nlc.hu
Aktuális
Próbatétel kívül-belül

Próbatétel kívül-belül

A pszichológus szerint a nagy, többnyire az ismeretlenbe induló utazások mindig magukban foglalnak egyfajta próbatételt. Azt, hogy kiderítsük, kik és mik vagyunk valójában, mire vagyunk képesek, hogyan boldogulunk a világban.

Lajos János pszichológus: Az utazás mindig énfejlesztő, mert óhatatlanul szempontot vált általa az ember. Tudjuk: változnak a dolgok, ha máshonnan nézzük őket.
Lajos János pszichológus szerint az önmegismerő szándékkal utazó emberben egy idő után megszületik az igény a megállapodásra, nemcsak azért, mert fontosabbá válik a család, mint bázis, hanem azért is, mert fontos a megszerzett tapasztalatokat beépítenie az életébe. – Ehhez pedig idő szükséges, amit úgymond belső utazással, az őt ért impulzusok feldolgozásával, megértésével tölt, és ahol valószínűleg újból meg kell vívnia egy harcot önmagával. Ez tehát egy újabb próbatétel. Ezt sokan elfelejtik, ezért nem találják hazatérve a helyüket. Ők általában új célokat keresve megint útra kelnek. Egy idő után viszont fontos, hogy egyensúlyba kerüljön a fizikai és a belső utazások aránya. Mert ha valaki örökösen csak vázlatokat és piszkozatokat készít, mikor csinál tisztázatot, és mikor lesz kész a szobor?

A civilizációtól az őserdőig

– Azt hiszem, az ember csak akkor tudja elengedni a vágyait, ha megvalósítja őket – mondja egy bokszaerobik óra és egy teniszmeccs között Menyhárt Klári, akiről, ha nem tudnám, soha nem mondanám meg, hogy két felnőtt gyerek anyukája. – Oda kell menni, meg kell tapasztani, meg kell kóstolni a dolgokat, hogy azután eldönthesd, végül kérsz-e belőle vagy sem. Én abban voltam szerencsés, hogy elég korán külföldre kerültem a diplomata férjem révén. Először Libanonban, aztán az Egyesült Arab Emirátusokban éltünk annyi ideig, hogy abszolút rálátásom lehetett azokra a kultúrákra, és arra, mennyit érek abban a közegben. Megtapasztaltam, attól, hogy a világ másik felén élek, ugyanaz az ember vagyok, és bizonyos dolgokat csak magamban tudok lerendezni. De először az ember megy, és mindenféle éghajlaton kipróbálja magát. Mára azt gondolom, világpolgárnak lenni a legjobb. Ha nincsen semmi, ami miatt muszáj ott maradnod valahol, csak az számít, hol érzed jól magad. Azt hiszem, ez a teljes szabadság. Most azért tervezem, hogy néhány évre elmegyek egy távoli országba, mert egyszerűen elegem van abból a módból, ahogy az emberek manapság élnek. Engem nem motivál a pénz, és hihetetlenül taszít, hogy azzal mérik az embert, mennyi van neki belőle. Sem

Menyhárt Klári: Fantasztikus dolog, ha az ember át tudja lépni a saját határait.
ebben, sem másban már egyáltalán nem akarok megfelelni a világnak. Inkább „befelé” figyelek. Szeretem kipróbálni magam teljesen új, szokatlan, kihívást jelentő helyeken is, ezért választottam most egy elmaradottabb országot: Ghánában ajánlottak egy munkát. Egy állatvédő család farmján kell majd tanulmányokat készítenem a csimpánzfélék viselkedéséről. Ugyan még sohasem csináltam ilyet… Ez hihetetlenül érdekes, és izgalmas! Fizetést nem adnak, csak szállást és élelmet. Alig várom! Ha az ember nyitott, mi történhet?! Felülök a repülőre, és ha megérkeztem, biztosan elmondják, mik az elvárások. A lényeg, hogy én ott leszek, és gondolom, a majmok is, aztán már csak rajtunk múlik… A mostani közegem már nagyon ismerős, unalmas, és nem szól semmiről. Van itthon egy jól működő szőnyegkereskedésem, de az élet sokkal többről szól, mint hogy eladjak egy pár szőnyeget! Szeretem én az embereket is, de csak egyes embereket tudok szeretni. Ha már egy társadalom hat rám, azt soknak érzem.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top