Démon után angyalka lesz

Repesve várta, hogy kirepülhessen az életbe, és már a társulat tagjaként térhessen vissza az operettbe, ahol stúdiósként kóstolt bele a szakmába. Amikor találkozunk, pocsék időt fogtunk ki, engem nyomaszt, őt még ez sem. Ragyog. Van is rá oka, az idei évadban szünet nélkül próbált, és játszott. Musicaleket a Budapesti Operett Színház Raktárszínházban, operettet a nagyszínpadon. Ott sem akármit: dögös démont a Bál a Savoyban című produkcióban.

– Nehéz lenne engem elképzelni Lizácskának a Marica grófnőben – ezen jót nevetünk –, mivel nem vagyok az a kimondott szubrett. Az alt hangomhoz is inkább a musical áll közel, jóllehet imádom az operettet. Szerencsére a rendező, Eszenyi Enikő merészen eltért a tradícióktól, és az eredetinél dögösebb csajt keresett Daisy Parker szerepére. Így esett rám a választása.

– A közönségnek tetszik az előadás?

– A idősebbek nyilván mást vártak, a fiataloknak nagyon tetszik. Az előadások végén néha úgy érezzük magunkat, akár egy rockkoncerten. Őrjöngve, sikítozva, állva tapsolnak. Kialakult a rajongók tábora, ők képesek húszszor-harmincszor is megnézni egy-egy előadást. Kitűnik ez abból is, hogy azonnal reagálnak, ha becsúszik egy baki, vagy kicsit másként csinálunk valamit. Az interneten is olvashatunk olyan hozzászólásokat, hogy “Láttátok tegnap a Daisyt? Másként jött be a színpadra!”

– Ezt nevezik sikernek!

– Mindannyiunknak kijut belőle. Lassan már nemcsak darabokra jönnek a fiatalok, hanem egy-egy szereplő kedvéért is. Olykor még “ölnek” is a jegyekért, mert előre nem lehet tudni, hogy mikor melyik szereposztásban megy a darab. Lázasan cserélgetik egymás között a belépőket, mert mindenkinek más a kedvence, és mindig van néhány, akit mániákusan imádnak. Újabban már a tinik is inkább idejárnak szórakozni, mint a diszkóba. Nekünk is jó érzés, hogy mégiscsak három éve végeztünk, és máris ennyien ismernek bennünket.






– Jó helyre kerültetek. Az operettre, mint műfajra is ráfért egy kis fiatalítás, ennélfogva a fiataloknak sem kellett hosszasan kivárni a nagy feladatokat. Nem tudom, milyen szerepekről álmodtál. Kíváncsi lennék, mi az, ami még nem teljesült?

– Nagyon sok kicsi szerepálmom volt, és lekopogom, az élet mindegyiket hozta elém sorra. A főiskolás vizsgámon Aldonza voltam a La Mancha lovagjában, a West Side Story szinte végigkíséri az életemet, a mai napig. Sok olyan vágyam volt, mint a Sweet Charity, a Kabaré, A muzsika hangjai, a Mozart, és el sem merem hinni, hogy mind beteljesült. Még a próza is. A Pesti Színházban sokszor megnéztem A dühöngő ifjúságot, Eszenyi Enikővel, Kaszás Attilával. Imádtam, része volt az életemnek. És az első év után ezzel vizsgáztam a főiskolán. Most pedig Almási Éva rendezte meg a darabot a Tháliában, és rám gondolt. Azt hittem, hogy álmodom. Abszolút prózai szerep, minden színésznő álma.





– Neked tényleg érdemes álmodni.

– Hát, vannak még álmaim. Nem túl nagy, csillogó szerepek, inkább különlegesek, testre szabottak. Ilyen volna a Jentl, Barbra Streisand híres szerepe, ezt boldogan eljátszanám. Már mások is mondták, hogy pont nekem való lenne. A Gólem is egy csoda volt az én kis színészi pályámon, ahogy a Raktárszínházban minden.

– Kik járnak a nagyszínház pici kísérleti műhelyébe?

– Minden korosztály megtalálható, és persze a fiatalok itt is jelen vannak, mivel Alföldi Róbert rendezése fémjelzi az előadásokat. Őt azért szeretem, mert amihez nyúl, az mindig jó alapanyag, de amit kihoz belőle, az teljesen az övé. Miután itt nincs váltott szereposztás, az én szerepeim is csak az enyémek. A közönséggel sokkal könnyebb kontaktust teremteni a kicsi színpadon, és nekem kell is, főleg a Charityben, amelybe egy kicsit bele is lehet halni.

– Egyik állandó partnered Szabó P. Szilveszter. Úgy tudom, együtt is éltek.