vagy újrakezdő nyelvtanulóknak is kiváló, akiknek korábban élete kudarca volt a nyelvtanulás. Szerinte hallgatóik bátrabban beszélnek, és spontán módon használják a nyelvi szerkezeteket.

Dohár Péter
Társkeresésre sem rossz

A nyelviskolák vezetőinek tapasztalata szerint a nyelvtanulás életforma, életstílus is lehet.
– Vannak munkanélküli csoportjaink, olyan emberek, akik elvesztették az állásukat, sokan a hitüket is – nem az a motivált csapat – mondja Dohár Péter. – Mégis összekovácsolódnak, lelkesek, még az életkedvük is visszatér. Sokan a nyelviskolában ismerkednek, mivel itt, a szituációs játékok során sokkal felszabadultabbak, mintha az anyanyelvükön kellene megszólítaniuk egymást. Vannak olyan csoportok, akik kifejezetten a társaság, a kávéházi hangulat miatt jönnek össze. Ha valaki magántanárnál tanul, attól a gátlásai még nem fognak oldódni, erre sokkal jobb a társas „terápia”. Jó páran azért járnak ide, mert a nyelvtanulás az életük részéve vált. Sok a közös programunk, most például, június elején, hat csapatunk indul a maratonváltón!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top