Amit a gyerek gondol

Tény, nagyon sok a válás. Tavaly több házasságot bontottak fel itthon, mint amennyit megkötöttek. A kérdés csak az, hogy akkor mire kell felkészíteni a gyerekeket? A kulturált válásra, vagy a kulturált, szeretetteljes együttélésre?
– Egy gyerek alapjában derűs és életvidám lény, őt eleve kudarcra kondicionálni szerintem nagyon rossz – ingatja a fejét Horváth Judit. – Tájékoztatni kell arról – ha kérdez –, hogy van ilyen, de nem szabad, hogy ettől szorongjon. A gyerekeket a jó kapcsolatokra kell felkészíteni, arra, hogy azt tartsa állandónak, ami szeretet, együttműködés, átkarolás, és a válásról gondolja azt: egyedi. Erre egy elvált, kudarcot átélt szülő is képes, még akkor is, ha a segítő intézmények nem alakultak ki, vagy gondokkal küzdenek mindenütt. Nehéz, de aki gyereket vállalt, annak bizony ezt a folyamatos önvizsgálatot, erőfeszítést, utánaolvasást nem szabad megspórolnia, hiszen egy generáció magabiztossága, hatékonysága dől el ilyenkor.

Ahogy a gyerekek látják:

„A szüleim nem váltak el, de volt egy időszak, amikor mindennaposak voltak a durva veszekedések. Bár már kibékültek, nem tudom elképzelni, hogy összeházasodjam valakivel. Mindig arra gondolnék, hogy ez nem tart örökké, ahogy a szüleimnél sem, és egyszer csúnya vége lesz. Ezért nem is akarok megnősülni, így nem fogok elválni sem.”
(17 éves fiú)
*
„Mivel a szüleim többször elváltak, próbálom úgy alakítani az életem, hogy ez velem ne történjen meg. Másrészt ezáltal az én kapcsolataimban sem fogom lehetetlenként kezelni a dolgot, hiszen kezdettől fogva természetes, hogy ha nem megy, hát nem megy. Ennek ellenére megpróbálom ezt elkerülni.”
(17 éves lány)
*
„Mivel eddigi életem során semmilyen problémám nem született abból, hogy a szüleim külön élnek, biztos vagyok benne, hogy egy szülő is képes biztos családi hátteret biztosítani. Ha nekem lesz családom, abban az esetben fogok elválni, ha a gyerekem vagy olyan kicsi, hogy nem érti még a helyzetet (ahogy ez velem történt), vagy már van olyan idős, hogy a válás és az ebből adódó új helyzet nem jelent gondot számára. A kettő között a gyerek miatt együtt kell maradnunk. De hogy én csonka családban nőttem fel, nem jelenti azt, hogy az én gyerekeim is abban fognak.”
(17 éves fiú)
*
„Én olyan házasságban szeretnék élni, mint a szüleim, és annyi gyereket is szeretnék, mint a mi családunkban van (4). Csak attól félek, mi lesz, ha nem találok olyan jó férjet, mint az édesapám. Elválni soha nem szeretnék.”
(17 éves lány)
*
„Véleményem szerint a házasság nem más, mint egy fölösleges szertartás, amely mára elvesztette az értékét. Bár a szüleim máig házasok, talán a korábbi veszekedések miatt érzem úgy, hogy ha két ember szereti egymást, nincs szükség arra a papírra. Ettől semmi sem fog megváltozni, nem lesz se több, se kevesebb a két ember. Ráadásul mindenképpen ad egyfajta lökést, ha valakinek elválnak a szülei, s azután talán ő is könnyebben választja ezt a megoldást.”
(17 éves fiú)
*
„Főleg a szülőknek mondom, hogy háromszor is gondolják át a válást, ha van egy fiatal gyerekük, mert az ő életét fogja a legjobban befolyásolni. A legjobban.”
(17 éves fiú)
*
„Annak ellenére, hogy ma már egyre természetesebb, hogy egy szülő neveli a gyereket, szerintem egy családhoz mindenképpen két szülő kell. Mindkét szerepet soha nem töltheti be egy személy. Ha egy gyerek így nő fel, talán éppen azért szeretne mindenképpen házasságban élni, hogy az ő gyerekének ne legyen olyan élete, mint neki volt.”
(17 éves lány)