A Lehel-piacon egy kofától hallottam, azt mondtad neki, nem adsz több interjút. Eltűnsz, lelépsz, kikapcsolod a telefont. Igaz?
Nem kofa volt, újságárus. A többi stimmel.
Mi történt?
A Megasztár alatt hetenként legalább hatszáz emberrel beszéltem. Mindenki megállított az utcán. Nem tudtam egy kiló krumplit venni, hogy el ne mondják, hogy a Gáspár Laci, vagy a Veronika vagy a Schmidt Vera… Én igen közvetlen vagyok, szeretem az embereket, szívesen beszélek. Nem hiszed hányan jönnek a szégyellt nyavalyáikkal, a titkaikat egy szóra kitárják nekem. Szeretek adni, adva kapsz, ez a törvény működik, pontosan azt kapod, amit adsz. Talán ezért is van, hogy iszonyú sokan hívnak, adjak telefonszámot, hozzak össze kapcsolatot, mondjak véleményt… Egész nap beszélsz, adsz, csak adsz, pörög alattad a nagy semmi, már nem vagy ura önmagadnak. És egyszer csak eljön az a pillanat, amikor már nincs mit adnod. Kiürültél. Töltődni kéne. Itt tartok.
Mivel tudsz töltekezni?
Most legszívesebben Kubába mennék. Járkálnék mezítláb a homokban, benéznék apró műhelyekbe, lesném a szivart csavaró öreg embereket, hallgatnám a zenéjüket. Vagy csak feküdnék hanyatt itt kint a fűben. Nézném, hogy vándorolnak fölöttem a felhők. Vagy járnám az erdőt. Többet szeretnék lenni a gyerekeimmel. Tegnap este letelepedtünk Hannával a szőnyegre, virágos rétet játszottunk, babákat öltöztettünk… Erre vágyom.
 |
A napi tornádat épp akkor fejezted be, amikor megérkeztem. A tea már hűlt a kannában… Ki van számítva minden perced. Hogy állsz az idővel?
Mindig beosztottam. Muszáj volt, mert minden pillanatot kihasználtam. Mindig hiperaktív voltam.
Kicsinek is?
Kicsinek is. Emlékszem, az általános iskolában három szakkörre lehetett járni. Én ötre jártam, kettőre stikában. Állandóan csináltam valamit, állati jó programokat találtam ki magamnak.
 |
Ez még Hajdúnánáson volt.
Ott nőttünk föl. Ötünk közül én voltam az első. Ebben a pozícióban sok mindent meg lehetett tanulni. Például azt, hogy amikor anyám csirkét vágott, tudod milyen nagy munka az, forrázni, kopasztani, megfőzni, szóval megtanultuk, a csirkének a máját mindig a kicsi kapja… A soros legkisebb. Ez és még sok minden más itt van a zsigereimben.
Lehet, hogy ez a sok minden más tartotta a víz fölött azt a fiatal lányt, aki szélsőségeket, végleteket sorra kipróbált. S aki egyszer csak egy kisfiú mamája lett. Hány éves voltál, amikor a gyerekeid születtek?
Fiatal. Huszonöt és huszonhét.
Mit változtattak rajtad?
Lázár születésével száznyolcvan fokos fordulat állt be. Én nyakig voltam a rendszerváltás előtti budapesti undergrundban. Nagyon izgalmas idők voltak. Akkor indult a Fekete Lyuk, élt a Fészek és a Fiatal Művészek Klubja, meglett a Tilos az Á, a Tölgyfa galéria, a Hold. Mindenütt volt klubom, hetenként háromszor-négyszer is énekeltem. Hihetetlen pörgésben voltam. Még naplót írni is volt erőm. Nappal a dzsessz-konzervatóriumba jártam, este Jeles Andráshoz színházat tanulni a Monteverdi Birkózó Körbe. Utána koncert, faltam az éjszakai életet, pasik, pörgés ezerrel, elképesztő udvartartásom volt…
 |
Nem óvatoskodtál…
Hát nem. Annyira érdekeltek a szenvedélyek és a végletek, hogy szinte belehajszoltam magam dolgokba. Még Debrecenben akkor szenvedő periódusom volt kitaláltam, elmegyek hullamosónak. Felvételiztem, utána közölték, női munkaerőt nem alkalmaznak, mert a férfiak precízebbek. Meg akartam ismerni a fájdalmat, hát bementem a kórházba, hogy adok vörös szegycsont velőt. Kiderült, hogy a donor csak hozzátartozó lehet. Kipróbáltam hány napig bírom evés nélkül, hány napig alvás nélkül. Tele vagyok hegekkel, forradásokkal… Azt hiszem kerestem a határaimat. És elég radikálisan.
Közben ez a szenvedélyes lány fölmegy egy zenészhez, akit nemrég ismert meg, és befőttes üvegben becsinált levest visz neki. Meg káposztás cvekedlit…
Elmesélte a férjem? Tényleg azt vittem. El is ájult. De hát mondom, én nagyon szeretek adni. Hol jó szót, hol becsinált levest… És Gyurival az első pillanatban kiszúrtuk, hogy fog ez nekünk menni. És megy.
Mióta?
Mint egy vadkancát – II. rész >>
