“Ki merem mondani: boldog vagyok!” – II. rész

– Még egyszer? Még ötször! De büszke lettem magamra, amióta hozzájárok. Úgy érzem, erőmön felül teljesítek, és ez egész napra jó érzést ad. Ez objektíven mérhető teljesítmény, szemben a színházi munkámmal. Ott mindig az én lelkiismeretem a mérce. A sportban pedig az, hogy le tudok-e futni egy margitszigeti kört, vagy sem.

– Reggelente mennyi idő alatt öltözöl fel? Amikor látlak, mindig nagyon eredeti vagy.

– Nem érdekel a divat. Igyekszem a trendeket a saját ízlésemhez igazítani. Az újdonságok közül „kicsipegetek” egy-egy darabot, amelyik illik hozzám, és azt kombinálom a már meglévő cuccaimmal. De tetőtől talpig az utolsó divat szerint sosem látsz. Ha külföldön vagyok, például mindig veszek valamit, amiről akkor úgy érzem, nem tudnék nélküle élni. Utoljára Velencében találtam egy igazi tavaszi, sárga-piros-rózsaszín övet és egy pénztárcát. Annyira giccses, hogy már szép.

– Az anyukád egy butikban dolgozik, szokott riadóztatni, amikor megjön az új kollekció?

– Inkább félretesz nekem ezt-azt. Na, persze pont azok általában nem tetszenek. De szeretek hozzá bemenni, jó látni, ahogy kiteljesedik ebben a munkában. Élvezi, hogy tanácsokat ad, amit a nők elfogadnak, sőt, kikérik a véleményét. Hatvannégy éves, és nagyon vagány nő. Az ő példáján látom, hogy sosem szabad megállni, feladni, lezárni az életet, mindig tovább kell menni az utunkon.

– Gyakran beszéltek?

– Mindennap. Ő főzi a világ legjobb krumplifőzelékét, amiből mindig van egy mirelit adag a hűtőmben, mert megőrülök érte. Gondoskodik rólam, és ez nagyon jó érzés, csak van, hogy nem tudom eléggé viszonozni. Okos tanácsokkal is ellát, igaz, sosem fogadom meg őket. Szégyellem is magam emiatt, de egyszerűen csak a saját káromon vagyok képes tanulni.

– Az új lakásodat is egyedül választottad?

– Választani egyedül választottam, de a családom segítsége nélkül nem tudtam volna megvenni. Mindig is ilyen otthonra vágytam. Nagypolgári lakás egy régi bérházban, közel a színházhoz, hogy haza tudjak menni a próbák között. Napos és óriási nagy lett, mert kivetettem a falakat, hogy legyen tér. Levegő, az van, bár bútoraim még nincsenek, egy méretes ruhásszekrény például jól jönne már!

– Ha ilyen nagy, ide akár gyerekeket is szülhetsz.

– Nem, kertes házba szeretnék majd gyerekeket szülni – konkrét elképzeléseim vannak ám! Ez a következő tíz év terve.

– Makacs vagy?

– Nagyon. Amit egyszer a fejembe veszek, azt véghezviszem, ha utána meg is bánom, meg is szenvedem elég sokszor. De azért meghallgatom mások véleményét. Vannak, akik tudnak rám hatni – nem befolyással, hanem józan ésszel. Végül is, belátom a hibáimat.

– Csak utólag?

– Mikor hogy.

– Mostanában mit vettél a fejedbe?

– Hogy élvezzem a nyarat! Próbálom Shakespeare Szentivánéji álmát. Augusztusban fogunk játszani a Gyulai Várszínházban – tehát lesz egy kis munka. De huszonnégy órából tizenötben azon gondolkozom, hova menjek nyaralni. Az utazás a mániám, legszívesebben Indiában barangolnék, meg Nepálban vagy Dél-Afrikában. Kézzel foghatóan szeretném megtapasztalni a világot, az európaitól teljesen idegen kultúrákat. Hátizsákkal túrázni, rosszul lenni a helyi ételektől – maximálisan megélni az életet.

– Jól vagy?

– Jól! Rájöttem, hogy alapvetően három dologra van szükségem a létezéshez. Egészségre, szerelemre és munkára – ha valamelyik nincs, akkor kikészülök, de most nagyon rendben van minden – mondja titokzatosan mosolyogva. – Játszom Strimberg Csak bűnök és bűnök című remek darabjában. Ebben van két idevágó mondat: „Az ember még a boldogságával is bántja a másikat. Ez ijesztő”. Tényleg így van, de tetszik, nem tetszik, én most boldog vagyok. Ráadásul ritkán adatik csak meg, hogy valaki a boldogság érzésével egy időben tisztában legyen azzal is, milyen kivételes helyzetben van éppen. És én most tisztában vagyok vele, úgyhogy igyekszem tökéletesen kiélvezni, mert tudom, hogy nagyon törékeny ez a pillanat.