Szingli Szalon 3.

A Nők Lapja szinglije, Paár Petra egy céges buli után fogadkozott így, ahol nem találta meg a szerelmet, majdnem elveszítette az állását, és kinevezte a legjobb barátját a vőlegényének.

Felvágok a „párommal”

Petra: „Az ágyban ülve visszatérnek a tegnap esti emlékek. Céges buli, házas- és élettársakkal, egész nap rettegtem a kollégáim sajnálkozó pillantásaitól, s az utolsó pillanatban elhívtam Botondot, akit imádok, de pasiszámba (már) nem veszem, hiszen gimnazista korunkban pár hónapig együtt jártunk. Ő tud az összes kudarcos kapcsolatomról, én is ismertem egy-két idegesítően karcsú bombázót, akivel együtt járt. Botond jó fej, de sajnos, szinte teljesen normális, sajnos, túl komoly, és sajnos, elég sűrűn letol azért, hogy még mindig nem kezdtem semmit az életemmel.

Átnéztem a beszámolót, amit fel kellett olvasnom, és magamba döntöttem egy koktélt (pedig általában nem iszom alkoholt), mire Botond megjelent. Az ezt követő emlékeim kissé hézagosak. Forogni kezdett velem a világ, egyfolytában fotóztam a kölcsönkapott mobiltelefonommal, ami fényképeket is tud készíteni. A színpadon beszámoló helyett megemelt ebédidőt követeltem a vezetőségtől, és februári „nyár a télben”-jutalomutat, majd táncoltam Botonddal, és megittam két karibi koktélt. Rémlik, hogy kolléganőimnek Botondot a vőlegényemként mutattam be, s vadidegenekkel táncoltam spanyol ritmusra… Soha többé nem iszom alkoholt!

Visszanézem a mobilon a tegnap esti fotókat. Meglátom az utolsó két képkockát, s kiborulok. A kép engem ábrázol leharcoltan, az ágyamban, az utolsón pedig Botond néz rám sajnálkozva. Az nem lehet, hogy vele búcsúztattam az estét! Azonnal felhívom.
– Mit kerestél tegnap este nálam? – kérdezem. Mormolja, nem ér rá, de nem hagyom lerázni magam.
– Lefektettelek – mondja végül. Hogy mi? Idegesen felpattanok. – Hazakísértelek, megvártam, amíg lefekszel, mert aggódtam, hogyan fogsz hazajutni a koktélok után. Ne haragudj, tárgyalok valakivel. – búcsúzik. Jaj, milyen szerencse, hogy nem élt vissza a helyzetével! Vagy egyszerűen csak nem kellek neki… Senkinek sem kellek. Jobb lesz elindulnom a munkahelyemre, már így is késésben vagyok.
Bent Brigi, a kolléganőm tanácsolja, élvezzem ki a függetlenség napfényes oldalait, amíg lehet… Miért nem érti meg senki, hogy nem élvezetből vagyok szingli, hanem mert nem jön egy helyes, kedves, értelmes fiú, akivel összeköthetném az életemet, akinek főzhetnék (ha tudnék főzni), akire moshatnék (azt tudok!), aki holtomiglan velem lenne!”


Álmenyasszony az ágyban

Botond: „Petra ezúttal túlment minden határon. Nem elég, hogy lépten-nyomon kritizálja a barátnőimet, de felhívott az olasz ügyféllel folytatott tárgyalásomon. Még jó, hogy a tolmács nem fordította elmés megnyilatkozásomat, miszerint tegnap lefektettem Petrát. Hát mit tehettem volna azután, hogy tegnap felhívott, mondván, ha kicsit is szeretem, eljövök a „felvágok a párommal” jellegű céges bulijára. Csak kicsit késtem, de ez elég volt ahhoz, hogy az amúgy absztinens Petra megigyon egy koktélt. Szemközt vakuzott fényképezős mobiltelefonjával, majd elküldte a képet az e-mail címemre. Hathatott a koktél, mert úgy döntött, ezt látnia kell a kolléganőinek is. Ekkor még ártatlan tréfának tűnt, hogy vőlegényem.jpg-ként mentette a képet. Petra nem bírja az alkoholt, ezt azonnal tudtam, amikor vállalati beszámoló helyett követelte a harmincórás munkahetet, meghirdette a Fizetett Ebéd Tíztől Kettőig Szakszervezet alakuló ülését, és mindenkinek kilátásba helyezett egy céges üdülést a trópusokon.
A főnökének már a vőlegényeként mutatott be, és mindenkinek elújságolta: megkértem a kezét. Legközelebb a színpadon láttam flamencózni a vendégzenekar szakadt basszusgitárosával, s kolléganője, Brigi felajánlotta, cseréljünk telefonszámot, mert Petránál jobbat, és főleg józanabbat érdemelnék. Ebben a remek dramaturgiai pillanatban toppant elém álmenyasszonyom „Jé, a férjem” felkiáltással, de megelégeltem a mulatságot és a kocsiba tuszkoltam. Útközben kifejtette, a fényképezős mobil mostantól gyűlölt szingli élete legfontosabb tartozéka, ugyanis, ha kicsit többet iszik egy bulin, lefényképezi az eseményeket, hogy tudja mi történt. Azt, hogy „történt”, csak harmadszorra sikerült kimondania. Hazavittem, megvártam, míg nagyobb bonyodalmak nélkül lefekszik, végül még lefényképeztem, okulásul, így néz ki, amikor kicsit többet iszik, mint kéne.

Nem értem ezt a lányt, a bulin legalább öt pasi belebolondult, közben pedig szinte naponta panaszolja, hogy ő nem kell senkinek. Tényleg nem tudom, mit gondoljak, ez a lány vak, vagy… vagy nem tudom. De hát akkor miért van egyedül?”